Bár az nyilvánvalóan véletlen egybeesés, hogy a két ítélet ugyanazon a tavaszi délelőttön jutott el a nagyközönséghez, a tökéletes időzítés mellett a két döntés tartalmi hasonlóságai külön figyelemre érdemesek. Európa bíróságai szerint ugyanis sérti az európai közjogi minimumot, ha egy tagállam politikai döntések nyomán jelöli ki az alapvető jogok érvényesülésének intézményi és eljárási kereteit. Hasznos beírás ez egy új kormányzati ciklus kezdetén.
Mint ismeretes, Jóri András adatvédelmi biztos karrierjének alkotmányozás útján vetett véget a frissen újraválasztott kormányzat: 2012. január 1-jével, vagyis az alaptörvény hatálybalépésével megszűnt a hivatalban lévő adatvédelmi ombudsman állása, őt magát az újólag létrehozott Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökére cserélte le az alaptörvény. (Az adatvédelmi ombudsmanhoz hasonlóan távozott a Legfelsőbb Bíróság utolsó elnöke, Baka András is, a Kúria létrehozásával és elnökének hivatalba lépésével.) Az egyháztörvény 2011 óta tartó folyamatos átalakulása pedig 2013 nyarának legtanulságosabb (szám szerint ötödik) alaptörvény-módosítását eredményezte. A VII. cikk (4) bekezdésének szövege pillanatnyilag így szól: "Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek."
Vagyis az egyháztörvény szerinti bevett egyház státuszt az a vallási közösség érdemli ki az alaptörvény alapján, amelyik a parlamentnek is kedvére tesz. A jelenlegi állás szerint 32 vallási közösség tetszett a hatalom birtokosainak, több mint 300 korábban bejegyzett egyház pedig nem. 'k maradtak bevett egyházi jogállás, az 1 százalékos adó felajánlási lehetősége és egyéb állami normatív támogatás nélkül. Az európai bírói ítéletek tehát végső soron arról szólnak, szerencsés-e, ha egy tagállam jól meghatározott politikai célpontok kiiktatására használja alkotmányos berendezkedését.
Fegyverben
Bár a luxembourgi bíróság a bizottság kérésére döntött egy kötelességszegési eljárás eredményeként, a strasbourgi EJEB pedig az egyházi jogállásukat elvesztett, korábban bejegyzett egyházak kérelmére járt el, mindkét ítélet az alapvető jogokat érintő ügyekben minimálisan illendő pártatlan állami működés garanciáit hiányolta. Az adatvédelmi biztos korai eltanácsolásának delikát kérdése azért juthatott el a bizottságig, és végül az unió luxembourgi bíróságáig, mert a független adatvédelmi hatóság léte uniós követelmény, a hivatal létrehozását az unió alapjogi chartája [8. cikk (3) bek.] s a 95/46/EK adatvédelmi irányelv írja elő. A bíróság korábbi gyakorlatával összhangban sérti a függetlenség garanciáját a hivatalt betöltő biztos korai, politikai okokból történő elmozdíthatósága vagy elmozdítása. A függetlenség garanciájának megsértését nem indokolja, hogy az adatvédelmi ombudsman korai elbocsátása egy rendszerszintű intézményi átalakítás következménye, az átfogó átalakításnak ugyanis mindvégig jogszerűnek kell lennie. A bíróság, számolva ítélete népszerűtlenségével, előrebocsátotta az indokolásban, hogy a tagállamok nem hivatkozhatnak saját jogszabályaikra és alkotmányos rendjükre sem az EU-jog megszegésének magyarázataképp.
A strasbourgi döntés tárgya a korábban bejegyzett és jogszerűen működő egyházak egyházi jogállásának megvonása, majd az egyházi státuszok újraosztása. Ez a 2011 nyara óta zajló folyamat az alaptörvény megalkotásával egyidős, és bővelkedik szégyenletes közjogi fordulatokban. Az események között kiemelt helyen áll a 2011-ben elfogadott egyháztörvény éjféli, erőltetett menetben történő megalkotása, majd a törvénynek az Alkotmánybíróság (kiszivárgott) marasztaló döntését megelőző visszavonása és újbóli elfogadása 2011 szilveszterének árnyékéban. Ezt követte a törvény kisebb módosítása 2012 tavaszán, majd az AB újabb marasztaló döntése és a törvény alaposabb átszabása 2013 nyarán. A jelentősebb törvényhozási pillanatokat alaptörvény-módosítások követték, utólag leképezve a változtatásokat a lelkiismereti és vallásszabadságra vonatkozó VII. cikkben. És akkor a Velencei Bizottság (VB) fenntartásokkal terhes két vonatkozó szakértői véleményéről még szó sem esett. A VB többek között azt kifogásolta, hogy az egyházi státusz oda(vissza)ítélése az új rendszerben puszta parlamenti politikai mérlegelés kérdése, egy olyan eljárásban, amely ellen a parlament elutasító döntése esetén nincs helye jogorvoslatnak.
