"Olvasói levelek" - Erős oldalszél

  • .
  • 2009. szeptember 24.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. augusztus 13. Kaotikusnak látszó és valóban hisztérikus időszakokban különösen nagy kincs az önök lényeget megértő, s azt tárgyilagosan, korrekten elemző cikke.
A világ legfejlettebb országainak, s mindenekelőtt az amerikai és európai pénzintézeti rendszereknek a szabályozási és felügyelési alapelveit (paradigmáját) lényegileg megkérdőjelező totális csődje idején pedig különösen nehéz feladat a (saját magunk által is igencsak nehezített) "magyar válság" elemzése. Ennek továbbgondolását segítendő, három rövid kiegészítést tennék.

1. "Az árral való szembeszállás" bátor példájaként önök merték elsőként leírni, hogy "...az elmúlt évben a magyar adófizetőknek nem került eurómilliárdjaikba a hazai bankok megsegítése - és ha ezt is belevesszük az egyenlegbe, akkor a magyar ügyfelek összességében igen jól állnak nyugat-európai sorstársaik többségéhez képest".

Tegyük hozzá: nemcsak egyszerűen egy mellékes, "egyenlegező tételt" fedeztek fel, hanem a mai és jövőbeni helyzetünk lényegére tapintottak rá. Ma ugyanis - még - a Magyar Köztársaság messze legszilárdabb nemzetgazdasági ága a pénzintézeti szektorunk. Ezt a nyomasztó tényt lehet fröcskölő dühvel, higgadt bírálattal vagy megdöbbent töprengéssel kezelni. A súlyos társadalmi, gazdasági és pénzügyi válságba együttesen és évek óta egyre inkább belesüllyedő országunkban ugyanis tényleg nehéz indulatok nélkül elfogadni azt, hogy "akkor nekik miért nem megy ugyanolyan rosszul?!". Hogy lehet az, hogy már második éve tombol ott, x éve meg itt a válság, s mind ez ideig még egyetlen magyar bankot vagy biztosítót sem kellett az adófizetők ezermilliárdjaiba kerülő bankmentő csomagokkal konszolidálni?! Ki a felelős ezért a "balhémentességért"?

A válasz igen egyszerű és megdöbbentő: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vezetésének totális kommunikációs csődje. A PSZÁF ugyanis "elfelejtette" tájékoztatni a magyar lakosságot, a szellemi és a politikai elitünket: több más tényező mellett, ám elsődlegesen és döntően a 2000 óta egységesen és nemzetközi színvonalon működő PSZÁF (folyamatosan megsértett és megalázott) dolgozói akadályozták meg (eddig) azt, hogy a magyar adófizetőknek a 2009. évi megszorítások mellett, még az azok többszörösét kitevő, további "konszolidációs csomagokat" is meg kelljen fizetniük, úgy, mint másutt. Tényleg, hány olyan ország van az OECD-ben, ahol még beszélni, sőt szavazni sem kellett bármifajta pénzintézet-segítő csomag adóvonzatairól?! Sőt, azt is "elfelejtettük" közölni, hogy a gazdaságunk az utóbbi négy évben lényegében a PSZÁF által nyújtott "infúziók" miatt nem omlott össze. Az adott költségvetési és pénzpolitika mellett ugyanis a devizahitelezés, az ingatlanalapok, a nyugdíjalapok, a kombinált unit-linked biztosítások stb. PSZÁF általi befékezése esetén ebben az országban évek óta nemhogy növekedés nem lett volna, hanem a mai visszaesést is megelőlegeztük volna. (Egy "begyulladt", önbizalom nélküli PSZÁF-vezetés mellett a mai válságunk pedig biztosan két számjegyű visszaesést hozott volna.) A felügyelet "hallgatag" dolgozóinak és vezetőinek a "bűnét" csak egyetlen dolog mentheti: úgy vélték, hogy ez a munkájuk (legfontosabb része), tehát ha azt nemzetközi összehasonlításban is ilyen sikeresen végzik, akkor talán majdcsak elrebeg valaki ezért egy csöndes köszönetet. Hát, ahogy most kinéz a mi kis közéletünk, bizony még várhatnak egy ideig.

2. Hasonlóképpen szellemi bátorság kellett ahhoz, hogy fel merjék vetni: "a versengő magáncégek árügyeibe beleszólás (...) nem példa nélküli az ilyen törvényhozói beavatkozás." Valóban. Kevesen tudják, hogy a magyar biztosításügyben 1986 óta létezik és fennmaradt az ún. termékterv-, ill. díjkalkuláció-készítési és -karbantartási kötelezettség. 2000 óta ugyan ezt már nem kell felügyeleti árszabályozásra, előzetes tarifaengedélyezésre benyújtani, hanem elegendő a biztosítók "asztalfiókjaiban" tartani. Ezeket a hasznos üzemgazdasági dokumentumokat csak akkor kell elővenni, ha például fogyasztóvédelmi okokból a PSZÁF meg akarja vizsgálni, hogy a biztosító az "árképzési szabályzatának" megfelelően járt-e el. S még egyértelműbb volt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1992- 2000 közötti időszakában alkalmazott díjelemzési módszertan. Ez alapján 33 szervezet - köztük 13 fogyasztóvédelmet is ellátó civil-, ill. érdekszervezet - együttesen és nyilvánosan meg tudta ítélni egy-egy díjemelés jogosultságát. Semmi mást nem kellene tehát tenni, mint a bankrendszerben (itt is) átvenni a kockázatkezelésben ezeréves tapasztalatot tükröző biztosítási szabályozás megoldásait.

3. Ezzel eljutottunk a legfontosabb ügyhöz: az 50 ezer milliárd forint, az éves GDP kétszeresét jelentő, közvetített vagyont és közel 2000 intézmény létét vagy eltűnését őrző, a mintegy 200 ezer ember munkahelyét stb. jelentő pénzügyi szektor ügyeit semmikor sem szabad felelőtlenül, "súlyosan gondatlanul", a népszerűség- és szavazat-hajhászás, a személyi szimpátiák és antipátiák, a "tisztán politikai" szempontok alapján megítélni; az ügyfelek és az adófizetők emiatt adódó esetleges kárai ugyanis ilyenkor (minden valutában) csak ezermilliárdokban mérhetők. Különösen nagy higgadtság kell azonban akkor, amikor a mai globális felügyeleti csődben a monetáris és a pénzintézeti szabályozás évszázadok óta tartó vitái újból fellángoltak. Könyvtárnyi már a kapkodva kialakított, a végiggondolatlan reformjavaslatok halmaza, ahol már csak az ötletparádék összefüggéseinek a megértése is komoly elmélyedést kíván. Az országunkért, a pénzintézeteinkért - vagy legalább a saját és a családjuk megtakarításaiért - felelősséget érző (szak)embereknek ezért a pénzintézeti szabályozás és felügyelet ügyeit legalább olyan alaposan, az ügyeket körbejárva, az érveket és ellenérveket (az elmondó személyétől akár függetlenül is) elemezve kell kezelniük, mint ahogy azt legutóbb a Narancs tette.

Asztalos László György,

a PSZÁF felügyeleti tanácsa tagja

Neked ajánljuk