"Olvasói levelek" - "Az áruló, Sztálin, te vagy!"

  • .
  • 2009. október 1.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. szeptember 10. Kedves Narancs, a szerző, Ungváry Krisztián felsorol néhány kommunistát, akik a Molotov-Ribbentrop-paktum hatására vettek végső búcsút a kommunista párttól, köztük Jorge Semprunt.
Semprun 1939-ben nem volt 16 éves, végső búcsút ekkor még nem mondhatott legfeljebb csak bimbózó kommunista kapcsolatainak: ezek majd a háború alatt, a francia ellenállásban, valamint a buchenwaldi koncentrációs táborban fognak kiteljesedni, hogy aztán a háború után az illegális Spanyol Kommunista Párt Franco elleni földalatti mozgalmának egyik aktivistája, később vezetője, s egyúttal a párt végrehajtó bizottságának is tagja legyen Federico Sánchez álnéven. A párttól a paktum után jó két és fél évtizeddel, 1964/65-ben vesz búcsút, s bár ekkorra már sok minden felgyülemlett benne (főképpen a sztálinizmus és a kirakatperek), a szakítás közvetlen kiváltó oka a párt által a Franco-diktatúra megdöntésében követendő stratégia körüli nézeteltérés.

Ami viszont magát a paktumot illeti, Tündöklő nyaraink gyors tüze... című önéletrajzi kötete szerint Semprun inkább kárörömmel, mint felháborodással fogadta ennek hírét: ha Sztálin elárulta a demokráciákat, annál jobb. Ebben az időben, mint írja, ítéleteinek egyetlen kritériuma az volt, hogyan viszonyultak mások a Spanyol Köztársasághoz. A nyugati demokráciák pedig elárulták a köztársaságot, amikor megtagadták a fegyvereket a legitim kormánytól, és akkor is a "be nem avatkozás" álságos elvéhez ragaszkodtak, amikor Németország és Olaszország nyíltan támogatta a lázadókat. Ha hihetünk a Spanyol Kommunista Párt későbbi főtitkárának, Santiago Carrillónak, a spanyol kommunisták közül sokan vélekedtek így, akik számára a paktum semmiféle erkölcsi meghasonlást nem okozott. 'k a paktumot azokkal a nyugati demokráciákkal való szembefordulásként értékelték, amelyek miatt sokuk szerint a köztársaság elvesztette a háborút.

Később persze másképp ítél Semprun is, és például nagy rokonszenvvel ír azokról a német kommunistákról, akikkel Buchenwaldban találkozott, és akik soha nem voltak hajlandók vagy képesek beszélni arról, mit éreztek a koncentrációs táborban, ahol 1933 óta Hitler ellenségeként és Sztálin híveként raboskodtak, hogy egyszer csak Sztálin szövetségesének a börtönében találták magukat.

Üdvözlettel

Kiss Csilla

Lehet-e önmagukban értékelni a sötét 1939-1940-es éveket?

"A náci Németország háborús felelőssége szerencsére ismert, és demokraták körében ma már nem is vitatott. Ám kevéssé köztudott az a felelősség, amely a világháború társtettesére, a Szovjetunióra hárul - és ami legalább akkora, mint Németországé" - írta Ungváry Krisztián történész a Magyar Narancsban.

Miközben nagyra becsülöm Ungváry Krisztián munkásságát, és nagyon fontosnak tartom, hogy kitartóan helyreigazítja a második világháborúról a szovjet hatalom árnyékában töltött évtizedek alatt elhallgatott vagy félremagyarázott tényeket és eltorzított következtetéseket, nem fogadom el a világháborúért viselt felelősség és a főszereplők megítélése kérdésében hangoztatott nézeteit.

Ungváry Krisztián abból a - szerintem is helyes - megállapításból indul ki, hogy Sztálin Szovjetuniója egyáltalán nem volt békés hatalom. A szovjet rendszer terjeszkedni akart. Saját borzasztó, tömeggyilkos viszonyait "világforradalom" elnevezéssel minél messzebbre ki akarta terjeszteni, és csak az alkalmat leste az újabb offenzívákra. Ezzel a minősítéssel egyetértek. Sztálin azonban, bármilyen brutális zsarnok volt, fel tudta mérni, hogy 1939-ben a Szovjetunió nem volt mérhető Németországhoz, Nagy-Britanniához, Franciaországhoz, az Egyesült Államokhoz. A világ szerencséjére akkor még gyenge volt a támadáshoz, ezért kényszerült keselyűtaktikára.

