Kézdy Pál: olvasói levél
Magyar Narancs, 2011. július 7.
Milyen nagy szükség volna műfordítás-kritikára - hogy csatlakozzam Bán Zoltán András és Bojtár Endre korábbi felvetéséhez. Nem is tisztelhet meg egy fordítót jobban senki, mint aki figyelmet szentel annak, hogyan jött létre az eredeti szöveg nyomán a magyar. Ám amikor Kézdy Pál olvasói levelében ezt olvasom: "Utóbbi részben a fordító (Cserháti Éva) bármit megtehet, ki tudja ellenőrizni, hogy jól adja-e vissza egy morfinista gondolatait, képeit" - nem vagyok meggyőződve, hogy komoly kritikával állok szemben. Miközben Kézdy a fordítás lényegi részéhez a "ki tudja ellenőrizni" szemlélettel fordul, talál egy hibát, amit a spanyol szöveg netes angol fordításával vet össze. Mint írja: "a félrefordított magyar szövegből kimaradt egy Rugendas-generáció". Bár a könyvet (César Aira: Epizód egy vándorfestő életéből, Magvető, 2010) én sem vetettem össze az eredetivel, gyanítom, hogy nem egy generáció, hanem egy mondat maradt ki a szövegből, ami minden fordítással mindig előfordul, a fordító szeme ugrik, különösen, ha a levélíró által vázolt helyzet szerint két sor különbséggel ugyanaz a név fordul elő az eredetiben. De ha tévedek is: félreolvasás, félrefordítás - leadáskor - még a lelkiismeretes fordításokban is marad (ugyanez vonatkozik Lőrinszky Ildikónak a levélíró által emlegetett egyetlen hibájára).
Persze a szerkesztő ezt általában észreveszi (ha sorról sorra veti öszsze a szöveget, a régi iskola szerint), ám ehhez hozzátenném, hogy a szerkesztői honorárium az utóbbi években nemhogy nem követte (mondjuk) az öregségi nyugdíj emelésének arányát, hanem számszerűen is a négyötödére, háromnegyedére (!) csökkent (ami azt jelenti, hogy a szerkesztőknek kevesebb idejük marad egy-egy szövegre). Nem is minden kiadó alkalmaz külső szerkesztőt az adott nyelvből, és kezd bevett gyakorlattá válni, hogy a szöveget csak a gyanús helyeken vetik össze az eredetivel. Hogy ez nagyon nem jó állapot, ennyiben mindenképp egyetértek a levélíróval.
Mesterházi Mónika
Magyar Műfordítók Egyesülete
Maga itt a tánctanár? - Hallgatólagos tudás
Magyar Narancs, 2011. június 30.
Kedves MaNcs,
Elképzelhető, hogy a mai fórumozós/kommentelős világban nem a legjobb formát választottam, amikor ezzel az olvasói e-maillel próbálkozom, de az az érzésem, hogy komoly ember nemigen olvas kommenteket, hisz majd' minden érdemi megjegyzés elsüllyed a "A te anyádat! Nem, a te anyádat!"tengerében.
Másrészt viszont nagyon szeretem a lapjukat és bizony óvni szeretnem a renoméjukat. Nos, a lényegre térve, a minap, a XXIII. évf. 26. számban (2011. június 30.) olvastam Mérő László rovatában egy elmélkedést a hallgatólagos tudásról. Levelem végén még röviden kitérek arra, hogy a hallgatólagos tudással kapcsolatban a cikkben alapvető félreértések látszanak lenni, de ezért önmagában meg nem írtam volna meg ezt a levelet. Amiért írok, az annak a klasszikus rejtvénynek az elemzése, amire a szerző cikkének végkövetkeztetését építi: "Ha változást akarunk elérni, az sok esetben megvalósíthatatlan - anélkül, hogy bizonyos mindenki által ismert hallgatólagos tudásokat kimondottá tegyünk." Sajnos Mérő ezt a rejtvényt súlyosan félreérti. Azt kérdezi: "Most akkor adott a hírnök új információt, vagy sem? Aki szerint adott információt a hírnök, az magyarázza meg, mit mondott olyat, amit korábban bárki is nem tudott? Hiszen csak ennyit mondott: Van a faluban hűtlen asszony."