Emlékeztetőül: 2011 nyarán a szabályozás kifejezett célja a közérthetően csak biznisz-szektáknak nevezett vallási közösségek felszámolása volt, valamint a történelmi egyházak méltóságának helyreállítása. Aztán a vita hevében Lázár János elhíresült megfogalmazásában kiderült, hogy az alaptörvény alkotmányos víziójának megfelelően csak a szuverén döntheti el, "ki egyház és ki nem". A pillanatnyilag bevett egyházaknak nevezett kiváltságos közösségeket a szuverén emeli fel, míg minden más, korábban bejegyzett egyház ún. vallási tevékenységet végző szervezetként folytathatja tovább működését. A szuverén kegyes engedélyével az egyház elnevezést 2013 óta utóbbiak is újra használhatják.
Fegyvertelenül
Bár az egyháztörvény, illetve az alaptörvény utolsó módosítása egyértelműen azt célozta, hogy az új rend megfeleljen az európai elvárások minimumának, a strasbourgi bíróság átlátott a szitán. Az EJEB állandó joggyakorlatának alapelemeit felsorakoztatva emlékeztetett, hogy a kifejezetten a vallásgyakorlás céljaira szolgáló speciális jogalanyisághoz való hozzáférés a vallásszabadság mint emberi jog közösségi gyakorlásának alapvető eleme; ezen a ponton a vallásszabadság és az egyesülési szabadság összeér. A vallásgyakorlás intézményes korlátait az állam a semlegesség és pártatlanság követelményeinek megfelelően köteles kialakítani, anélkül, hogy az egyes egyházak vagy vallások tanításának minőségéről döntene. Az EJEB szerint az állam különösen nyomós okból, nagyon ritkán léphet fel az állampolgárokat fenyegető veszélyek ellen olyan módon, hogy a vallásszabadság gyakorlását korlátozza. A korábban egyházként elismert vallási közösségek újbóli elismerésre kötelezése különösen nyomós indokok esetén elfogadható.
A magyar szabályozást vizsgálva az EJEB kiemelte, hogy az eljárásban a kormány nem tudta igazolni, hogy kevésbe drasztikus módon nem elérhető a szabályozási cél. A bíróság hangsúlyozta, hogy a vallási közösségek közötti állami különbségtétel szükségszerűen a hívők megkülönböztetéséhez vezet. A kedvezőtlenebb (alacsonyabb) elismerési kategóriába került hívők az állami beavatkozásnak köszönhetően könnyen másodrendű állampolgárrá válhatnak. Bár Európa több országában is többszintű a vallási közösségek elismerési rendszere, ezek a megoldások hoszszas történelmi fejlődés eseményei; a bíróság szerint azonban a magyar parlamenti vitában jól látszott, hogy az új szabályozás nem az 1895. évi állapotot állítja helyre. Végezetül, a bíróság megjegyezte, hogy a közfeladatok kiszervezésénél az állam nem tehet önkényes megkülönböztetéseket a vallási közösségek között: az állammal való együttműködés feltételeinek világosan megismerhetőnek kell lennie.
Az államot alaposan elmarasztaló strasbourgi döntés az államra és a panaszos egyházakra bízza, hogy fél éven belül megállapodjanak az egyházi jogállás elveszítéséből keletkezett anyagi hátrányok rendezéséről. A vita máris megkezdődött a jogszabályi változtatások szükségességéről. Rétvári államtitkár sajtónyilatkozata szerint az Európa Tanács szervei, így a strasbourgi EJEB, nem kötelezhetik Magyarországot jogszabály-módosításra. Erre a rövid válasz az, hogy pedig igen, és korábban többször eleget is tett az állam ez irányú kötelezettségének. A hoszszabb válasz pedig az, hogy ez a kötelezettség nem az "elmúltnyolcév" lemoshatatlan sara, hanem bizony az alaptörvény új korszakának terméke. Az áprilisi ítéletek tisztességes végrehajtásán múlik az alaptörvény és a kormány mundérjának becsülete. Az európai minimum eléréséhez nem kell más, mint feladni az alkotmányozás bevetését politikai fegyverként. Hátha sikerül.