Nem tartom helyesnek, ha a Szovjetuniónak a nácizmus legyőzésében játszott szerepét visszavetítve Sztálin korábbi felajánlkozásait, a náci-bolsevik szövetség kísérletét nemlétezőnek tekintjük. De a második világháború történetét sem lehet pontosan leírni az 1930-as évek második felétől 1941-ig játszott sötét diplomáciai és katonai akciók alapján. A történethez ugyanis szervesen hozzátartozik, hogy a Szovjetunió szerepe 1941 júniusában, a nácik elleni élethalálharc megindulásával gyökeresen megváltozott. Nem Sztálin döntött így, hanem Adolf Hitler.

Hitler birodalma végül is maga ellen fordította és az angolszász hatalmak oldalára kergette a Szovjetuniót, és ebbe a stratégiai hibába, hál' Istennek, belebukott. A Szovjetunió elleni támadás döntötte el végleg - borzasztó szenvedések árán - a kimenetelét.

Churchill a franciák gyors összeomlása után, 1941 nyaráig gyakorlatilag egyedül vívta az európai háborút Hitler ellen. A briteknek óriási megkönnyebbülés volt a hír, hogy a nácik rátámadtak a Szovjetunióra. Churchill pontosan tudta, ki az a Sztálin, és hogy mit várhat a világ a Szovjetuniótól. De azt is tudta, hogy a világra a közvetlen veszélyt a fejlett és dinamikus Németországban hatalomra jutott nácizmus jelenti. A Szovjetunió a háború elején túl gyenge volt ahhoz, hogy önmagában igazi problémát jelentsen. Erről a kortársak is megbizonyosodhattak, például amikor a szovjet rablótámadás számbeli és technikai túlereje ellen védekező finnek sikereit megcsodálhatták.

A szovjet rendszert egy alapvető szempontból a nácik is, de Churchill is alábecsülték. 1941 júniusa után a nácik brutalitása nyomán kibontakozó élethalálharc a legjobbat hozta ki a Szovjetunió rendszeréből és a lakossága önfeláldozó képességéből is. Az elmaradott keleti birodalomból senki sem nézte ki azt a képességet, hogy a végveszély, a szörnyű csapások nem összeroppantják, hanem mozgósítják a tartalékait. Hitler támadása nélkül, a békebeli ötéves tervek értelmetlen "iparfejlesztési" kampányaival valószínűleg soha nem lett volna a Szovjetunióból félelmetesen megerősödött világhatalom, amely Kelet-Közép-Európa fejlettebb országait is évtizedekre maga alá tudta gyűrni.

Az antifasiszta koalíció győzelme, a nácik és szövetségeseik legyőzése felszabadulást hozott Európának. Elsöpörte a nácikat, de azokat a korhadt eliteket is, nem utolsósorban a sokszorosan megbukott magyar nemzeti-keresztény középosztályt, amelyek Hitler szövetségeseként rántották bele népeiket a háborúba. S mindezen nem változtat, hogy 1941-ig a későbbi győztes antifasiszta koalíció egyik tagja szörnyűségeket tervezett és még szörnyűbbeket művelt, amint az sem változtat 1944-45 megítélésén, hogy az antifasiszta koalíció győzelme után azonnal a megerősödött és megnőtt étvágyú Szovjetunió feltartóztatása vált sürgetővé. Ez is szervesen hozzátartozik a történethez.

Tamás Tibor

Kevésbé lenne féloldalas Ungváry Krisztián cikke, ha kitért volna az Európa többi részénjelentkező akkori náci-német szimpátiára is. Angliában ugyanebben az időszakban a legfontosabb politikusok nagy része ájuldozott Hitler karizmájától, és nem tartott tőle. Franciaországban még 1943-ban is jelentős erők, többek között az erős támogatottsággal működő Vichy-kormány is a németekkel tervezgette a jövőt. Mussolini Olaszországának 45 millió embere is a baráti szövetségest látta Németországban még 1942-ben is.

Kitérnék végül a saját házunk tájára.Mint legutolsó csatlós, a végsőkig kergettük ábrándjainkat, hogy Hitler mellett ránk is jut majd a fényből. Horthy és Szálasi napjainkban tapasztalható nyílt vagy burkolt fényezése a jobboldalról pedig azt mutatja, hogy nem 1939, hanem 2009 gondolatvilága a félelmetesebb. Mert annak ellenére, hogy ismerjük a múltat, felvállalnánk egy hasonló jövőt.

Puskás Jenő

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!