A Clark Ádám tér Budapest és az ország egyik emblematikus helye, ami topográfiai és szellemi értelemben egyaránt értendő. A Gresham–Lánchíd–Alagút tengelyére szigorúan reagáló beépítés és a teret szegélyező eredeti épületek Ybl Miklós tervei alapján készültek. Ebből az együttesből ma már csak a Fő utca és a tér sarkán álló, nemrég felújított épület áll, amelyet jelenleg a CIB Bank birtokol. A vele szemben lévő telken – ahová az új szálló épült – évtizedekig láthatóak voltak az Ybl-ház tűzfalakhoz kapcsolódó maradványai.
A terecskét felületes automatizmussal unalmas tűzfal-dekorációként tartotta számon a városlakó, mígnem Kobza László tervei alapján új színezéssel új értelmet kapott. „A színek és persze az ezáltal életre keltett Ybl-féle tűzfal-architektúra egyszer csak, mint valami hologram, lábra állította azt a képzetsort, amely tereket, formákat, struktúrát – egyszóval házat helyettesít ezen a helyen” – írta róla Reimholz Péter építész a 80-as években.
A megmaradt földszinti árkádsorba betelepülő zenés kávézó, a hozzá tartozó kerthelyiséggel a budapestiek kedvenc helyévé vált. A körforgalom építése miatt jó darabot lehasítottak a lerombolt Ybl-épület képzeletbeli sarkából, ami kizárta, hogy a jövőben a régi épület kontúrján építkezzenek. Ezzel egyidejűleg a ház ikertestvérének a helyén – ami szintén elpusztult a háborúban – kialakult egy köztér a „0” kilométerkővel, a Sikló feljáratával és egy ideiglenesnek induló vendéglátó egységgel. A hely városszerkezeti és funkcionális definiálatlansága egyértelmű volt mindenki számára.
| ||
Több pályázatot is hirdettek a telekre, de mindig szállodafunkcióval. Az elkészült pályaművek között voltak rendkívül érdekes, innovatív megoldások, mint például Bán Ferencé, aki – az emeleti szinteken az eredeti épületkontúrt megtartva – egy, a közlekedési útba szerkesztett hatalmas pillérre állította az épületet. Hiába hirdettek azonban többször is győztest, az új épület terveinek elkészítését végül Anthony Gall építészre bízták. Ez az ingatlanfejlesztő szíve joga. Csakhogy…
Ha ennek a városnak ma volna olyan valóban felelős gazdája, mint a dualizmus idején a Közmunkák Tanácsa volt (amelynek köze sincs a tavaly sebtében felállított Fővárosi Közfejlesztések Tanácsához), ez a szálloda soha nem épülhetett volna fel. Addig semmiképpen, amíg ennek az egész területnek nem alkotják meg a pontos vízióját, ha már a korábbi javaslat egy évtizeddel ezelőtt kikerült a rendezési tervből.
Abban még az szerepelt, hogy a Várkert Bazár vonalától a Szilágyi Dezső térig terjedő szakaszon levezetik a forgalmat a föld alá, megszüntetve ezzel a Fő utca és a Clark Ádám tér elviselhetetlen zsúfoltságát és szennyezettségét. Az így kialakuló sétálóutca természetes módon kötötte volna össze a Vároldalt a Duna-parttal.
Ettől függetlenül egy ilyen jelentőségű telek beépítése előtt legalább a tér és a kapcsolódó területek közlekedési összefüggéseit, a szóba jöhető funkciókat, a Fő utca urbanisztikai problémáit, illetve a mára aszimmetrikussá vált térség építészeti kérdéseit meg kellett volna vizsgálni. Külön foglalkozni kellett volna azzal a telekosztási anomáliával, aminek következtében nem születhetett igazi tömblezárás.
Ehhez ugyanis – a tér és a Várhegy arányaira, morfológiájára tekintettel – csak a vele szomszédos saroktelekkel (Hunyadi János utca 2.) együtt engedélyezhették volna a beépítését. Lévén a két telek egy kellemetlen szögtörés mentén kapcsolódik, amire az új épület egyáltalán nem reagál. Az építészeti közöny következményeként a tömb kellős közepén 50 centiméter szélességben – a szögtörés vonalában – méltatlan módon kikandikál a régi ház tűzfala. A jelenlegi átforduló sarokbeépítés nem méltó a helyhez, véletlenszerűnek, tervezetlennek hat.
De más baj is van a házzal. Az épület felső két szintjén tetőidom helyett dupla tetőterasz készült, ami biztos záloga a vendéglátóipari sikernek és a jó bevételnek. De attól még rejtély, hogy miképpen tudta ezt a tervező engedélyeztetni. A Vároldalban a Duna-part felé a világörökségi védelem miatt még tetőablakot sem volna szabad létesíteni. Ehhez képest ez a szerénynek egyáltalán nem mondható felépítmény a kikandikáló alumíniumkéményekkel, a Várkert Bazár felől és a Lánchídról nézve is tökéletesen elrontja a Vároldal egyébként homogén tetővonulatát.
Valójában már a kiindulópont is hibás. Erre a telekre nem lett volna szabad szállodát építeni. A hotel immáron több mint egy éve működik, és jól látszik, hogy megakadt a hely torkán. Csak meg kell nézni, hogy ennek a homogénen kezelt homlokzatnak a Fő utcára ráforduló egynegyednyi szakaszán – a gazdasági bejárat és az autóbejárat környékén – mi történik naphosszat. A gazdasági udvarba állandó a belátás, ezerliteres kukák a szűk járdán, folytonos rakodás, cigarettázó, csevegő szállodai dolgozók, parkolóba igyekvő autók a járókelők közt.
| ||
Mindez közvetlenül a sokcsillagos szálló kiülős kávézóterasza és a főbejárat mellett, amit a zebra előtt álló autók, gyalogosok, a buszra várók és a folyvást özönlő vaskos turistacsoportok még inkább zárójelbe tesznek. S mindez a Fő utca és a Clark Ádám tér nyomasztóan sűrű forgalmába beszorítva.
Ha a város érdekét nem írhatta volna felül a befektetői vágy, akkor itt a szakszerű és alapos funkcionális előkészítés után valóban csoda születhetett volna. Az átadási ceremónia hagymázas gőzén túl azonban még erősebb az érzet: a Clark Ádám téren a magánérdekek felülírták a köz szempontjait. A híd túloldalán még talán másként történhet – bár a volt Mahart-ház új fénydudoros tetővel megspékelt tervei keveseket tölthetnek el bizakodással.
