Publicisztika

"Ma meg fogsz, eb, halni." Szidi Ahmed basa Linczigh János kolozsvári királybírónak, 1660 A Gyurcsány-eset vizsgálatát többféle szemszögből is el lehet végezni. Én az ügy ideológiakritikai elemzésére vállalkozom. Mivel Gyurcsány személye és tevékenysége a politikai harcok középpontjában áll, természetesen gyáva dolog volna az állasfoglalást kikerülni, ezért egyszerűen leírom a véleményemet a közkeletű polémiákban fölvetett kérdésekben, hogy rátérhessek voltaképpeni témámra.

A kormány társadalmi vitára bocsátotta a fogyatékos személyeket ellátó nagy létszámú intézmények kitagolásának koncepcióját. Ezzel a magyar kormányok 1998 óta adósak, akkor döntött ugyanis az Országgyűlés arról, hogy a 100-200 főt befogadó nagy létszámú tömegintézményeket meg kell szüntetni, és helyettük emberhez méltó életkörülményeket nyújtó szolgáltatásokat kell biztosítani a fogyatékos állampolgárok számára.

Nehéz így, menet közben megmondani, hogyan is áll az új Magyarország megteremtéséért zajló harc, hiszen a kormány célkeresztjébe kerülő társadalmi csoportok és intézmények folyamatosan változnak. Egy ideje például a bírókat ütik, és persze ebből a szép feladatból sem maradhatott ki Lázár frakcióvezető, mondván, miért ne mennének korábban nyugdíjba ezek is, amikor a tűzoltók meg a rendőrök úgyis később fognak, vagy valami hasonló - már ha jól értjük az érvelést. Csak hát az igazságszolgáltatás, amire az Orbán-csapat láthatóan ráizgult, a demokratikus intézményrendszer utolsó védvonala - ha ez nincs, a polgári demokrácia intézményrendszere puszta díszletté válik.

Megjelenésünk napján raportra megy a Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterhez. Mindenki tudja már, miért, de vegyük át még egyszer. Azért, mert a színház évadértékelő sajtótájékoztatóját tartván a múlt héten azt találta mondani, a Nemzeti (ez már a harmadik ilyen a történet legelején) 1 Televízió - a direktor esetleges lemondási szándékát firtató - riporterének, Sinkovits Szilviának, hogy "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében". Feltehetően olyat, amilyet az ő Madách-adaptációjában láthat a nagyérdemű.

Tény, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény 44. cikk (3) bekezdése értelmében a Költségvetési Tanácsnak (KT) jogában áll megvétózni Magyarország költségvetését. Tény, hogy az alaptörvény 3. cikk (3) bekezdés b) pontja értelmében a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha az adott év március 31-ig nincs központi költségvetés. Még nem tény, de mérget lehet venni arra, hogy 2014-ben és 2015-ben a KT tagjai egytől egyig Orbán Viktor bizalmasai lesznek. Az Orbánt és pártját esetlegesen leváltó új kormánynak számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy a KT megvétózza a költségvetést, majd Schmitt Pál feloszlatja az Országgyűlést, és új választást ír ki.

Szigetvári Viktor Nincsen vészkijárat című írásában (Magyar Narancs, 2011. május 5.) hibás demokráciafelfogásban marasztalja el Eörsi Mátyást (lásd: 2014, Magyar Narancs, 2011. április 28.) és mindazokat, akik szerint egy esetleges 2014-es választási győzelmet követően a mostani ellenzéknek, az akkori győzteseknek népszavazással, azaz törvénytelenül kell hatályon kívül helyezniük vagy megváltoztatniuk az Alkotmányt és a többi jogi és intézményi időzített bombát, amelyeket a Fidesz rakott le, illetve a jövőben lerakhat. Szigetvárinak igaza van - ám a helyzet ennél rosszabb. Nem eltérő demokráciafelfogásról, hanem jogkövetésről vagy annak a hiányáról beszélünk. Mindez sokkal szélesebb és kínosabb kérdéseket vet fel a politikai elit és az egész társadalom szempontjából.

Magyarországon, amiképpen Oroszországban, nem létezik a II. világháború. Az orosz történelmi tudatban a helyén a Nagy Honvédő Háború áll, amely 1941. június 22-étől, a Szovjetunió német megtámadásától a szovjet győzelem napjáig, 1945. május 9-ig tartó időt - a bűntől a bűnhődésig - foglalja magába. A II. világháború szovjet szempontból legkínosabb epizódjai, a Molotov-Ribbentrop-paktum, Lengyelország lerohanása, a balti államok, Nyugat-Ukrajna, Fehéroroszország megszállása, a katyni mészárlás így a Nagy Honvédő Háború 1418 napos időhatárán kívül kerülnek.

