Donald, a Trump

  • Keszthelyi András
  • 2016.07.24 09:40

Political Animal

Ha nyer, világháború lesz, amerikai államcsőd és gazdasági-politikai katasztrófa? A Trump-jelenségről hideg fejjel.

B kategóriás tévéceleb. Intellektusa vékony és átlátszó, mint a köpet a palakövön. Műveltségét a bulvársajtóból meríti. Minimális külpolitikai jártasságánál már csak földrajzi ismeretei szegényesebbek. Gazdasági elképzelései simán elférnének egy gyufaskatulya hátlapján, de helytálló megállapításainak ennél kisebb felület is elegendő volna. Nagyjából így vélekedik róla a szeriőz média szerte Amerikában.

false

Egyik pártbéli riválisa szerint nem festi a haját – hiszen így született, festett hajjal. A párt elitje szerint címeres ökör. Ugyanezen elit hetente több alkalommal deklarálja, hogy soha nem fog mellé állni, inkább demokrata riválisát támogatja majd az elnökválasztáson. Az elnökjelölő konvención nagyobb lesz a botrány, ígérik, mint amit a hippik csaptak 1968-ban, amikor is egy disznót, Mr. Pigasust jelölték az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltjének.

Bizonyára sokak számára ismerős mondatok ezek a Republikánus Párt elnökjelöltjéről. Aprócska bökkenő, hogy ezek nem manapság, hanem bő három és fél évtizede hangzottak el, és nem Donald Trump, hanem Ronald Reagan jelöltsége kapcsán.

A Reagan-sztori végkifejletét ismerjük. A liberális véleményformálók által lesajnált, sőt kifejezetten hülyének minősített egykori B kategóriás színész, akivel eleinte saját pártjának elitje is vehemensen szembefordult, kiütéssel győzött Jimmy Carter elnökkel szemben, négy évvel később pedig minden idők ötödik legnagyobb különbségével védte meg elnöki címét (a 20. században csak Roosevelt, egy századdal korábban pedig Monroe és Washington két-két alkalommal ért el jobb eredményt, míg például Clinton és Obama a lista középmezőnyének vége felé kullog).

Reagan erőn alapuló külpolitikáját fantazmagóriának minősítették – aztán megnyerte a hidegháborút a globális baloldal felhördülését kiváltó fegyverkezési politikájának köszönhetően. Tegyük naggyá Amerikát, mondta, és valóban, a vietnami háború és az agresszív kommunista propagandától megroggyant amerikai öntudat helyreállt, az USA ismét elfoglalta és elfogadta hegemón világpolitikai szerepét. Ez Ronald Reagan, a második világháború utáni legnagyobb amerikai elnök öröksége. És ha ez az örökség nem porlad el apránként a két Bush és a két demokrata párti elnök idején, akkor ma nem Trump lenne az elnökválasztás esélyese.

Trump felismerése

Egyelőre persze semmilyen jel nem utal arra, hogy Donald Trump történelmi jelentőségű elnök lenne. Sőt, ma még az is kérdés, hogy alkalmas-e egyáltalán erre a posztra.

Ám novemberben ő lesz a republikánus elnökjelölt. És pártja lázongó elitje szép lassan beáll mögé, hiszen a kampány vége felé, október–november tájékán egyáltalán nem mindegy, hogy melyik államban lesz nagyobb a médiaköltés, és melyik szenátorral vagy képviselővel fotózkodik a jelölt.

Vajon tud-e Trump nyerni? Nos, ami alig egy éve elképzelhetetlennek tűnt, mára valósággá vált. Egy éve még Hillary Clinton fölényesen vezetett, és az volt az általános vélekedés, hogy az összes komolyan vehető republikánus jelölt közül Trump az egyetlen, akit biztosan le fog győzni. Ehhez képest a „komolyan vehető” jelöltek simán vesztettek az előválasztáson, a legtovább az igencsak középszerű, de a Republikánus Párt jelenlegi mainstreamjéhez leginkább illő Ted Cruz tartott ki.

