Publicisztika

A közbeszéd ma az MTA átalakításáról szól. Az ellenzék támad, a kormány reagál, ahogy szokott. Van minden, tiltakozás, tüntetés, aláírásgyűjtés, de leginkább a szobák mélyén zajló pusmogás, hőbörgés, egyéni felháborodás. A nem a tudásiparban dolgozó ismerősök arról faggatnak, hogy mi ez. Miért tiltakoznak a tervezett átalakítás miatt? És miért hallgatnak az egyetemek?

De aligha lesz nagy foganatja.

A Simonka-ügy általánosabb tanulságai.

A hazugság dokumentumai.

S akarja-e egyáltalán?

Pusztán a választási matematika felől nézve lenne értelme az ellenzéki összefogásnak a májusi európai parlamenti választáson. A döntő kérdés mégis az lesz, mennyire tudják mozgósítani az Orbán-ellenes szavazókat.

Úgy, hogy közben az ország döntő többsége Európa-párti.

Három hónapon át dolgoztam pszichológusként egy budapesti gyermekotthonban – és anomália lettem magam is. Bizonyára én is tettem érte.

Mert baj van az ars poeticával.

A búvárlás a Duna fenekén, lassan nyolc évtizeddel a történtek után, nem old meg semmit, nem vigasztal meg senkit, és nem mutat előre, ahogy Kertész Imre mondta, a holokauszt „jövője” felé.

Nem mindenki lelkesedik

A tudós társaság nem szólt elég hangosan értük.

Nem a részvétel, a győzelem a fontos. Ajánló a friss Magyar Narancsból.

A Kárpátok előző G-je.