Május 5-én megjelent Gerincproblémák című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség évi 110 milliárd forint közpénz felett rendelkezik. A valóság ezzel szemben az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 18 milliárd forintot különített el a közigazgatásban megvalósuló informatikai fejlesztések koordinálására.

Egy idősödő, őszes férfiú, a világpolitika és a világgazdaság második legfontosabbnak mondott figurája pucéran hajkurászik egy fekete szállodai alkalmazottat. Ugyanilyen abszurd látvány lehetett Angela Merkel arckifejezése is, amikor értesült, hogy szabad a délutánja, ugyanis tárgyalópartnere - akivel az uniós hitelcsomagok meg az euró jövőjének bizonyos részleteit kellett volna átbeszélnie - nem fog ráérni; egy teleköpködött padlójú harlemi rendőrőrsön tartják vasban, nemi erőszak kísérlete miatt. Ez csak egy telefonbetyár practical joke-ja lehet. De nem az volt.

"Ne mi kapjuk a legtöbbet" - emlékeznek még Orbán Viktor első kormányzása alatt hírhedtté vált intésére? Bár nem kis disznóság volt, de jobb, ha elfelejtik. Maga az érintett is túllépett rajta, második uralkodására már sutba hajított minden álszemérmet. Mert természetesen a szövege nem szeméremről tanúskodik, hogy tudniillik ne vegyünk el annyit a közösből, amennyit csak bírunk, elég lesz egy kicsivel kevesebb is. (Az Orbán Viktor fejében nem fordult meg akkor sem, hogy semennyit, mert ők épp szolgálni szegődtek.) Inkább arról szólt a citált közlése, hogy ha túl sokat veszünk el, az feltűnő lesz, és magyarázkodnunk kell majd miatta, esetleg bukhatjuk általa a következő választást (bár erősen kétséges, hogy erre komolyan gondolt volna). Mindenesetre a felesége résztulajdonában álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egy csomó helyre folyamodott állami támogatásért; nem is sikertelenül.

"Pater noster qui es in coelis..." (A Miatyánk első szavai) Volt egyszer egy közepes lakosszámú, közepes gazdálkodású, közepes problémákkal küszködő, közepesen eladósodott falu Magyarországon. Eljött a 2010-es esztendő vége, és néhány bajjal kellett szembenézniük. Egy éve beadtak egy pályázatot a Leader program keretében a játszótér megépítésére, máig sincs eredményhirdetés. Lejárt a településőrök szerződése, nincs finanszírozó. A közcélú munkát végzők szerződése is lejárt, és nem működik még az új közmunkaprogram. Az ÁNTSZ fogorvosi ellátást írt elő, de az engedélyt nem adja ki, mert az önkormányzatnak nincs pénze a feltételek megteremtésére. A vis maior alapból igényelt pénzt nem kapták meg, de az ígért óvodai normatívát sem. A hivatal pénzügyi tevékenységét nem szervezhetik ki, bár gazdaságos lenne.

Hétfőn harmadszor is elfogadta a parlament a korábbi végkielégítéseket utólag 98 százalékos különadóval sújtó jogszabályt. E törvény története mára a Fidesz-kormányzás metaforájává vált.

Hogyan árazza be a Fidesz saját magát? Mit ér ez az elmúlt egy év, és mit fog érni a következő három? Mit fognak gondolni ezekről az évekről a választók - szerintük, mármint Orbán Viktor és ismeretlen számú és kilétű munkatársa szerint, akik a kormánypárt hosszabb távú kilátásait mérlegelik és stratégiáját kovácsolják?

Eörsi Mátyás múlt heti cikkében azokról a stratégiai dilemmákról ír, amelyek a jelenlegi demokratikus ellenzékhez kötődő új miniszterelnök előtt állhatnak majd 2014-ben, ha kormányozni akarna a Fidesz forradalmi alkotmánya által megszabott korlátok között. (Lásd: 2014, Magyar Narancs 2011. április 28.) Eörsi szerint a kormányfő vagy kiegyezik a vesztes Fidesszel (annak maradékával), vagy - az új alaptörvény rendelkezései alapján alkotmányellenesnek minősülő - ügydöntő népszavazással felülíratja az elveivel ellentétes szabályrendszert, így teremtve meg a demokratikus korrekció lehetőségét.