olvasói levelek

  • 2003. december 4.

Olvasói levelek

Nincs igaza Kálmán C. Györgynek, noha valóban "két fideszes honatya" indítványozza a parlamentben, hogy ne nevezzük a rokonok között dúló erőszakot "családon belüli erőszaknak", mert a családban ab ovo nem lehet erőszak, ha viszont van benne, akkor az nem család.

Családon belüli

Magyar Narancs, 2003. október 16.

Nincs igaza Kálmán C. Györgynek, noha valóban "két fideszes honatya" indítványozza a parlamentben, hogy ne nevezzük a rokonok között dúló erőszakot "családon belüli erőszaknak", mert a családban ab ovo nem lehet erőszak, ha viszont van benne, akkor az nem család.

Hanem micsoda? - kérdi Kálmán C. György, és így érvel: eszerint anyagyilkosságról se beszélhetünk, hisz "az anya sem specifikusan arra való, hogy meg legyen gyilkolva, különösen, hogy e kifejezés az anya saját gyermeke általi meggyilkolását van hivatva kifejezni". Mármost jobb lett volna nem az anyagyilkosság, hanem a gyilkos anya paradoxonával előhozakodni, az anyagyilkosság nem az anyát, hanem a gyilkost minősíti. Ezért fordítsunk a dilemmán száznyolcvan fokot: anya-e az, aki meggyilkolja (kirakja, vészesen elhanyagolja), esetleg áruba bocsátja gyermekét? A válasz: anya. Biológiailag is, jogilag is anya. Viszont nem édesanya.

A gondot az okozza, hogy a család kifejezésnek nincs minősítő jelzője, míg a "két fideszes honatya" alternatív indítványa (a törvény szóljon inkább "házon belüli erőszak"-ról) egyszerűen hülyeség. Lehetne esetleg "házasságon belüli erőszak", amiből viszont fogalmilag "kicsúszna" a gyerek, mert a házasodás révén család keletkezik, ez igaz, ám a család nem azonos a házassággal. Nos? Akkor mi legyen?

Én azt mondom, ne fukarkodjunk a szavakkal. Beszéljünk! Mondhatnánk például így: "családi jellegű életközösségen belüli erőszak", vagy aggályoskodóbban, szakszerűsködőbben: "családi jogviszonyon belüli erőszak". Már hogy az értékfunkció is megmaradjon, és a kodifikációs szándék is jóllakjon.

Egyébként a "családon belüli erőszak" formula nemcsak azért kártékony, mert túlprofanizál egy pozitív fogalmat, hanem mert semmire se jó, elsősorban elnagyoltsága, pontatlansága okán. Tudniillik logikailag családon belüli erőszaknak számít az is, ha a szülő szelíden bár, de elvonszolja kíváncsi gyermekét a kettőhúszas konnektor közvetlen közeléből. Helyes volna tehát megokolatlan, önös érdekű, olykor brutális erőszakról beszélni az igényes tiltás jegyében. A feleségnek a férj által, továbbá a férjnek a feleség által történő megverésével, kínzásával kapcsolatban szükségtelen külön törvényt alkotni, hisz mindketten emancipált, nagykorú állampolgárok, rájuk az általános együttélési szokások érvényesek, még a hálószobában is. Gondoljunk arra, hogy Szerb Antal Petőfi "legszebb" versének tartja azt a költeményt, amelyben a szerző végül a viharral, a "zúgó, bőgő", vitorlákat tépdeső tengeri viharral azonosítja lánglelkű tenmagát, s a kegyetlen, rabiátus vihart a "tanító"-hoz hasonlítja, ki a "gyermeknek, / Üstökét haragosan rázza".

És innen már nincs megállás. Kérdések iszonyata zúdul liberális törvényt alkotó fejünkre - ha hagyjuk. Na de mi nem hagyjuk, mert nincs válaszunk arra, hogy törvényileg kimerítse-e a "családon belüli" (helyesen: a gyermekkel szembeni) brutalitás fogalmát a jó szándékú nyakleves, az odasózott füles stb. Továbbá: erőszaknak, indokolatlanul embertelen, durva erőszaknak számít-e, tiltandó-e, tiltható-e a lelki terror, a zsarolás, a gúnyolás ("már megint nagyon hülye vagy, fiam", "olyan vagy kislányom, mint a tehén", "hogy nézel ki, te szerencsétlen?"), az áttételes, illetve direkt megalázás ("most pedig visszamész, és bocsánatot kérsz a nénitől") - a pszichikai bántalmazás megannyi formája?

Levegőben lógó lényegi kérdések ezek. És a válaszok is fontosak volnának, melyek által kollektivista lehelletű kis Magánvalóságaink nagy tökös elvi Helyénvalósággá állnának össze, ami viszont helyzetünkön praktikusan nem változtatna semmit, de legalább gyönyörködhetnénk benne.

Vágréti László

A pikszis

Magyar Narancs, 2003. november 13.

