A morális szélkakas

Az alkotmány és az erkölcs

Az alkotmányozásról és annak mikéntjéről dúló vita a következő lényeges kérdéssel nem foglalkozik érdemben: meg lehet-e tagadni egy amorális jogrend szabályait? És erre hivatkozással eltekinthet-e a bíró az egyébként hatályos jogszabályok alkalmazásától, vagy alapíthatja-e ítéletét az Alaptörvénnyel szemben a ’89-es Alkotmány rendelkezéseire? 

Alkotmányozhat-e feles többséggel egy új parlament? Felfüggeszthető-e az Alkotmánybíróság működése? Fordulhatnak-e a sztrájkjog korlátozása ellen tiltakozók a polgári engedetlenséghez? E cikk a továbbiakban az erkölcstelenség két fajtája, az erkölcsi szabályok akarása nélküli élet, illetve az ordas eszmék követése közül csak az előbbivel foglalkozik.

Úgy vélem, a felsorolt lépések mindegyike igazolható lehet abban az esetben, ha a hatalom bizonyíthatóan nem kíván erkölcsi szabályok szerint élni, és ezt tükrözi a jogrendje is. Az amorális rendet mindenkinek el kell utasítania, aki erkölcsi elveket követ – e formula alkalmazása különösen fontos lehet olyan időkben, amikor nem látszik a liberális demokrácia tömegtámogatottsága.

Az alkotmányosság helyreállításáért küzdők elsődleges célja a szélesebb társadalmi támogatottság megszerzése kell, hogy legyen, az alkotmányozás pedig csak egy hosszabb folyamat záróakkordja lehet. A szivárványkoalíció támogatásához és az Alaptörvény elutasításához elég azt elfogadni, hogy a jelenlegi alkotmányos rendszert a jó és rossz iránti totális közöny dermeszti meg, ami a hatalom által árasztott dezinformáció-tömeggel karöltve megrontja a politikai közösséget. E közöny megnyilvánulási formája például az, hogy az alkotmányszöveg a keresztény értékrendre utalást különböző csoportok elleni uszítással (például menekültek, LMBTQ-emberek) társítja. Ezen túl megnyilvánul a hatalom puszta akarásában, a felülről szervezett lopásban, a politikai előnyökért különböző diktátorokhoz sündörgő külpolitikában, vagy a konzervatív értékrendre való hivatkozáshoz társuló fene nagy intézményromboló kedvben is. Sokszor tűnik úgy, hogy a magyar politika az elvtelen vezér akaratából formál jogi szabályokat – ezzel szemben mondjuk a lengyel politikusok legalább azt a benyomást keltik, hogy alkotmányos intézményeiket sziklaszilárd hittel rombolják.