Mohácsi Erzsébet, a tiszteletre méltó célkitűzésű Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány elnöke olvasói levelemet (március 31.) válasszal tisztelte meg (április 7.). Olvasói levelem megírására a Jobbik "fővárosaként" elhíresült Tiszavasváriban tapasztalható szegregációra kérdező cikk (március 17.) inspirált, mely a cigány gyermekek szülei és a helyi cigány vezetők által támogatott, jól felszerelt, délutáni programokat is biztosító iskolát mutatott be, melynek felkészült és elhivatott tanári kara minden lehetőt megtesz a gyerekek kulturális-szociális hátrányainak ledolgozására, társadalmi felzárkóztatásukra, miközben a cigány szülőket senki nem akadályozza abban, hogy gyermekeiket a belvárosi "Kabayba" írassák - de ezt csak kevesen teszik, és csak azok, akik számára a társadalmi felzárkózás, a társadalomba való integráció régmúlt. Meg nem fordult a fejemben, hogy a MaNcs cikke fényezné vagy meghamisítaná a tiszavasvári valóságot.
És jutott eszembe Miskolc, Győr, Kaposvár stb., azok a helyek, ahol az alapítvány szegregációt vélt látni, míg az érintettek, beleértve a cigány gyerekek szüleit, egyáltalán nem, a legfeljebb szerény számú protestálót kiskanállal vakarták össze. Egy múlt év őszi esztergomi konferencián tanúja voltam Mohácsi Erzsébet jászladányi polgármesterrel vívott "előadás-párbajának", s nevezettben nyomát sem láttam a rasszizmusa okán "szegregálónak". A tiszavasvári riport végképp megerősített abban, hogy nem okvetlenül szegregáció az, amit az alapítvány annak mond; s továbbmenve, e széles körben használt fogalom tartalma újragondolásra szorul. A szakirodalomban például visszatérő bonmot, hogy a túlnyomórészt cigány gyerekek által látogatott szegregált iskolák lepusztultabbak, rosszabbul felszereltek, a tanári kar kontraszelektált, motiválatlan, a korszerű pedagógiai módszerek elsajátítására és gyakorlatba ültetésére alkalmatlan stb., ezért kell küzdeni a szegregáció ellen. De mi van akkor, ha ez nincs így? Nem a jó iskolákért, a jó pedagógusokért és persze azért kell küzdeni, hogy csupán származása okán ne lehessen senkit elutasítani?
Kedves Erzsébet! Fő állításom, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek esélyt adni összetettebb feladat annál, mint ahogy azt ön - alapítványának gyakorlatából láthatóan - gondolja. Sőt ez a gyakorlat számomra időnként igencsak kontraproduktívnak tűnik. Viszont látványos, s erre önnek szüksége van, amit bizonyos mértékig elfogadok. De a társadalmi felzárkózást szolgáló lépések döntő része nem az. A hátrányos helyzetű gyermekek számára a legfontosabb a szülők iskolatámogatási magatartásának elérése volna. Ez sokkal több és kiterjedtebb erőfeszítést igényel. Lenne dolga alapítványának!
Németh György
szociológus
