Mérhetően a legboldogabb

  • Iványi Zsófia
  • 2013. augusztus 20.

Plüssviking

Tegnap volt szerencsém megtapasztalni egy kávézóban, hogy a dánoknak szeme se rebben, ha egy szénné tetovált, nagydarab fickó fekete szaténfűzőben és rózsaszín bakancsban, oldalán egy hatalmas kürttel beesik egy kapucsínóra.

A filmjeiket elnézve, de akár csak az utcáikat járva nehéz elhinni, hogy a dánok évtizedek óta vezetik a nemzetközi boldogságversenyt. Igazából ők maguk is zavarba jönnek, és kicsit el is pirulnak (ami itt ritkaság), ha az ember rákérdez, miképp lehetséges ez. De aztán azért jön a válasz, amiben a másság elfogadásának és a társasjátékoknak legalább akkora szerep jut, mint az anyagi biztonságnak.

false

 

Most hagyjuk, hogy definiálható-e, illetve mérhető-e a boldogság, maradjunk annyiban, hogy a hozzáértők meghatároztak bizonyos fizikai (lakáshelyzet, bevétel stb.) és lelki (társas kapcsolatok, biztonságérzet stb.) paramétereket, amik alapján évről évre megállapítják, hogy kik a legelégedettebb emberek a földön. Én olyasféle helynek képzelném e sajátos versenyt rendre megnyerő országot, ahol a lakosság szinte folyamatosan mosolyog, élvezi a jó időt, nagyokat nevet közeli és távoli ismerősei viccein, esetenként táncra perdül, majd elégedetten haza indiánszökdel a naplementében. Hát, Dánia nem ilyen hely. A többség faarccal közlekedik, nem nagyon szólnak egymáshoz, és nem szeretik, ha őket megszólítják – olyannyira nem, hogy ezt a tényt a külföldieket praktikus tanácsokkal ellátó oldalak többségén fel is tüntetik, illetve leírják, hogyan kommunikáljuk alapvető szükségleteinket hang kiadása nélkül. Nem mintha a szüntelen dumálás lenne a boldogság kulcsa, illetve fokmérője, de a szokásjogba foglalt csendrendelet azért mégiscsak ébreszt némi gyanút a megfigyelőben, hogy nem a legfelszabadultabb emberek közé csöppent. És akkor az időjárásról, no meg a dán panaszkultúráról (ami leginkább az időjárásra, a magas adókra és a konstans panaszkodásra vonatkozik) még egy szót sem ejtettünk. Mégis, pontosan 40 éve vezeti a Hamlethez és a kis hableányhoz hasonlóan joviális irodalmi figurák otthona a boldogságra vonatkozó nemzetközi felmérést – azaz már nem teljesen: az utóbbi években több új vizsgálat is útjára indult, és egyeseknél Dánia kicsit hátrébb szorult – ami felveti a kérdést: mit tudnak a dánok, amit mi nem?

„Hogy mitől vagyok boldog? Hát attól, hogy süt a nap!” – mondja egy dán ismerősöm lelkesen lóbálva a sörét egy szabadtéri koncerten, akinek a jelek szerint nem tűnt fel, hogy időközben eleredt az eső. Az ilyen apróságok többnyire nem zavarják őket, 10 fokban és orkánerejű szélben is vidáman sütögetik a grillkolbászt a parkban. „Na és télen?!” – teszem fel a logikus kérdést, amire azt a választ kapom, hogy olyankor valóban kevesebbet süt (egyáltalán nem süt, most is alig süt, pedig augusztus van!), és tényleg kevésbé van kedve kimozdulni (persze, mert nem enged a hótorlasz…), de így többet lehet otthon a családjával, ami szuper. A hosszú téli estéket filmnézéssel és társasjátékozással ütik el – utóbbiak annyira népszerűek Dániában, hogy a legtöbb bár és étterem játékboltokat megszégyenítő kínálattal bír belőlük. Bár most még inkább az utcán hejehujáznak és Monopoly helyett a „kiiszom a sört, aztán eldobom az üveget” játéknak hódolnak sokan, a hideg és a sötét beköszöntével biztos lekerülnek majd a polcokról a társasok, és ezzel párhuzamosan remélhetőleg a dobálózással is felhagynak egy darabig.

A nap- és a táblajátékkultusz mellett természetesen a jólétnek is komoly szerepe van a dán elégedettségben: a fizetések magasak, az oktatás és az egészségügy ingyenes, a szociális háló annyira erős, hogy még az se tudna igazán leszakadni a többségi társadalomtól, aki nagyon szeretne. Ugyanakkor koppenhágai ismerőseim egybehangzó véleménye szerint van valami, ami az anyagi biztonságnál is fontosabb szerepet játszik a túlcsorduló dán boldogságban: a széles körű tolerancia, a melegeknek, a vallási és etnikai kisebbségeknek, illetve a nőknek biztosított egyenlő és igazságos bánásmód. És a lényeg: ez a gondolkodásmód és értékrend nemcsak a törvények és rendeletek szintjén jelentkezik, hanem az egész dán társadalmat mélyen áthatja. „Szerethetsz akárkit, öltözködhetsz akárhogy, hihetsz bármiben, senki se fog ferde szemmel nézni rád – foglalta össze a lényeget egy dán haverom –, igazából tesznek rá, hogy mit csinálsz, amíg nem ártasz vele másoknak.”

Pont tegnap volt szerencsém megtapasztalni egy kávézóban, hogy a dánoknak szeme se rebben, ha egy szénné tetovált, nagydarab fickó fekete szaténfűzőben és rózsaszín bakancsban, oldalán egy hatalmas kürttel beesik egy kapucsínóra. És ugyanitt egy másik nagyon dán dolgot is megfigyelhettem: azt, hogy simán az asztalnál hagyják a táskájukat, amíg elmennek a pulthoz vagy a mosdóba – ez nem a kávézó specialitása, hanem alapvetően minden helyre igaz. Az ember első gondolata az, hogy a dánok már-már a hülyeségig jóhiszeműek, de aztán elkezdi irigyelni ezt a tökéletes bizalmat, ami egyebek mellett abban is megnyilvánul, hogy nem nagyon zárják a házaik ajtaját, és ritkán lakatolják le a biciklijüket. Lehet, hogy néha megszívják és értékeiknek lába kel, de ők azt mondják, hogy még mindig jobb vállalni a rizikót, mint azzal a lélekölő gondolattal együtt élni, hogy nem lehet bízni az emberekben.

Neked ajánljuk