Úgy érzékelte, és a magyar nyilvánossággal is elhitette, hogy szinte bármit megtehet anélkül, hogy az érdemi reakciót váltana ki az uniós jog őreként tevékenykedő Európai Bizottságból. A jogállamiság sérelmét az uniós források megvonásával büntető új javaslat ennek az állapotnak a végét jelentheti. De valóban lőporos hordó-e az új költségvetési előterjesztés?
Új irány, új eszköz
A következő 7 éves költségvetés tervezete a 2004-es bővítési kör óta a legjelentősebb átrendeződést hozhatja el. Az agrártámogatások visszaszorítása és szerkezetük átalakítása vagy a kohéziós politika részarányának csökkentése nem újdonság – a korábbi költségvetések is erre haladtak. Ám most egy sor radikálisan új lépés is következhet. Nem csupán a Brexit hatásait kell ellensúlyozni (ez az első kilépés az EU történetében, ráadásul egy nettó befizető tagállam távozik), de három ennél is jelentősebb változás érlelődik.
A bizottság új prioritásokat fogalmazott meg, melyek innovatív, versenyképes, fenntartható, a párizsi klímaegyezményt végrehajtó, biztonságos, külpolitikailag aktív és a menekültkérdést rendezni képes Európát jövendölnek. Költségvetési értelemben az EU függetlenedni akar, s ezért a tagállamok nemzetijövedelem- (GNI) arányos befizetéseivel szemben megnövelné a saját bevételek jelentőségét: részben környezeti típusú adóztatással – ilyen az egyszer használatos műanyagokra kivetendő adó vagy a kibocsátáskereskedelmi rendszer bevételeinek bizonyos hányada –, részben új bevételekkel, például az egységes társaságiadó-alapból származó forrásokkal. A jogosultság megállapításánál nagyobb mértékben vennék figyelembe az ifjúsági munkanélküliség, a klímaváltozás vagy a menekültek befogadásának mutatóit, ez pedig a keleti tagállamoktól a mediterrán régióhoz csoportosítana át forrásokat. Az átalakulás további izgalmas elemei az agrárkifizetések korlátosságának bevezetése a nagybirtokok finanszírozásának visszaszorítására; az egységes társasági adóalap felvetése vagy a környezeti adóztatás.
Mégis, Magyarországon nagyobb figyelmet csiholtak – okkal – a tervezet jogállamiságról és korrupcióról szóló elemei. Javaslat született ugyanis az ún. Európai Értékek Eszközére (European Values Instrument – EVI), amely az EU alapértékeinek védelmén és terjesztésén dolgozó civil szervezetek jelentős, közvetlenül Brüsszelben megpályázható támogatását hozná létre. Ezt nehéz másképp értelmezni, mint reakcióként a magyar (és valamelyest a lengyel) kormány civilellenes háborújára. A célok és a technikai részletek (gyors, egyszerű, tagállami kormányok befolyásától mentes pályáztatás) olyan vészhelyzetre utalnak, amely a civil törvény és a Stop Soros-törvénycsomag elfogadása után állhat elő, s a túlélés feltételeit igyekeznek biztosítani a súlyos nyomás alatt működő nem kormányzati szervezeteknek Magyarországon.
A költségvetési javaslat jogállamisági mechanizmusa még világosabbá teszi, hogy az EB az uniós büdzsé elosztásával is szorgalmazni kívánja az alapértékek és alapjogok követését a tagállamokban, s olyan eszközt teremtene magának ehhez, amely eddig fájón hiányzott a szerszámkészletéből. A kínkeservesen lassú, egyhangú tanácsi hozzájárulást igénylő, „nukleáris opcióként” emlegetett 7-es cikk szerinti eljárás és a kötelezettségszegési eljárások közötti gyorsabb, mégis rendszerszintű lépések lehetőségét, amelyek hiányára egyébként már a Tavares-jelentés is felhívta a figyelmet 2013-ban.
Az új metodika döntően az igazságszolgáltatás és a hatóságok kielégítő működését tekintené a jogállamiság kritériumának, és ehhez kötné a szankciók bevezetését. E kritériumok a következők: az uniós pénzeket kezelő hatóságok megfelelő működése; a korrupcióval és csalásokkal kapcsolatos nyomozati és ügyészségi munka kielégítő szintje; ezek független és hatékony bírósági felügyelete; a korrupció és a költségvetéshez kapcsolódó EU-s szabályok megsértésének megelőzése és szankcionálása.
