A 2010-14-es egyedülálló volt a rendszerváltás utáni parlamenti ciklusok sorában. Betonba ágyazott kétharmados erő, az ellenzéki kezdeményezések és javaslatok teljes negligálása, mindennapos kompromisszumképtelenség, új alkotmányos rend, az új választási rendszer - napestig sorolhatnánk e négy év újdonságait. Van itt azonban még valami, ami csak keveseknek hiányzott, épp ezért nem is tűnt fel. A rendszerváltás óta ez volt a második olyan ciklus, amelyben egyetlen országos népszavazást sem tartottunk. Az első ilyen alatt ugyancsak Orbán Viktor volt a kormányfő - 1998 és 2002 között is zárva maradtak a szavazóhelyiségek.
E ténynek különös ízt ad, hogy a Fidesz - alkalmi szövetségeseivel - mindkét választási győzelme előtt, még ellenzékből, egy-egy nagy horderejű és nagy nyilvánosságot elérő népszavazási kezdeményezéssel rukkolt elő, melyek a kormányzat meggyengítését és társadalmi támogatottságának csökkentését, valamint az ellenzéki és a bizonytalan szavazók mozgósítását célozták. Az első ilyen akciót 1997-ben a külföldiek földtulajdonlásának megakadályozására indította az MDF, s erre csatlakozott rá a Fidesz; 2008-ban pedig már ők maguk kezdeményezték a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj eltörlését. (Az 1997-es kezdeményezés végül nem jutott el a szavazásig.)
| ||
A hazai közjogi viták rendszerint nem foglalkoznak a közvetlen demokráciával. A szakma is, a közvélemény is eseti, nem elvi kérdésként kezeli, hogy egy-egy kérdés a nép elé bocsátható-e, s elég "bölcs-e" a társadalom ahhoz, hogy a javaslatokról dönthessen. Sem az 1995-96-os, sem a 2010-11-es alkotmányozás vitáiban nem olvashatunk elvi megfontolásokat. A törvényhozókat mindkét esetben a "gyengíteni, de látszatnak megőrizni" elgondolás vezérelte - mindkét alkalommal korlátozták a népszavazásra bocsátható kérdések körét, az eljárási szabályokat pedig bonyolították.
Politikusaink persze nem ostobák. Tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen, inkább szimbolikus, semmint ténylegesen alkalmazott demokráciaerősítő intézményt nem szabad kivenni a rendszerből. Hiszen az 1989-es és a 2011-es rend "eszmei" megalapozását - legalábbis részben - egy-egy országos népszavazás végezte el. A rendszerváltás egyik nagy eseménye a bős-nagymarosi erőmű ellen indított kezdeményezés volt, ami a formálódó ellenzéki pártoknak és politikai mozgalmaknak kínált nyilvánosságot, de megmutatta a társadalom tiltakozási lehetőségeit és képességét is. Népszavazás végül nem lett a kezdeményezésből, de a tüntetések nagy hatással voltak a korabeli politikára, közvéleményre, társadalomra. Az 1989-es, ún. "négyigenes népszavazás" pedig ennél is többet végzett: az egyetlen érdemi kérdés, a köztársasági elnök megválasztásának időpontja az akkori liberális ellenzéki pártok (SZDSZ, Fidesz) javaslata szerint dőlt el, rendkívül csekély - 6101 szavazatnyi - többséggel. Ezzel az ország történetének első népszavazása nemcsak a nemzeti kerekasztal-megállapodást írta felül, hanem "a demokrácia győzelmének" lobogója is lett, amely igazolta a nép bölcsességét, s az új parlament kezébe adta az elnökválasztásról szóló döntést. (Valódi paradoxon ez: a világon nincs még egy olyan demokrácia, amelyik azzal alapozná meg társadalmi legitimitását, hogy arra kéri a lakosságot: döntsön arról, hogy nem tud, nem akar dönteni. Az 1989. novemberi népszavazáson a magyar nép bölcsen és okosan úgy döntött, hogy nem tud bölcsen és okosan dönteni, ha elnököt kellene választania. A lényeg persze nem ez volt, hanem az, hogy Pozsgay Imre, a bejövő MDF és a kimenő MSZMP közös protezsáltja ne legyen államfő.) Azt sem szükséges hosszan magyarázni, hogy a 2008-as népszavazás milyen sokat tett hozzá a baloldal összeomlásához, a Gyurcsány-kormány ellehetetlenüléséhez, a koalíciós szakításhoz, és nem utolsósorban az Orbán-imázs újrahangolásához ("az igazi demokrata"). Mindez nemcsak a 2010-es választási győzelmet alapozta meg, de a kétharmados többséget is.
