Magyar Narancs, 2003. október 9.
Biztos sokan nem szeretik, ha a fejük fölött döntenek egy olyan kérdésben, mely akár az egész életüket meghatározhatja. Az egyetemre készülő cigány fiatalok sincsenek ezzel másként. De még zavaróbb az, ha emellett még úgy is kell érezniük, hogy a rájuk kényszerített döntés elhibázott.
Az egyesületünk által a roma egyetemisták körében elvégzett "közvélemény-kutatás" szerint az oktatási kormányzat törvényjavaslata, mely a hátrányos helyzetű, cigány vagy állami gondozott fiatalokat már 80 százalékos ponthatár mellett bejuttatná a felsőoktatásba, az érintettek többségét megbotránkoztatja. A HVG-ben Örkény Antal szociológus kiemelte, hogy a felvételi megkönnyítése önmagában még nem oldja meg a problémákat, arra azonban nem vállalkozott, hogy megítélje a törvényjavaslatot. Én keményebben fogalmaznék: ez a határozat sebtében összetákolt, megfontolatlan és valószínűleg hatástalan is.
Hogy miért írom mindezt? Egyrészt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy sokan vagyunk, akik szeretnénk kinyilvánítani nemtetszésünket a javaslatot illetően, akár a médián keresztül, akár egyéb fórumokon. Ennél is fontosabb, hogy belegondoltak-e a törvény alkotói a hátrányos helyzetű cigány/nem cigány gyerekek sorsába? Át tudja-e érezni valaki a parlament pódiumáról szónokolva, hogy milyen érzések kavarognak abban a gyerekben, aki talán állami gondozott, egy kicsit fekete is, és épp órára kell mennie, miközben legalább hatvan-hetven ember szemében csak az utálatot látja, mert a kormány úgy döntött, ő már 80 százalékkal bejuthatott az egyetemre. Mert ő csak 80 százalékra képes?
Arról nem is beszélve, vajon a tanárok az egyetem öt éve során akceptálni fogják-e, hogy én hátrányos helyzetű vagyok, és nekem az ötöshöz, illetve a diplomához csak 80 százalékot kell teljesítenem. Tudom, hogy ez abszurd felvetés, de épp ennyire abszurd a törvényjavaslat logikája is. A minisztérium bölcsei természetesen a nagy hirtelen felfedezett tutori rendszerre hivatkoznak, ami majd mindent megold, pedig az intézményesített segítő-diák kapcsolat már ma is sokak számára ismerős, és régóta létezik Magyarországon. Egyesületünkben évek óta működik az ún. patrónusi rendszer, mely nem az egyetemre való bekerülés után kezdődik el, hanem jóval korábban. A felső tagozatos diák patronálójával, idősebb társával személyes, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot alakíthat ki. Ez a rendszer hatékony segítséget nyújt a tanulmányokban és az élet nehézségei között, segítségével a tanulás belső motivációvá válik, azaz mi nem az egyetemnél kezdjük, hanem oda juttatjuk el magunkat, anélkül, hogy valaki a ponthatár csökkentésével segített volna rajtunk.
Ambiciózus lélek vagyok, és őszintén szólva nem hiszem, hogy az oktatási kormányzat a hátrányos helyzetű gyerekeket közvetlenül az egyetem bejárata előtt hivatott segíteni. Az ilyen elkésett segítségből a legjobb szándékot feltételezve sem kérünk.
A törvényjavaslat célcsoportjának tagjaként úgy látom, hatékonyabb lenne az a támogatás, mely nem a léc lejjebb engedésével hoz bennünket helyzetbe, hanem bízik abban, hogy komoly készüléssel és a segítő programokban való munkával sikerül nekünk is megugrani ugyanazt, amit bárki másnak.
Nyári József,
a Faág Baráti Kör elnöke
H
Tisztelt Szira Judit!
Tamás Gáspár Miklóst idézve "kitűnő cikkét" (Magyar Hírlap, 2003. október 13.) a Magyar Narancsban örömmel olvastam.
Az ugyan furcsának tűnt, hogy Ön a pozitív diszkrimináció feltétlen híveként igazának alátámasztását, más vélemények, köztük az enyém is, enyhén szólva pontatlan interpretálásával próbálja elérni. A többes számot saját nevem mellett nem véletlenül használom, úgy tűnik, hogy egy ellenfél nem ellenfél alapján azt gondolta, hogy az általam nem említett mondatokat fontos többek szájába is adni. Gondolom, ezt a megsokszorozást szolgálta az egyik bekezdésben használt egyes számról a "szociológus sommás ítéletéről" a többes szám használatára való áttérés a másik bekezdésben: "aggódó szociológusok megnyugodhatnak."
Hol értelmezett jól?
- Azt állítottam, hogy nem helyes pontszámengedménnyel a felvételi során pozitív diszkriminációt alkalmazni.
- Azt állítottam, hogy az egyetemen igen erős a hallgatók romaellenessége, továbbá azt mondtam, hogy a roma hallgatók szerint is erős a velük szembeni diszkrimináció, éppen ezért komoly nehézségekkel kell szembenézniük egyetemi éveik során, melyet ez a tervezett intézkedés csak felerősítene.