Trumpnak pedig, úgy tűnik, éppen ez a titka: semmilyen mainstreamhez nem kapcsolódik. Bár republikánus, mégsem a szabad verseny, hanem a nacionalista protekcionizmus korlátlan híve, azaz a verseny erős korlátozását szorgalmazza, természetesen az amerikai piac védelmében. És keresztényként sem kóser, ha szabad így fogalmaznunk.

false

Legutóbb a saját golfpályáján nyilatkozott a vallásról, mint azt a mellékelt fénykép is mutatja. Ámde, amint azt az éles szemű hívőtagozat republikánusai  megjegyezték, mindig csak a vallásról beszél, száját még nem hagyták el olyan szavak, mint hit, Jézus, ima, Krisztus vagy Biblia. Trump tehát minden bizonnyal hitetlen, csak célszerűbbnek látja nem exponálni a kérdést republikánus szavazótáborának lelki békéjét megőrzendő.

És természetesen nem kapcsolódik, sőt, tagadja a demokrata véleményformálók dominálta közbeszéd konvencióit is. Azaz a konszenzusos megítélés szerint politikailag inkorrekt populista.

Csakhogy: ha nem a szavak jelentésének pontosítására, hanem a Trump-jelenség megértésére fókuszálunk, akkor azt látjuk, hogy amit a kampányban tesz, bár végtelenül kockázatos, teljesen racionális.

Ennek megértéséhez előbb látnunk kell azt, hogy hagyományos republikánus elnökjelölt nem nyerhet ma az USA-ban. Egyszerű demográfiai oka van annak, hogy az egyidejűleg hívő keresztény és elkötelezett piacbarát (libertárius, mondják feddőleg) politika nem győzedelmeskedhet az elnökválasztáson, miközben hívő keresztények és a liberális alapító atyáktól jelentősen jobbra álló jelöltek simán nyernek szenátori vagy képviselői pozíciókat, a republikánus többséget biztosítandó. A szociális területen erősebb  állami beavatkozást igénylő fehér alsó középosztály, a multikulturalitás mellett elkötelezett afroamerikaiak és hispanók demográfiai okok miatt egyszerűen többen vannak. Ahogy a baloldal Európában ugyanezen okok miatt (is) visszaszorulóban van, Amerikában látszólag nem tud veszteni.

Hacsak nincs olyan szempont, ami felülírja a fentieket. Például az elitellenesség. Ne feledjük, hogy Clinton egyetlen  komoly kihívója a demokrata táboron belül az a Bernie Sanders volt, aki nem sokban különbözött Trumptól a washingtoni elit elleni retorikájában. Sanders meglepően sokáig kitartott, és támogatóinak 10 százaléka már ma is Trumpot támogatja Clinton ellenében, fittyet hányva a pártlojalitásra.

Másképpen: Trump azon a nyelven beszél, amin az amerikai választók többsége már nem mer beszélni. Tudna, de nem mer, mert azt is tudja, hogy nem illendő már feketének sem nevezni az afroamerikai szomszédot, bevándorlónak a mexikói származású kertészt vagy a perui bébiszittert. Trump azonban nem zavartatja magát a nyelvi konvencióktól, és ez egyik legnagyobb előnye.

A clevelandi konvención elmondott beszéde egyszerre volt unalmas és a polkorrektség minden létező szabályát megtagadó. Azaz kedves mindazoknak, akik évek óta azt hallják, hogy nem lehet másként. Sem beszélni, sem gondolkodni. A kérdés a végén úgyis az lesz, hogy ez a sértett tömeg kisebbség-e vagy többség. Utóbbi esetben Trump nyerni fog.

És akkor már csak egy kérdés marad: ha nyerne, világháború lesz, amerikai államcsőd és gazdasági-politikai katasztrófa? Nem, minden bizonnyal akkor sem lesz, ha Trumpról kiderül, hogy politikai tehetsége kevesebb, mint Boris Johnsoné, és nem haladja meg Mesterházy Attiláét sem. Éppen Obama példája mutatja, hogy a rendszer elég stabil. Nem lehet a képviselők és a szenátus ellen tartósan politizálni. Lehet az elnöknek akarata, de a többséget a Capitolium biztosítja. Ha úgy tetszik, még Caligula lovát is elbírná vezető beosztásban, legfeljebb az állati jogok melletti szimbolikus kiállások száma erősödne.

A végén majd a Washington Post és a New York Times nagy cikkeket ír a közelgő apokalipszisről. De a politikát nem ők csinálják, hanem a választók. És John Kerry kudarca után az amerikai értelmiség ismét megtanulja, hogy a választásokat nem a kolumnák terjedelme alapján, hanem a szavazók száma alapján nyerik meg.

És legyen ez jó tanulság itthon, Magyarországon is.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.