Mihancsik Zsófia "érthetetlennek" nevezi, miért hasonlítom Bolgár György írói magatartását Erős Antónia férfimagazin-beli fotószeánszához. Ezzel, gondolom, a Narancs olvasói is így voltak, hiszen ez az egy mondat, amit Mihancsik forrásmegjelölés nélkül és kontextusából kiemelve cikkében idézett, nem magyarázza meg, mi bajom Bolgár könyvügyével. Ám mivel nem jelentős rejtélyről van szó, és nem túl komplikált az álláspontom, elég ideidézni a teljes passzust A botrány titokzatos tárgya (Népszabadság, október 4.) című cikkemből:

"Írhat-e politikai köz- és médiaszereplő könyvet? Ha igen (és tegyük fel, hogy igen), ezen belül írhat-e pornót? Tegyük fel ismét, hogy írhat. Ez esetben sérül-e személyi integritása? Újságírói énje? Hitelessége? Másképpen fogadjuk-e be Bolgár György újságíró Fideszről vagy Irakról alkotott álláspontját, ha eszünkbe jut, hogy Bolgár György író fiktív énje >>keményen és ellentmondást nem tűrőenSeres László

H

Mihancsik Zsófia figyelmetlenül és elfogultan ítél, amikor A Bolgár-ügy című rövid írásomat (Magyar Hírlap, 2003. október 4-5.) A pikszisben Bolgár György újságírói "eltemetésének" aposztrofálja. Ha végigolvasta volna a cikket, vagy akár csak rápillant a kiemelésre, kizárt, hogy ne észlelte volna: az egész éppenséggel Bolgár György, az újságíró védelmében íródott. "Bolgár, az újságíró szakmailag nem csapott be senkit, álmaffiózókkal nem csinált igazi riportot, nem vitte haza zsákszámra a televízió pénzét stb. stb. Sorsát ne az elfogult újságírói szakma, hanem a közönség döntse el", mondom ott elég egyértelműen.

Azt viszont, fájdalom, fenntartom, hogy Bolgár írónak korántsem akkora, mint újságírónak, ám ez másokkal is megesik olykor.

Galló Béla politológus

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2003. október 30.

Kedves László Csaba!

Jóleső örömmel olvastam olvasói levelét a Postabank-privatizáció sikerével kapcsolatban. Tényleg: mindenki nagyon ügyes és főleg okos volt: a PM, az ÁPV és az ő tanácsadóiról nem is beszélve.

Azt talán egy mellékmondat erejéig meg lehetett volna említeni, hogy hiába tán minden állam ide vonatkozó összes szervének ragyogó törekvése, ha a portéka nem lett volna kelendő.

Esetleg így utólag, legalább a látszat kedvéért tehetett volna úgy, mintha mindig is hitte volna, hogy kell lennie értéknek megtestesülve abban az áruban, amit eladni vágyik!

"Mindenki tette a dolgát", igen: eladó eladott, vevő vett. Az árunak pedig az volt a dolga, hogy kívánatos legyen, szép, kövér és rózsaszín, boldogan és egészségesen visítson a piacon. Hogy ezt megtette, jókor visongott, jó ütemben hízott feszesre, ügyesen csutakolta le magát - érdekes módon ez csak a vevőnek tűnt fel?

Lehet, hogy a vevő azért fizetett sokat, mert nemcsak az eladó mérhetetlen ügyességét vette észre a piacon, hanem az árut is megnézte. Úgy értékelte talán, hogy az áru 15 éves korára erős és szilárd alapokon áll, ami neki is hasznára lehet. Úgy értékelte, hogy az áru a 6-8 évvel ezelőtt kapott súlyos, többoldalú betegségből az elmúlt 5 évben - jelentős orvosi segítséggel, komoly műtét árán persze - láthatóan kigyógyult. És azt is észrevette talán, hogy az átlagosan 6 és fél éve ott tevékenykedő ma mintegy 1700 alapegység - hívhatjuk dolgozónak - belső odaadással, szakértelemmel, az őket hullámzó módon támogató menedzsmenteket is túlélve tette, teszi a dolgát!

Miután az állami szereplők elégedetten veregetik egymás vállát, a vevő is próbál mosolyogni, hallatlan elégedettségükben egy biztató - hajrá, Mari néni! - félmosolyt küldhetnének a jól karbantartott portékának. Igaz, így az üzlet után az eladó is, vevő is csak azon töri a fejét, hány kilométer is jön ki belőle. Eladónak autópálya, vevőnek a jól tartott malacból készülő a kolbász.

Igaz Katalin

Visszaeső Postabank-menedzsmenttag

A szerk.: Derűre bóra

Magyar Narancs, 2003. november 27.

A horvát választásokról szóló elemzésükkel nagy vonalakban egyetértek. Ivo Sanader Imotskiban nyilván a hercegovinai horvátokat akarta megcélozni, hiszen Imotski Hercegovinában van. De nem Bosznia-Hercegovinában, hanem Horvátországban. Határváros, ez tény, de ettől még odafigyelhetnének jobban.

További jó munkát

Pesics Zorka

(Budapest)

A tévedésért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.

A szerk.

Helyesbítés

Múlt heti számunkba tévesen került be a Mednyánszky-kiállításról szóló interjút illusztráló egyik kép: a reprodukció, mely alatt a Kurdy Bálint (Nyuli) név állt, valójában a Férfi fejtanulmány címet viseli, Kurdi Bálint (helyesen i-vel) arcképe egy másik festmény.

A hibáért elnézést kérünk.

A szerk.

Neked ajánljuk