"Olvasói levelek" - Új kirekesztési terv?

  • .
  • 2009. december 17.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2009. október 8. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2009.
december 3.

Tisztelt Szerkesztőség!

Németh Csaba olvasói levele többször is foglalkozik közösségi blogunkkal, a Reakcióval. Ezzel kapcsolatos megjegyzéseire reagálunk az alábbiakban.

A Reakció elődjének az elődje, az Utolsó Figyelmeztetés valóban a Fidelitas hírleveleként indult több mint tíz évvel ezelőtt. 2002 óta a lap elszakadt az ifjúsági szervezettől (így a blognak pedig soha nem is volt köze hozzá). A Reakció, sokszori átalakulás után ma mintegy negyven jobboldali, szabadelvű, konzervatív, libertárius vagy éppen ideológiamentes blogger laza hálózatából áll. A blogon megjelenő vélemények és cikkek nem kapcsolódnak egy párt napi iránymutatásaihoz sem, így az onnan idézett véleményekből sem lehet levezetni egy esetleges jobboldali kormányzat leendő politikáit, mint ahogy azt a levélíró tette.

A Reakció egyetlen szerzője foglalkozott egyetlen alkalommal a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatáról szóló törvénnyel: a 2007 novemberében benyújtott törvényjavaslatot a szerző támogatta, ebbéli véleménye meg is jelent a blogon (http://reakcio.blog.hu/2007/11/19/amikor_az_elet_igazol).

Egy másik szerzőnk 2008 nyarán, a melegfelvonulást követő erőszak után határozottan elítélte a történteket (http://reakcio.blog.hu/2008/07/06/gyulollek_tavol_legy). Egy harmadik szerzőnk a maga ironikus stílusában ítélte el idén a melegfelvonulást érő erőszakot, és a felvonulás joga mellett állt ki (http://reakcio.blog.hu/2009/09/05/hajra_buzik).

Ezzel szemben a levélíró állítása, miszerint "a Reakció egyik szerzője például egy írásában 'szexuális devianciaként' beszél a melegségről és a melegekről, s emberi jogaik kiterjesztését 'élvezeti jogaik' kiterjesztéseként értékeli", egyszerűen nem igaz. Nincs olyan cikkünk, amelyben ezek a kifejezések szerepeltek volna.

Ugyanakkor - mivel a Reakció elsősorban jobboldali, konzervatív műhely - a melegek házasságkötésének jogát nem támogatjuk. Helyszűke miatt most nem kívánjuk megindokolni álláspontunkat, ami levezethető a konzervatív világnézetből. Szintén kritikusan vélekedünk a melegfelvonulás korábbi, botrányt keresően magamutogató szereplőiről is, akik jogos felháborodást okoztak, és akik a melegek egy része szerint is ártottak az ügyüknek.

Végül pedig az, hogy Gyurcsány Ferenc, a közutálatnak örvendő, bukott miniszterelnök támogató sétája nem tesz jót a melegek megítélésének, nem igényel különösebb megerősítést. Főleg úgy, hogy a sajtó rivaldafényében töltött percek után a volt kormányfő eltűnt az Andrássy út egyik földalatti-megállójában, magukra hagyva a melegeket.

A levél tovább részével, melyben többek között Toroczkai László és más szélsőjobboldali politikus tevékenységével mossa össze a Reakciót, nem kívánunk foglalkozni, különösen, mivel a szélsőjobbról közel tíz éve támadják a Reakciót és elődjeit. A Reakció véleménye persze nem esik egybe a liberális világnézettel sem, és ebben nincs semmi kivetnivaló. Nem érdemes összemosni mindent, ami onnan jobbra áll.

A Reakció szerkesztősége

A Reakció blog levelemre adott reagálása néhol hamis, néhol meg másra válaszol. Ezekből néhányra reagálnék.

1. "2002 óta a [blogelőd] lap elszakadt az [Fidelitas] ifjúsági szervezettől." Bár állításomat, miszerint "javarészt fidelitasosok alkotják" a blogot, a formális elszakadás ténye sem cáfolná, feltennék két kérdést. Vajon véletlen, hogy a budapesti Fidelitas honlapján bárhová kattintunk, a fejléc alatt mindig a Reakció blog hirdetése jelenik meg? Amenynyiben nem a Fidelitas, akkor ki finanszírozta a 2003. decemberi lapszámot hirdető óriásplakát-kampányt? (A Fidesz?)

2. "Nincs olyan cikkünk, amelyben ezek a kifejezések szerepeltek volna." Az "egyik szerzőjük" írására hivatkoztam, nem a blogra. "-Dobray-(dszg)" szerzőjük "Toleranciadiktatúra" című, a Konzervatórium blogon megjelent írásában pedig most is olvasható a "szexuális deviancia" és hogy a melegek emberi jogai valójában "élvezeti jogaik". Sajnos persze nemcsak itt, hanem magán a Reakción is megjelent hasonló megjegyzésű írás. Ugyan a "popó orientált életmódnak kell a reklám" kiszólású blogbejegyzés írójáról nem tudom, tagja-e a Fidelitasnak, de az egyik fideszes kerület polgármesteri hivatalának sajtóreferense. (Igaz, ennél a bejegyzésnél a 40 fős blogstábból Balogh Ákos Gergely - aki az "elszakadás" után is viselt Fidelitas-tisztséget - egyet nem értését fejezte ki.)

3. "A levél tovább rész[e] (...) szélsőjobboldali politikus tevékenységével mossa össze a Reakciót." A levelem második részében jobboldali "politikai nyilatkozatokat" néztem meg, nem a Reakcióról írtam. Egyébként egy kivételével kizárólag Fidesz- KDNP-s homofób vagy homofób-mentő nyilatkozatokat idéztem. Sajnálom, hogy az ezekkel egy írásban említést már nem kérte ki a blog.

P.S. A blogtól én azt nem tartottam korrektnek, hogy a regisztrált élettársi kapcsolatot bevezető politikusról úgy beszélnek, mint aki az elmúlt években a legtöbbet ártott a melegeknek, miközben máskor a "popó orientált életmódnak kell a reklám" típusú megjegyzéseket tesznek. Mindezzel együtt határozottan köszönöm, hogy a 40 bloggerükből legalább van három, aki támogatja, hogy a melegek kapcsolatait ne különböztessék meg durván, egy pedig kiállt a véleményüket kifejező polgárokkal szembeni erőszak ellen. Ez sajnos lényegesen jobb, mint amit az eredeti levelemben olvasható egyéb jobboldali megnyilatkozások sejtetnek.

Hivatkozások: "popó orientált életmódnak kell a reklám", http://reakcio.blog.hu/2007/07/02/sandor_jozsef_melegek; http://www.hirszerzo.hu/cikk.popo_orientalt_eletmod_ _igy_ir_a_melegekrol_egy_jobboldali_polgarmester_sajtosa.39340.html; http://reakcio.blog.hu/2009/09/05/aki_tenyleg_kicseszett_a_melegekkel; http://konzervatorium.blog.hu/2009/10/08/toleranciadiktatura.

Balogh Ákos Gergely budapesti Fidelitas-alelnök volt, és a Fidelitas gazdasági igazgatója, emellett ő foglalta le a Magyar Vizsla domainjét (http://index.hu/belfold/mvizsla05102/).

Németh Csaba

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."