Nos, a szerző kérdésére nagyon egyszerű a válasz. Nincs itt semmiféle misztérium, semmiféle rejtélyes hallgatólagos tudás, aminek önmagában a kimondása mindent megváltoztat. Pedig a szerző, talán, hogy érdekesebbé tegye a cikkét, valami ilyesmit sugall. És (talán ezért) nem adja meg a természetes (minden valamirevaló szakember által ismert) egyszerű választ. A válasz ugyanis az, hogy a hírnök nyilvánvalóan adott új információt.Azt ugyan a hírnök érkezése előtt is mindenki tudta a faluban, hogy "Van a faluban hűtlen asszony", de azt nem biztos, hogy mindenki tudta, hogy ()"mindenki tudja, hogy van a faluban hűtlen asszony". Ehhez kellett az, hogy a hírnök nyilvánosan, úgy, hogy mindenki hallja, megmondja azt, amit mindenki tudott, mert ez a nyilvános kijelentés garantálta azt, hogy a () által hordozott többletinformáció, ami a folyamat elindításához kellett, mindenkinek a rendelkezésére álljon. És a fentieken kívül, a többlépcsős folyamathoz persze az is kell, ami szintén következik a hírnök kijelentésének nyilvánosságából, hogy: "Mindenki tudja, hogy mindenki tudja, hogy van a faluban hűtlen asszony" és "Mindenki tudja, hogy mindenki tudja, hogy mindenki tudja, hogy van a faluban hűtlen asszony" és így tovább...
Csak, hogy még világosabb legyen: vizsgáljuk meg a kétszereplős esetet.A hírnök érkezése előtt hiába tudja Feri, hogy Józsit csalja a felesége. Amit Feri nem tud, az az, hogy Józsi is tudja, hogy van hűtlen aszszony, hogy valaki csalja a feleségét.Így aztán nem történik semmi: Feri látja, hogy Józsi nem csinál semmit, nyilván nem tudja, hogy csalja az asszony. És Feri persze miért is csinálna valamit? Semmi oka rá. De a hírnök bejelentése után, és azután, hogy látja, Józsi nem csinál semmit, Ferinek el kell gondolkodnia. Ekkor Ferinek rá kell jönnie, hogy Józsi csak azért nem csinált semmit, mert ismer egy házasságtörő asszonyt. Ferinek ehhez a következtetéséhez kell az, hogy Feri tudja, hogy Józsi tudja, hogy van házasságtörő asszony. Ha ezt Feri nem tudná, Józsi tétlenségét a nemtudásnak tulajdonítaná. De mivel Feri tisztában van vele, hogy Józsi is tudja, hogy valaki csalja a férjét, Józsi tétlenségének csak az lehet az oka, hogy Ferit (is) bizony felszarvazzák.
Végül nem szeretnék itt a "hallgatólagos tudás" fogalmának tisztázásába belemenni, elég annyi hozzá, hogy úgy tűnik, a szerzőnek erről sincs tiszta fogalma, a példának, amit felhoz, nincsen olyan aspektusa, mely akár csak áttételesen is valamiféle kapcsolatban lenne ezzel a fogalommal. Pontosabban van köze, nagyon sajátos köze: a hallgatólagos tudás éppen az ellenkezője annak, amit a szerző (látszólag legalábbis) annak gondol. Ennek az állításnak az ellenőrzéséhez nem is kell más, mint beütni a Google-ba a "tacit knowledge" szavakat és elolvasni az első találat (http://en.wikipedia.org/wiki/Tacit_knowledge) első mondatát. "Tacit knowledge (as opposed to formal or explicit knowledge) is knowledge that is difficult to transfer to another person by means of writing it down or verbalising it." És ezt összevetni a fogalomnak Mérő cikkében való használatával: ... a hírnök ... csak ennyit mondott: "Van a faluban hűtlen aszszony." ... Valóban [van] különbség a hallgatólagos és a kimondott tudás között, és nemcsak olyan nehezen leírható esetekben, mint a nyelvhasználat, a biciklizés vagy az acélöntés, hanem teljesen absztrakt vagy riasztóan banális helyzetekben is. A hírnök végül is nem tett egyebet, mint az addig is meglévő hallgatólagos tudást kimondott tudássá alakította át. A hírnök (Mérő szerint) tehát egy 5 szavas mondattal átalakította a hallgatólagos tudást (ami, definíciószerűen, olyan tudás, ami lényegét tekintve nem - vagy csak nehezen - explikálható) explicit tudássá. Ez a fogalom tökéletes félreértése.
Üdvözlettel:
Serény György
