"Olvasói levelek" - Árok

  • .
  • 2009. július 23.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. július 16. Tisztelt A szerk.! Ha csak a fele is igaz annak, amit azSZDSZ új vezetőjéről ír,a helyzet eléggé elkeserítő.E hasábokon megszoktuk a száraz iróniát, sőt kedveljük, már-már azért vesszük a Narancsot.
De mintha a figura jellemzéséhez ezúttal szokatlan szenvedély, hevület is társulna, ami eddignemigen jelentkezett, ha az SZDSZ temetéséről esett szó.

Hiába olvastam el ugyanebben a számban a Pető-interjút, csak részben kaptamválaszt arra:hogyan, milyen folyamat következtében kerülhetett "bohózati körülmények között" ez a "hólyag"egyszerre csak ebbe a pozícióba? Mire mentek azok,akikbezzeg úgy vezetgették el idáig a pártot,hogy "az ehhez szükséges alapismereteknek a birtokában" voltak? Miért fordultak el a párttóla választók, talán már korábban sejtették, hogy egy hólyag kerül majd a párt élére? Ésmi lesz most az SZDSZ-szel, ha az új vezetés miatt tömegével kilépők (köztük nagy nevek) már nem dolgoznakolyan sikeresen és hatékonyan, mint idáig?

A cikk befejezése szerint "akad egy-két millió ember", most párt nélkül, akinél "a kereslet" megmaradt. Ahhoz, hogy ők majd valamire, valakire szavazhassanak is, ki-kik fogják és mikorlétrehozni az újpártot, amely még a jövő évi választások előtt elegendő anyagi és infrastrukturális lehetőségekhez jut?

Üdvözlettel

Kárpáti Zsuzsa

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.