olvasói levelek

  • 2003. október 16.

Olvasói levelek

A Magyarországi Református Egyház szóvivője, Csoma Áron a Szentírásra hivatkozva legutóbb a Népszava című napilapban is (2003. szeptember 27.) "elutasította" a homoszexuális érintkezés minden formáját, és hangsúlyozta, hogy a Biblia tanítása szerint házasságról csak férfi és nő kapcsolatában lehet beszélni. Mint hozzátette, élettársi kapcsolat esetén senkinek nem kell teljes mértékben felelősséget vállalnia a vele együtt élő iránt, és ezzel gyengül az utódok iránti vállalt felelősség is. "Kérdés, hogy ez a liberalizáció milyen hatással lenne a társadalmi kohézióra, mennyiben erősíti fel az emberben az önző, egocentrikus magatartást, és gyengíti az élettárs iránti szolidaritást, közösségvállalást és felelősségvállalást." Továbbá a szóvivő azt nyilatkozta, hogy "Az egyház felelőssége megkívánja, hogy elmondja a véleményét olyan kérdésekről is, amelyek esetleg szemben állnak a kor divatos szemléletével, viszont talán segít bizonyos veszélyekre felhívni a figyelmet."

rendeletről

Magyar Narancs, 2003. szeptember 25.

A Magyarországi Református Egyház szóvivője, Csoma Áron a Szentírásra hivatkozva legutóbb a Népszava című napilapban is (2003. szeptember 27.) "elutasította" a homoszexuális érintkezés minden formáját, és hangsúlyozta, hogy a Biblia tanítása szerint házasságról csak férfi és nő kapcsolatában lehet beszélni. Mint hozzátette, élettársi kapcsolat esetén senkinek nem kell teljes mértékben felelősséget vállalnia a vele együtt élő iránt, és ezzel gyengül az utódok iránti vállalt felelősség is. "Kérdés, hogy ez a liberalizáció milyen hatással lenne a társadalmi kohézióra, mennyiben erősíti fel az emberben az önző, egocentrikus magatartást, és gyengíti az élettárs iránti szolidaritást, közösségvállalást és felelősségvállalást." Továbbá a szóvivő azt nyilatkozta, hogy "Az egyház felelőssége megkívánja, hogy elmondja a véleményét olyan kérdésekről is, amelyek esetleg szemben állnak a kor divatos szemléletével, viszont talán segít bizonyos veszélyekre felhívni a figyelmet."

Kevesen tudják, de a Magyarországi Református Egyházban is voltak már kutatások (Teológiai Doktorok Kollégiuma) a homoszexualitás bibliai megítélését feltárandó, elemzendő, amelyek tényét és eredményét nem hozták nyilvánosságra, sőt leállították a további párbeszédet és kutatást. Az egyházi tagok pedig megosztottak maradtak e kérdésben.

Nekem úgy tűnik, mintha az egyház néhány vezetője a homoszexualitásban valamiféle "veszélyes" vétket látna, mintha nem két ember szeretetteljes kapcsolatát vélné felfedezni benne.

Osztom a szóvivő úr azon aggodalmát, hogy sok házasság, párkapcsolat nem hordoz elegendő keresztyén szolidaritást, közösség- és felelősségvállalást. Nagy kérdése és feladata ez Egyházunknak és jelen társadalmunknak egyaránt. Azonban nem értem, hogy miért nem lehet nyíltan elismerni az azonos neműek szeretet-kapcsolatát, szerelmét. Felmérések szerint minden társadalomban az emberek 5-10 százaléka vonzódik saját neméhez, tehát szerelmi kapcsolatot nőként nővel, férfiként férfival tud és akar megélni. Ez a vonzalom természetes, Isten által adott, nem levetkőzhető, az orvostudomány szerint nem beteges tévelygés, hanem kölcsönös szeretetben megnyilvánuló emberi érzelem.

