Tisztelettel:
Szakál Dávid
állampolgár
(ateista)
"Egyszer talán majd elmondják nekünk"
Magyar Narancs, 2011. április 14.
Kedves Szerkesztőség!
Aszódi Attila energetikai mérnök a vele készült interjúban pont az ellenkezőjét mondja annak, mint ami a Denisz Zubarinnal, egy csernobili idegenvezetővel készült, 2008. december 11-én megjelent Narancs-interjúból kiderült. A sztalker állítása: "Az tény, hogy a zónában öklömnyi eprek nőnek, a giliszták 50-60 centisek, minden állat sokkal nagyobb, mint normális környezetében." Ez szemben áll Aszódi mondatával, mely ennél sokkal enyhébb állapotokra utal: "Csernobilban rengeteg genetikai vizsgálat készült, és eddig egyetlen elváltozást tudtak kimutatni: egy fenyőnél, amely az úgynevezett 'vörös erdő' területén él."
További ellentmondások is feszülnek a két interjú között. Aszódi szerint "a környezet rehabilitálódott, s ezek a fényképek, amelyek zöldellő természetet mutatnak be, egyfajta fricskák is a szokásos sajtófotóknak. A fényképészek többnyire késő ősszel, télen mennek oda, amikor tényleg nincs lomb a fákon, ami az olvasóban azt a képzetet keltheti, hogy a sugárzástól hullottak le. Mi májusban mentünk, mert kíváncsiak voltunk, hogy amikor itthon zöldell a fű, akkor mi történik ott - hát ugyanúgy virul a természet." Zubarin is viruló természetről beszél, bár pont a másik irányból: "Az elmúlt huszonkét évben egyszer sem hullottak le a fák levelei ősszel, január elején is zöldben állt az erdő, a sugárzás minden természetes folyamatot felborított. Ne becsülje le azonban a természet öngyógyító erejét, például idén végre lehullottak a levelek, huszonkét év óta végre ősz van megint."
Tehát nemcsak Fukusimával, hanem Csernobillal kapcsolatban is érvényes Aszódi kijelentése: "Egyszer talán majd elmondják nekünk."
Szél Dávid
(A csernobili és a fukusimai balesetek tanulságairól e számunk 49-51. oldalán olvashatnak - a szerk.)
Sorsfordulók - A Geréb Ágnessel szembeni elsőfokú ítéletről
Magyar Narancs, 2011. március 31.
Tisztelt Szerkesztőség!
Számomra megint csalódást okozott az a cikk, amit az otthon szülés és G. Á. ügyével kapcsolatosan megjelentettek. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért bánnak ilyen mostohán ezzela témával ebben az újságban.
Biztos sok átlagember gondolkodik úgy, ahogy Gaál Ilona, de az a vélemény egyszerűen nem járja alaposan körbe a témát. Felül lehetne emelkedni ebben az újságban azon, amit mindenhol elolvashatunk, hogy mivel perelik G. Á.-t és milyen műhibái voltak eddig. Arról is lehetne tájékoztatást adni, hogy eddig hány szülést vezettek le otthon a Napvilág Születésház bábái, hány gátmetszést végeztek, hány szülés végződött császármetszéssel, milyen protokoll szerint dolgoznak, milyen feltételek mellett vállalnak otthon szülést, mit kapnak a kismamák azon az egyhetes tanfolyamon, ami nélkül nem is szülhetnek otthon velük, hogy tudták azt megoldani, hogy aki nem olyan tehetős, az is élni tudjon ezzel a lehetőséggel, milyen felszereléssel érkeznek a bábák egy otthon szüléshez stb. Meg lehetne esetleg kérdezni nőket, hogy miért választják ezt a fajta a szülést. Össze lehetne vetni a statisztikáikat a kórházak statisztikáival, vagy más országok otthon szüléses statisztikáival. Sok érdekes dolgot le lehetne írni, arról nem is beszélve, mennyire független a mostani bírói döntés, ha nyitottabban, elfogadóbban állna valaki ehhez a témához. Érdekes az a vélemény, miszerint G. Á. magának kereste a bajt, hiszen törvény nem szabályozta az otthon szülést. De hát hogy a csudába lenne előrelépés? Az nem lehet, hogy esetleg a törvény rossz? G. Á.-nak több éve otthon kéne ülnie, nem csinálni semmit, csak írogatni a kérvényeket a hivatalos szervekhez, hogy ő bábaként szeretne működni és várni az engedélyt? Ezt is csinálhatta volna, de akkor ma sehol sem tartanánk ebben a kérdésben, ő biztos nem ülne bíróság előtt ugyan, de nem is segíthetett volna annak a néhány ezer nőnek. Biztos furcsa és szokatlan az ő viselkedése, hogy képes a közösség vagy mások érdekeit a sajátja elé helyezni. Nem sok ilyen ember van mostanság. Pedig hát mi lesz így velünk, amikor a kétharmados parlament oly sok furcsa törvényt és nemzetünk első Alkotmányát fogadja el éppen?
Név és cím a szerkesztőségben
Visszaható ige
Magyar Narancs, 2011. március 24.
Tisztelt Szerkesztőség!
Igen gondolatébresztő volt a cikkük. Az egyik kijelentésen, hogy "a saját kezűleg elkövetett halálesetek mögött szinte kivétel nélkül valamilyen pszichiátriai betegség áll", meglepődtem. Aztán tovább olvasva a cikket rájöttem, hogy ha ez a kevésbé "romantikus és logikus" magyarázat elterjedne, tulajdonképpen megoldódna az öngyilkosságok médiamegjelenésének kérdése is. Hiszen kit érdekel, ha egy pszichiátriai beteg öngyilkos lesz? Még tovább olvasva a cikket, az jutott eszembe, hogy ez tulajdonképpen kiterjeszthető a gyilkosságokra is. "Hiszen hétköznapi ésszel minden (ön)gyilkossági eset megmagyarázhatatlan."
Talán szívós munkát, sok konferenciát és finom kávékat követően megvalósulhat a gyilkosok pszichiátriai beteggé alakítása is, s a pszichiátriai betegekre jellemző (társadalmi, médiabeli) láthatatlanság kiterjesztésével megoldódhatna a gyilkosságok médiaábrázolása is. Persze nem egyszerű a feladat, hiszen a piacorientált média egyik kedvenc témájává vált a gyilkosság, erőszak bemutatása.
Üdv:
Légmán Anna