Lényeges feltételek ezek, de az általános jogállami működésnek csak szűkebb szeletét érintik. Betartásuk és betartatásuk eleve nem zárja ki például a médiaviszonyok erőszakos átrendezését, vagy a szabad sajtó ellehetetlenítését, a civilek vegzálását, a választási visszaéléseket, az ellenzék ÁSZ általi csuklóztatását, az önkormányzatok bedarálását, a magyar költségvetési pénzek szisztematikus ellopását, de még az adatnyilvánossági és a (nagy fairtó lendület közepette) környezeti perek átdobását sem a szoros kormányzati befolyás alatt álló közigazgatási bírósági rendszerbe. Számtalan olyan fejlemény, amely súlyosan aláássa a magyar jogállamiságot, nem indokolná a mechanizmus beindítását, és nem járna pénzügyi szankciókkal. A költségvetési tervezet jogállamisági eljárása nem pótolja az átfogóbb, a tagállamok demokratikus helyzetét értékelő, és, ha kell, szankcionáló eszközöket.
Címzők és címzettek
A javaslatban felsorolt jogállamisági követelmények ráadásul meglehetősen tágan értelmezhetők. Vajon ha ma hatályban lennének ezek a szabályok, érné-e szankció Magyarországot? Az ügyészség korrupcióellenes teljesítményét bírálta az Európai Szemeszter országjelentése és a kormány által gondosan titkolt GRECO-jelentés is – de vajon kellő alapot és bizonyítékot szolgáltatnának-e ezek a bizottságnak, hogy életbe léptesse a mechanizmust? Az OLAF kiemelkedően sok és nagy értékű szabálysértést állapított meg Magyarországon, és messze nálunk volt a legnagyobb a javasolt pénzügyi korrekciók mértéke (az EU-átlag tízszerese) – de elegendő volna-e ez a bizottságnak, hogy az uniós pénzeket kezelő magyar intézményrendszer működésének kudarcát megállapítsa?
Az sem világos, hogy a bevethető eszközöket (egyes operatív programok vagy az uniós finanszírozás részleges vagy teljes felfüggesztése) hogyan arányosítsák a megállapított jogsértésekkel. Mit indokolna például az Elios-ügy? Visszakérik a programra kifizetett 14 milliárd forintot? Nem vagyunk sokkal előrébb vele, hiszen ezt ma is megtehetik. Felfüggesztik az egész Környezet és Energia Operatív Programot? (A KEOP-alapból lehetett a közvilágítás korszerűsítésére pályázni – a szerk.) Leállítják az uniós kifizetéseket annak az országnak, ahol a miniszterelnök családja arcátlanul meglopja az európai adófizetőket? Rengeteg a bizonytalanság a tervezett rendszerben, és sok múlik azon, hogy a bizottság mennyire akar majd szigorú lenni.
S egyelőre nemcsak a végrehajtás a nyitott kérdés, de az is, hogy a javaslatból mi válik majd elfogadott szabállyá. Addig ugyanis még végig kell mennie a két társ-jogalkotó, az Európai Parlament és az Európai Tanács döntéshozatali procedúráján. Sokan kiállnak majd a javaslat mellett, de ellenzői is hasonlóan szép számmal lesznek. Az EP viszonylag egyszerűbb ügy. Amikor Jean-Claude Juncker bemutatta a javaslatot, a frakciók jobbára támogatták. Nem csak a zöldek vagy a liberálisok álltak ki a jogállamisági mechanizmus mellett (miközben más pontokon bírálták a költségvetést), de a szocialisták és a néppártiak is – pedig soraikban érintett kormányok is lehetnek. Úgy fest, ha nem kell frontot nyitni a pártcsaládba tartozó kormányokkal szemben, s a semleges jogalkotás köntösébe lehet bújtatni a kritikát, akkor a nettó befizető nagy országok – az EP-frakciókban meghatározó – pártjai örömmel szúrnak oda az ő adófizetőik pénzének eltulajdonítását a politikájuk legfontosabb elemévé fejlesztő kormányoknak. Az egész költségvetési előterjesztést, benne a jogállamisági eszközzel, a német CDU-ból érkező Günther Oettinger uniós biztos neve fémjelzi, de támogatólag szólalt fel a CSU-s néppárti frakcióvezető, Manfred Weber is.
