Publicisztika

Előző cikkemet (Pokolra kell menni? Magyar Narancs, 2019. szeptember 26.) a következő állítással zártam: bár a mi világunkban morálisan nem tartható az, hogy válogassunk a menekültek között, és csak azokat engedjük be, akik az üldöztetés elől menekülnek, ebből nem következik, hogy semmilyen, morális értelemben elfogadható alapon nem korlátozhatjuk a bevándorlást.

Az Uruguay elleni vereség margójára.

Vári György irodalomtörténész, volt képviselőjelölt, újságíró és lapunk egykori munkatársa a múlt héten Facebook-oldalán tette közzé, hogy tizenöt évvel ezelőtt középiskolai tanárként visszaélt hatalmi helyzetével és diáklányokkal érzelmileg és szexuálisan kihasználó, bántalmazó viszonyt folytatott, amelyért vállalja a felelősséget és bocsánatot kér.

Az angol alkotmányos működés elég archaikusnak tűnik ahhoz, hogy sokan egy kosztümös kalandfilm komolyságát tulajdonítsák neki. És mégis, az, ami Albionban történt a minap, reményekre indíthatja az illiberális politikai ügymenet képmutató mindennapjaitól megfáradt olvasót. Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága ugyanis megállapította, hogy az újdonsült konzervatív miniszterelnök, Bo­ris Johnson jogellenesen tanácsolta a királynőnek a parlament felfüggesztését (prorogation) mintegy öt hétre.

Nem az utódpártiság, nem a rossz hatalomgyakorlás a bűnös, hanem a megalkuvó, gyáva ellenzéki munka.

Megfelel-e a jog a moralitás által megkövetelteknek?

A Lánchíddal együtt megújulnak a hozzá kapcsolódó közterek. Talán ebben több közérdeket sikerül érvényre juttatni, mint a Clark Ádám téri szálloda megépítésénél.

Máris átgondoltan és összehangoltan folyik a fenyegetés.

A szimbólumok ereje nagyobb, mint gondolnánk.

A legenda szerint egy kora őszi este Ludwig Mies van der Rohe a hatalmas Michigan-tó partján állt, és merengve vizsgálgatta leg­újabb opusát, a Lake Shore Drive lakóházait. Őszinte sóhaj szakadt fel belőle – házirendbe kellene foglalni, hogy kötelezően minden lakónak azonos időben, meghatározott magasságig lehet leengednie az ablakredőnyt, illetve fel- vagy lekapcsolnia a villanyt. Igaza volt, hiszen a napszálltában házai sokkal inkább gigászi, kaotikus, kivilágított keresztrejtvényeknek tűntek, mint a Van der Rohe-féle szigorú, megtervezett, fehér rend, a „kevesebb több” elv megtestesítőinek.

Mára az oktatás összes szereplője - gyerek, szülő, iskola, tanár - jogfosztottá vált. Kivéve az államot.

A választások végeredményét rendszerint nem a sikeres kapura lövések határozzák meg, hanem a kevesebb elkövetett hiba. Az utóbbi időben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) sokszor elvétette a lépést, és mégis magas maradt a támogatottsága.

Csak címkeként, üres burokként használja a kereszténydemokrácia fogalmát.

Úgy tűnik, a nehezen megszerzett szabadság 25 éve után a lengyel politikai és szellemi elit úgy döntött, veszni hagyja a lengyelországi demokratikus rendszer fenntartásának utolsó esélyét. Ha a lengyelek nem ocsúdnak fel, s az október 13-ára kiírt általános parlamenti választáson a megúszásra játszanak, az autoriter rendszer – úgy, ahogy Magyarországon – nemzedékekre gyökeret fog verni.