A rendszerváltást követően aztán a négyigenes népszavazás győztes pártjai nem lettek a közvetlen demokrácia pártolói, s ugyanígy felejtette el a 2010 utáni Fidesz is 2008-at. A 2010-11-es alkotmányozás melletti egyik legfőbb érv az volt, hogy más kelet-európai országok már rég maguk mögött hagyták a szovjet mintára készült alkotmányukat, míg Magyarországon a világ csúfjára még mindig az 1949/XX. törvény van hatályban. Csakhogy a térség számos országában referendum hagyta jóvá a parlament által elfogadott alkotmányt - köztük a mintának is tekintett Lengyelországban, 1997-ben! A kétharmados többség viszont az új alaptörvény népszavazási legitimációját már nem merte vállalni, helyette mulatságos és kínos levelezésbe kezdett a miniszterelnök a lakossággal.
*
Az új alaptörvény szűkíti az állampolgárok mozgásterét, immár szó szerint is alárendeli őket a parlamenti jogalkotásnak. A köztársasági, 1989-es alkotmány szerint a népszuverenitás azt jelentette, hogy a választópolgárok a hatalmukat "választott képviselőik útján, valamint közvetlenül" gyakorolják. A 2011-es alaptörvény szerint "a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja". Márpedig nagy különbség van a "valamint", illetve a "kivételesen" között. A Fidesz-kétharmad megemelte a részvételi küszöböt is - ismét 50 százalékos részvétel szükséges az érvényes döntéshez. Az amúgy is bonyolult eljárási rendszert szintén átszabták: amíg korábban az Alkotmánybíróság volt a jogorvoslati fórum, ha az Országos Választási Bizottság nem akart egy-egy kezdeményezést hitelesíteni, addig ez immár a Kúria feladata. Ez pedig azért fontos, mert már előfordult, hogy egy jogszabályt az AB alkotmányosnak ítélt, a Kúria viszont nem alkalmazta az ítélethozatalban: vagyis az a paradox helyzet áll elő, hogy az alkotmányossági kérdésben legfőbb döntnök, az AB és az eljárási rend szerint illetékes Kúria eltérő eredményre jut.
Ami pedig végképp érthetetlen: eltűnt az országos népi kezdeményezés intézménye. A napirend-kezdeményezésként is ismert eszköz pusztán arra kötelezte a parlamentet, hogy tárgyalja meg a népi javaslatot. (Ez a jogintézmény az Európai Unióban a társadalmi szerveződések, mozgalmak egyik legeredményesebb eszköze az intézményes politikai szereplők befolyásolására.) A családon belüli erőszak elleni jogalkotást, az állatvédelem szigorítását vagy az állatkínzás bűncselekménnyé nyilvánítását nem az okos, felvilágosult képviselők, hanem a mozgalmárok, a "civilek" vitték be a parlamentbe, és aláírásgyűjtő kampányaikon keresztül a köztudatba.
Gyanítom, a népi kezdeményezést azért kellett eltörölni, mert ez az intézmény lehetne az első lépés a közvetlen demokrácia megerősödése felé. A pártok mindig csak ellenzékből látják a népszavazást jó eszköznek - kormányra kerülve hirtelen demagóg, populista intézménnyé degradálódik a szemükben. Politikai részvételi jogaink most ismét csorbulnak - s ebben a felelősség nemcsak a mostani kormánypártot terheli. Az viszont kétségtelen, hogy a népi kezdeményezést ők temették el, és ahogy látom, csak mélyül a népszavazás sírgödre is.
