Vétség vagy bűntett?
E büntetôpolitikai elmélkedés valódi súlyát talán még nem is sikerült megtapasztalnom. Hiszen sem aktív politikus, sem rajtacsípett drogos nem vagyok, de a Fidesz - MPP legújabb javaslata a "kábítószer elleni társadalmi küzdelem" megreformálásához, nem hagy nyugodni. Lejjebb akarják tenni ugyanis a lécet. Azt akarják kortársaim, hogy én mint esetleges fogyasztó ne a vétkezôk, hanem a bűnözôk közé tartozzak. Így aztán ôk jobban nyakon csíphetik a dealereket, akik viszont tuti bűnözôk, hiszen e társadalmi kór terjedését ôk teszik lehetôvé. Itt aztán egyszerre több kérdés is felmerül.
Elôször. Ha egy társadalom beteg, az-e a bűnös, aki ezt a betegséget hordozza és terjeszti, tehát a fogyasztó és a dealer, vagy az, aki ezt a társadalmat irányítja, vezeti, tehát maga a politikus? Kié a felelôsség? Ha én mint polgár a saját életemért vagyok felelôs, a politikus pedig a társadalom jólétéért, akkor milyen jogon titulál ô engem - és ráadásul élvezet közben - betegnek vagy bűnösnek? Ha ez volna a liberális politika, hogy a fogyasztót kriminalizáljuk, a kábítószeresek körét bôvítjük, társadalmi szinten pedig a büntetôpolitika alá küzdjük, mert már nagyon lázong ez az egyébként egészséges magyar társadalom a drogosok ellen, akkor lehet, hogy nem tudok a szívemre hallgatni. Az agyam pedig határozottan tiltakozik.
Az igazság az, hogy nincsen igazság, mert az igazságot valami vagy valaki fölött talán senki nem hivatott kimondani. Az mindenesetre biztosan nem, aki nem egyenes és feddhetetlen dolgokat művel. Egy polgári liberális politikus talán ma még mindig nem ilyen. De legalább átgondolná a módosító indítványait.
A második ebbôl fakad. Pelle Andrea ügyvédnô, a Társaság a Szabadságjogokért emberjogi szervezet képviselôje felhívta a figyelmünket erre. A csekély mennyiség és ezzel a vétség fogalmának egyidejű eltörlése nem hozna nagyobb sikert a büntetô intézmények "társadalmi harcának", mert ezzel még nem szereznének tanúkat a dealerek elítéléséhez. Így a vélt bűnös ugyanúgy büntetlen marad. A probléma éppen a fogyasztó kriminalizálásából fakad.
Immár dealer is és fogyasztó is egyaránt bűnös, a technikai probléma még sincs megoldva, csak lejjebb tették a lécet. Börtönbe hát a bűnösökkel, kórházba a fertôzött emberekkel, ha nem átallottak beleszívni egy tudattágítással manipuláló jointba.
De van itt egy harmadik kérdés is, ami valóban elgondolkoztathatná egykori liberális elv-társaimat. A demokrácia mint társadalmi rend csupasz többségi elven való gyakorlása egyáltalán nem kedvez a toleranciának, a kisebbségben lévô társadalmi csoportok tolerálásának. Mert a társadalom "jelentôs felháborodása" mint indoklás, csak egy üres szlogen. Történetesen én is jelentôsen fel vagyok háborodva azon, hogy polgártársaim bevett szokása a rendszeres, legális ivás, nevezzük alkoholizmusnak, a mértéktelen környezetszennyezés, az állandó tévénézés, ami köztudottan szellemi nyomorba dönt, a sportként űzött orvoshoz és templomba járás mint mentség bajainkra és vétkeinkre, a káromkodás, a dohányzás és a vérünkbe ivódott macsóság. Mindegyiket be kellene akkor tiltani, ellenôrizni, aztán könyörtelenül végrehajtani az ítéletet. Bűnhôdjön az is, aki nem tetszik a kisebbségnek, és az, aki más drogokat használ, mint a kisebbség. Éljen a liberalizmus és a polgárság megbonthatatlan barátsága!
Egyszer (1988-ban történt), mikor Deutsch Tamással és Pelle Andreával együtt beszélgettünk a Fidesz-gyűlésnek helyet adó Bibó Kollégium klubjában, azt hittem, mindannyian fiatal demokraták vagyunk. Tévedtem. Most úgy látom, hogy a politikai polgárosodás az ember finom érzékeinek elrozsdásodását jelenti, vagy talán csak maga a demokrácia intézményesedik ki e lángelméktôl ölelt kis országban.
Stiedl Gábor