Mivel a homoszexualitás nem betegség, hanem szexuális irányultság, ezért nem változtatható meg. Tehát a zsinati szóvivő úr ezzel a nyilatkozatával kb. 800 000 magyar testvérünknek okoz bizonytalanságot és fájdalmat, elvéve attól a kedvüket, hogy Isten házába menjenek Igét hallgatni. Fennáll annak a veszélye, hogy egy-egy ilyen nyilatkozat azokban is kétséget ébreszt, akik nem tudnak közösséget vállalni egy olyan egyházzal, amely születési adottság alapján kirekeszt, és véleményformáló hatalmával - a reformátori józan és igeszerű hitelveknek ellentmondóan - igazságtalan diszkriminációra buzdít.

Sajnos még mindig nagyon sokan vannak, akik az azonos neműek egymás iránti vonzalmát nem értik meg. A meg nem értés pedig félelmet szül, a félelem agressziót okoz. Félnek azok, akik nem értik a barátság s a szerelem érzésének szépségét két azonos nemű ember között, s félnek azok is, akiktől félnek. "Félsz tisztán látni, és félsz, hogy tisztán látnak téged..." Ördögi, buta kör...

Többszörösen kimutatott tény, hogy a szexuális irányultság nem "értékmérő", nem "érdem", nem "kiváltság", hanem adottság. Ma Magyarországon körülbelül nyolcszázezer honfitársunk vonzódik saját neméhez, szeretne nőként nővel, férfiként férfival párkapcsolatban élni, félelmek, megfélemlítés és bujdosás nélkül. Ezen honfitársaink is átlagos (heteroszexuális) családban nőttek fel, rokoni kötelékekkel, ezer szállal kötődnek magyar társadalmunkhoz, annak "húsa s vére" mindegyikük. Ne marjunk hát saját magunkba! Értsük meg ezen fiaink és lányaink szeretetigényét, a társadalmi elismertség, az általános emberi kapcsolatokat megillető tisztelet iránti igényüket.

Én személyesen lelkiekben, lelki gazdagságban nagyon sokat köszönhetek a Református Egyháznak. Nagyon remélem, hogy a társadalom morális fáklyavivője, Isten kegyelmének és szeretetének hirdetője lesz és marad a Magyarországi Református Egyház, úgy munkálkodva, hogy a jövőben nem a kirekesztés, hanem jelen társadalmunk megértése és az egyes ember, valamint szerettei életvitelének segítése szolgál céljaként.

Mindezért nagyon fontosnak tartom, hogy az elítélő nyilatkozatok helyett megkezdődjön a párbeszéd az egyház és a meleg érdekvédelmi szervezetek között, továbbá folytatódjon a saját nemükhöz vonzódó testvéreink lelkigondozása, valamint az egyházon belüli teológiai és egyházpolitikai kérdések tisztázása.

Jó lenne, ha tudásunk szerénységének alázata vezérelne minket, mert kirekesztő nyilatkozatokkal emberek lelkét nyomoríthatjuk meg, amúgy is neurotikus társadalmunk agressziót szülő félelmeit tovább mélyíthetjük, éppen ott, ahol a Református Egyház által is meghirdetett jézusi értékekre, ütés helyett jó szóra, megértésre, elfogadásra és szeretetre van szükség.

Völgyi Beatrix

közgazdász

A tétova konkvisztádor

Magyar Narancs, 2003. szeptember 11.

A "költői én" ez esetben Térey János költői énje. Ezt vette szemügyre gimnáziumi tapasztalatait jól-rosszul kamatoztatva Báthori Csaba Térey Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig című kötetét látszólag elemző cikkében.

