június 4. és 6. között a Kurt Lewin Alapítvány szakértőivel háromnapos szervezetfejlesztő tréninget tartottam egy hódmezővásárhelyi szakiskola pedagógusainak. Az első nap fáradalmait a város főterén pihentem ki egy kiváló kávé mellett és gyönyörű platánfák között. A polgári békét csak a délután öt felé a téren árpádsávos zászlókkal lézengő, egymást karlendítéssel köszöntő srácok zavarták meg, akik első ránézésre is sokkal inkább valahova tartozni akaró, az oktatási rendszerben és a munkaerőpiacon idejekorán kudarcokat begyűjtő fiatalok, mint valódi nácik voltak. A délután hat órakor kezdődő obligát trianoni megemlékezésen viszont már nemcsak ők, hanem körülbelül kétszáz ember gyűlt össze. Volt közöttük egészen furcsa huszáregyenruhába bújt, a nácizmus bohóctagozatát erősíteni igyekvő papa és volt népviseletes kislány, meg persze árpádsávos zászlók. Még egy teljes napja sem élvezhettem Hódmezővásárhely vendégszeretetét, máris szomorúan kellett megállapítanom, hogy gyakorlatilag bárhova odabök az ember a térképen, majd el is utazik az adott településre, üzembiztosan találkozik majd árpádsávos, irredenta nosztalgiára épülő programmal. A rendezvényt meghangosító mikrofonhoz és erősítőkhöz az áramot a városháza épülete szolgáltatta. Közpénzből? Még mindig biztos benne a Magyar Narancs újságírója, hogy Lázár János "Hódmezővásárhely első embere, aki nem tűri a városban a Magyar Gárdát. Az árpádsávos zászlót sem, ha az szélsőjobbos nosztalgiakellék"?
Ligeti György