Hol értelmezett félre?
- Nem állítottam, hogy az egyetemek magas színvonalúak, hanem azt mondtam, amit Ön is idéz: "az elitizmusnak nagyon mély gyökerei vannak a magyar felsőoktatásban."
- Azt sem állítottam, hogy ne menjenek a roma fiatalok egyetemre, és maradjanak a gettóban, illetve hogy ők az okai a megbélyegzésnek, kirekesztésnek.
- És végképp nem szóltam a pozitív diszkrimináció ellen, csak a tervezett intézkedést tartottam és tartom rossznak.
Végül azt gondolom, a szociológusok felfogásának figyelembevétele nélkül nem lehet eredményt elérni a szegények és a romák hátrányának felszámolásában.
Sok sikert kívánok munkájához, amelyhez sok segítséget adhatnak a közelmúlt és a jelen szociológiai kutatásai is.
Tisztelettel,
Gábor Kálmán
szociológus
Múzeumi séta
Magyar Narancs, 2003. július 31.
Olvasói levelek
Magyar Narancs, 2003. augusztus 14.
Tisztelt Szerkesztőség!
Ez év augusztusában, lengyelországi utam alkalmával meglátogattam Osviecim városát és mellette a Brzezinka nevű falut, pontosabban az ott működő Auschwitz, illetve Birkenau Múzeumot az egykori koncentrációs, illetve megsemmisítő táborok helyén és maradványain. Még előtte olvastam a július 31-i számban megjelent Múzeumi séta cimű cikket, mely igencsak vegyes várakozásokat keltett bennem, de csak most került a kezembe az ehhez kapcsolódó olvasói levéllel. Anélkül, hogy kétségbe kívánnám vonni a szerzők szavahihetőségét és jóhiszeműségét, kötelességemnek érzem elmondani, hogy tapasztalataim nem vágnak egybe az övéikkel.
A két tábor-múzeum reggel 8-kor nyit, és nyáron késő estig, télen késő délutánig van nyitva. Senkinek nem kell kényelmetlenséggel számolnia, ha látogatási időben érkezik. Az auschwitzi fogadóépületben (valaha csakugyan az új foglyokat "fogadták" itt) kulturált körülmények vannak. A tábor-múzeumok meglátogatása ingyenes (adományokat szívesen fogadnak), hogy a megfelelő színvonalú illemhely használatáért fizetni kell, manapság, gondolom, természetes. Az épületen belüli és kívüli kioszkokban nagyszámú színvonalas könyv, album és ismertető kapható, mérsékelt áron és több nyelven, így magyarul is. Birkenauban az ingyenes illemhely ma az egykori kapuépület földszintjén van, külön nőknek és férfiaknak, tisztaságát jó néhány magyarországi vendéglátó-ipari egység megirigyelhetné.
Azon a hétköznapon, amikor ott jártam, mindkét tábor-múzeumot dicséretesen nagyszámú egyéni látogató és turistacsoport (köztük Izraelből) kereste föl, különösen az ismertebb és a "múzeum" fogalmának inkább megfelelő auschwitzit. El tudom képzelni, hogy hét végén még többen lehetnek, mivel az egész napos túrát kínáló krakkói turistabuszok nemcsak a város nevezetességeinek, de az Auschwitz/Birkenau tábor-múzeumoknak a megtekintését is programjukba iktatják. A látogatók között egyetlenegy sem volt, aki ne a legkorrektebb múzeumi etikettnek megfelelően viselkedett volna, sőt inkább azt lehetne mondani, hogy megilletődésük - a hely szellemének megfelelően - sokkal nagyobb volt az átlagosnál. Egyenruhás biztonsági őrök is vannak egyébként, habár diszkréten a háttérbe húzódva. Hogy viszont mind Oswiecim, mind Brzezinka élő települések, melyek lakói normális emberi életet élnek - nem irigylem őket a körülményekért! - kétségtelen (és abszurditásában is természetes) tény.
Két negatív tapasztalatot azonban magam is megerősíthetek. Az egyik, hogy az egykori 18. blokk épülete, mely ma elvileg a magyar kiállításnak adna helyet, "átalakítás miatt zárva" fölirattal fogadja a látogatókat. (Voltak más magyar turisták is!) Ez önmagában nem lenne szégyen, ha nem tudnánk, hogy mióta van kint a tábla. A másik, hogy való igaz: szemben az Auschwitz Múzeum bejárata előtti, fizetős és őrzött parkolóval, a Birkenau Múzeum bejárata előtti ingyenes és nem őrzött parkolónál egy túlbuzgó kis csibész minden tiltakozás ellenére is lemossa a tiszta szélvédőt, mígnem az autós legyint egyet, és ad neki néhány zlotyt.
Egészében véve az a benyomásom, hogy a lengyel állam, illetve az általa létrehozott alapítvány és intézményei tisztességesen kezelik ezeket a tragikus történelmi emlékhelyeket. Működésükről, a táborok történetéről és a múzeumokról alapos és korrekt tájékoztatót kaphat bárki - a lengyelen kívül angol és német nyelven is - a http://www.auschwitz-muzeum.oswiecim.pl weblapon.
Tisztelettel,
Lendvai L. Ferenc