Lesznek persze kritikusok. A Fidesz-delegáció viszonyulása nem is kérdés, Morvai Krisztina, a Fidesz kvázi 13. EP-képviselője a hangot is megadta a vitában. Az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának – soraiban a lengyel Jog és Igazságosság képviselőivel – az álláspontja szintén borítékolható. A képviselőcsoport másik meghatározó részét adó brit konzervatívokat ugyan nettó befizetőként idegesíthetné az uniós pénzek ellopása, de ezt az idegességet simán felülírja az az adrenalinfröccs, amit bármilyen, európai hatásköröket bővítő javaslat vált ki belőlük; s amúgy is, a Brexit beteljesülésére várva miért izgatná őket az, hogy mi történik az uniós pénzekkel 2021–2026 között? Ugyancsak az EU-s kompetenciák növelése válthat ki ellenállást a szélsőjobb ENF frakció és a még szélsőbb jobb függetlenek, valamint a GUE képviselőcsoportjának néhány, erősebben euroszkeptikus radikális baloldali pártja körében. Érkezhetnek még módosító indítványok a jogállamisági eszköz felpuhítására vagy megszüntetésére – ahogy a szigorítására is, mely utóbbiak kibővítenék a jogállamisági feltételek körét és a szankciók eszköztárát. De a tervezet nagyobb megrázkódtatások nélkül túlélheti az Európa Parlamentet.
Más a helyzet az Európai Tanácsban. Nem csak Orbánék vagy a lengyel kormány fogja vehemensen ellenezni a rájuk szabott mechanizmust. Csehország hosszú ideje sikertelenül kormányalakítást forszírozó pártja, az Andrej Babiš vezette ANO új politikai fogalommal lepte meg Európát: a populista euroszkeptikus liberális párt fogalmával (a német liberálisok menten zárkózni is kezdtek). Babišt (háta mögött a még nyíltabban euroszkeptikus és oroszbarát Zeman köztársasági elnökkel) nemcsak az EU-val szembeni fenntartásai késztethetik az elgondolás fúrására, de mindazon visszaélések sokasága, amelyek az uniós források felhasználását övezik Csehországban is. (Maga Babiš nyakig ül az ún. Gólyafészek-ügyben, mely ügy során önkezével nyúlhatott le pár millió eurót.) Szlovákia vagy Románia szocialista kormánya sem mutat makulátlan teljesítményt a korrupció elleni harcban, az uniós pénzeket kezelő intézményrendszerük rosszul teljesít – az agrárkifizetések körüli maffiázást kutató Ján Kuciaknak ez az életébe került Szlovákiában. Romániában a korrupcióellenes ügyészség, a DNA ugyan hatékonyan lép fel a kormányzati korrupció ellen, az ország uniós pénzfelhasználása mégis sok szempontból lesújtó. Nem jobb a helyzet Bulgáriában sem. A görög korrupció sem enyészett el, a Sziriza-kormánynak pedig épp elege van már a bizottság nádpálcájából (őket ugyanis, szemben a magyar vagy a lengyel kormánnyal, tényleg alaposan megtúráztatták). A kérdés tehát az, vajon az EB fajsúlyos szereplői és a nagy befizető tagállamok kormányai át tudják-e nyomni az elképzelést a Tanácson – jelezvén, hogy vagy ez van, vagy nincs pénz. Nem lesz egyszerű, de az EP és a bizottság közösen nyomást gyakorolhat a Tanácsra és a tagállamokra.
Szándék és hatáskör
Mindeme kétségek és ballasztok dacára mégis jóval nagyobb a jelentősége e tervezetnek annál, hogy Szijjártó Péter lekicsinylő szavaival „fikciónak” minősítsük. Világos szándékot, politikai akaratot fejez ki a korrupt, erős jogállami deficitet mutató tagállamok pénzügyi regulázására. A javasolt döntési mechanizmus egyértelművé teszi azt is: az Európai Bizottság véget akar vetni annak, hogy egy-egy tagállam tanácsi vétója blokkoljon minden hatékony uniós intézkedést. Ha a bizottság a mechanizmus beindítása mellett dönt, azt a Tanácsban bajosan, csak a tagállamok minősített többségével lehet majd megakadályozni. Magyarul nem tudná néhány korrupt és illiberális kormány egymás hátsóját védeni.
A lassú és nehézkes ügymenet késleltetett – és magyar vonatkozásaiban talán el is késett – reakcióhoz vezetett a magyar (és lengyel) fejleményekkel szemben. De e fejlemények mégsem maradtak következmény nélkül. A kormány évekkel ezelőtt lángra lobbantott gyújtózsinórja lassan végigég, és valóban lőporos hordó van a végén. De azt sajnos még nem tudjuk, mennyi lőpor van a hordóban. Csak egy pukkanásra vagy mindent megrázó robbanásra elég? Egy azonban bizonyos. Senki ne várja, hogy a bizottság ezzel vagy más módon kormányt vált helyettünk. Se szándéka, se hatásköre nincs hozzá.
A szerző a Párbeszéd európai parlamenti képviselője.
