Az illuminátusok pénzt és spirituális védelmet ajánlottak, ha csatlakozom hó végéig

  • Sepsi László
  • 2018. március 18.

Paratéka

Lehet, hogy megsejtették világuralmi törekvéseimet?

A múlt héten kaptam egy toborzólevelet az illuminátusok titkos társaságától. A levélben felkínálják a lehetőséget, hogy csatlakozzam hozzájuk, és ezáltal részesüljek mindabból a pénzből, sikerből, hírnévből és „spirituális védelemből”, amelyet a háttérhatalom biztosít a tagjainak. Nagyon ravasz levél, rögtön a spammappába küldték, hogy elrejtsék a kíváncsi szemek elől, és egyúttal arról is értesítenek benne, hogy ajánlatuk hó végén lejár, ugyanúgy, mint a tavaszi raktársöprések, ezért igyekezzek a válaszadással. De azért jól gondoljam meg, mert nem tűrik az árulást.

A ránézésre egy krakkói egyetemhez tartozó e-mail címről érkezett levél alapján nehezen tudtam eldönteni, vajon egy ambiciózus szociológushallgató szórakozik, feltörték az egyetem levelezőszerverét, netán a háttérhatalom valóban megneszelte világuralmi törekvéseimet. De ez az udvarias meghívás a nagyok és hatalmasok közé leginkább azért talált meg, mert pont a levél érkezésével egy időben olvastam Michael Marshall Straw Men trilógiájának első kötetét, amely briliáns húzással kapcsolja össze a paratémák két örökzöldjét:

a sorozatgyilkosokat és a háttérhatalmat.

Bónuszként vannak még benne szociáldarwinista összeesküvés-elméletek, random tömegmészárlások házilag készített robbanóanyagokkal és könnyen beszerezhető automata lőfegyverekkel, egyszerre nagyon okos és nagyon bugyuta sorozatgyilkos – a Stonehenge valójában az emberi faj géntérképe! –, kiégett FBI-nyomozó, elrabolt kamaszlány, versenyfutás az idővel, meg egy cinikus főhős, aki a szülei halála után kénytelen rájönni, hogy a virággyermekek élete a hetvenes években durvább volt még a Hairnél is, és a jövő nem Woodstockkal, hanem Charles Mansonnal kezdődött. Szóval a The Straw Men egy egészen érdekfeszítő kevercse A bárányok hallgatnak-féle thrillerek jól bejáratott és ügyesen használt paneljeinek meg az ezredfordulós zeitgeistnek.

A kilencvenes évek elején feltűnt Michael Marshall Smitht egyelőre nem fedezte fel magának a hazai könyvkiadás, habár a brit szerző első regényei és novellái rögtön keltettek annyi feltűnést, hogy megkapjon pár zsánerdíjat. Marshall Smith néhány sci-fi/horror kötet után kezdte el használni a Michael Marshall nevet, amely alatt – hasonlóan például Iain Banks névhasználatához – máig a nem fantasztikus irodalomhoz tartozó szövegeit publikálja. Ennek a szériának az első darabja a 2002-ben megjelent The Straw Men, amely nyitófejezetében rátapint az éra meghatározó félelmeire: az érzékletesen megírt jelenetben ugyanis két ismeretlen férfi besétál egy amerikai McDonald’s-ba, majd minden ok nélkül tüzet nyit a bent lévőkre. Mindezt három évvel a columbine-i mészárlás után, abban az évben, amikor Michael Moore a Kóla, puska, sültkrumplival minden korábbinál szélesebb közönséget elérve tematizálta a szabad fegyverviselés, a fegyverlobbi és az egyre gyakoribb, nem mindig iskolai lövöldözések ügyét.

Az össznemzeti paranoiával való játék a The Straw Men egyik fő csapásiránya – ne feledjük, alig egy évvel vagyunk 9/11 után, amikor már javában megindult a spekuláció és az elméletgyártás az Egyesült Államok területén bekövetkezett terrorcselekménnyel kapcsolatban, és

ilyenkor mi sem segíthet jobban levezetni a feszültséget, mint egy pörgős thriller az elmúlt évtizedek összes hasonló eseményéért felelős háttérhatalomról.

Marshall egy mesteri húzással túltolja a szokásos eszképista konteót a kulisszák mögött konspiráló nagyon gonosz emberekről, és bedobja az ötletet: mi van, ha a világméretű összeesküvés mögött sorozatgyilkosok és az ő követőik állnak? Teljesen logikus, ki más lehetne ennyire elvetemült.

false

A címben megnevezett titkos társaság, a „szalmaemberek” egy régi néphiedelemre utal, miszerint a középkorban az ítélőszékek körül tébláboló mindenféle gyanús alakok a cipőjükbe tűzött szalmaszállal jelezték a potenciális kuncsaftoknak, hogy megfelelő fizetségért cserébe hajlandóak a hamis tanúzásra. Ennek megfelelően Michael Marshall szalmaemberei lényegében a sorozatgyilkosokra épülő szolgáltatóipar képviselői: tevékenységük ingatlanközvetítéstől az áldozatok felhajtásán át a tanúk elhallgattatásáig terjed, a látókörükbe került személyekkel gyanús spameken és amatőrnek tűnő chamtrail-weboldalakon keresztül kommunikálnak, és persze nagyon-nagyon gazdagok.

Meg titkosak, habár mindenki benne van, aki nem főhős.

A The Straw Men felerészt decens thiller, amely segít enyhíteni a hiányérzetet, ha elfogyott a Thomas Harris-összes, felerészt viszont fapofával előadott szatíra az új évezred legelején bekövetkezett társadalmi változásokról, és pont annyira túlozza el saját Amerika-képét, hogy még ne billenjen át teljesen a South Park felségterületére. Az outsourcing már a sorozatgyilkosokat is utolérte. A spamek és kamuoldalak mögött tényleg van valami mélyebb és sötétebb, ami nem pusztán emberi butaság – ezt onnan lehet tudni, hogy a központozás néha stimmel bennük. A szálak Hollywoodig érnek, és a kinek áll ez érdekében kérdésre egyetlen helyes válasz létezik: a sorozatgyilkosoknak.

Az illuminátusoknak válaszoltam. Remélem, felvesznek.

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?