Báthori aggódó terminusaival (vissza)élve "gyanús" és "nyugtalanító" volt már a cikk elején, ahogy a költészet helyett egy kezdő viselkedéskutató felszínességével, a moralitás talaján megvetett lábakkal kezdte analizálni magát a "költői ént". Jól megtanulta, hogy az nem egyenlő Térey Jánossal, a cikk végére ugyan elfelejtette, szinte véletlenül, ismét "gyanúsan" és "nyugtalanítóan" egybemosta, fehérnemű, piros póló, megy ez is a mosógépbe. Idáig züllött a versolvasás, az az olvasás, ami szó szerint olvas, ami fogalmakba kapaszkodik, ami nem mer nem megérteni, aminek az elidegenítés provokáció, a páli fordulat eretnekség, ami nem ért, hanem megítéli, amit érteni vél.

Az igazi baj azonban sokkal nagyobb annál, hogy a "prózai te", vagyis Báthori Csaba kimosta és kiteregette valaki költői vagy éppen nem költői énjét. Az igazi baj sokkal inkább az, hogy mindezt az erkölcs tévedhetetlenségének védelme alatt, hamisan szomorkodva egy elkószáló bárányka magányán, szigorú és önkényes morális kategóriák felállításával tette. Hangvétele mint aggódó apáé vagy mint leleplező kortársé, még maga sem tudja.

A "prózai te" értékrendje azonban minden alkotó szempontjából "gyanús", "nyugtalanító", és valódi leleplezésért kiált.

Nemcsak azért, mert fogalmak esetleges kiválasztásával manipulálva igazolja morális prekoncepcióját, vagyis félő, itt éppen liberális burokban koncepciós perirat. Még csak nem is azért, mert listaszerű elemzést ad (fajelmélet, erőszakelmélet, nőelmélet), a részt ízlelgeti az egészben, anélkül, hogy az egészet egyáltalán meg akarná érteni.

A mi alkotói szempontunkból az igazi probléma az, hogy a szépség megítélését erkölcsi szűrő alá veti, a filterre pedig kis betűkkel az van írva, hogy szerénység, nyugalom, empátia, tisztesség, humánum. Báthori Csaba morális szépségről álmodik. Valószínűleg a maga morális szépségéről. A jelenség nem ismeretlen. Úgy tűnik, ma gyakori a megértésben és alkotásban egyaránt ez a fajta hamis empátia, a legyőzöttek sajnálata, a szorongóktól való félelem, a háborútól való tanult iszonyat, a részvéttől áztatott áhítat. A szépséges morál? Vagy a morális szépség? Ami csupán megóv a küzdelem kényszerétől, és esztétikának álcázza a morált. Hagyja, hogy ne valódi felismerés történjen, hogy összekacsinthasson minden tanultan "egészséges" elme, és úgy értesüljön mások küzdelmeiről, hogy biztonságot adó erkölcsi pozíciója ne sérüljön.

Térey ezzel szemben igazi alkotó. Megküzd magával, költői énjével, nyugtalanító gondolataival. Alul- vagy fölülmarad éppen. Nem nyújt hamis vigaszt. Felvet, elvet, megvet. De "megnyugtató értelmet adni" biztosan nem kíván. A művészetnek nem dolga sem az empátia, sem a politikai korrektség, a megnyugtatás végképp nem.

A "prózai te" a bölcsészet fogalmainak teljes fegyvertárával mossa össze az ideológiát a jelentéssel, és ő maga válik ideologikussá. Kizárólagossága annyira abszurd, hogy a "prózai te" kis híján lefasisztázza, lenőgyűlölőzi a "költői ént".

Csakhogy mielőtt benyomja a mosógépen a start gombot, gondosan magára húzza a gép ajtaját. ` maga szenvedi a legnagyobb kárt ebben a (n)agymosásban. Öngólt rúg büntetőből, mivel cikkéből valójában csak az derül ki, hogy neki Térey János egész egyszerűen nem szimpatikus. Ilyen van. Csak erről nem érdemes cikket írni. A Magyar Narancs kulturális rovatában ezt leközölni pedig igencsak "gyanús" és "nyugtalanító".

Petrányi Viktória

Mundruczó Kornél

Neked ajánljuk