Vonnák Diána

Ukrajna Oroszországon innen és túl

Nemzet és nemzettudat

Publicisztika

Vlagyimir Putyin február 24-i, a háborút bejelentő beszédében felidézte, hogy hatalmas károkat okozott a Szovjetuniónak 1941-ben az, hogy óvatos politikát folytatott, és preventív lépések helyett defenzívára kényszerült, amikor Németország hadüzenet nélkül megtámadta. „Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a nagy honvédő háború előestéjén tévedésnek bizonyult, ami sokba került népünknek. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk ehhez.”

A fasizmus felett a II. világháborúban aratott győzelem kulcsfontosságú eleme volt mind a szovjet, mind az 1991 utáni orosz emlékezetpolitikának, és máig a nemzeti identitás egyik pillére. A nagy honvédő háború mítoszával felnövő generációk számára a fasizmus máig a legerősebb, leginkább zsigeri szinten működő ellenségkép, ez az, amit azonnal, különösebb politikai retorikai munka nélkül elő lehet venni, ha a közvéleményt mobilizálni kell. Putyin beszédében az emlegetett agresszor a NATO és rajta keresztül az euro-atlanti világrend, a közvetlen ellenség azonban a fasiszta bábkormánynak titulált ukrán vezetés, tágabban pedig az ukrán nacionalista projekt, különösen abban a formájában, amely Ukrajna jövőjét az európai integrációban látja. Putyin azt állítja, hogy a Donbasz területén oroszul beszélő milliók ellen népirtó hadjáratot folytat Ukrajna, hogy őket meg kell védeni. Ezekkel a szavakkal indította az Ukrajna elleni offenzívát, s másnap tucatnyi város ébredt rakétatámadásokra.

Egy birodalom romjai

Kijivből egy történész barátnőm február egyik utolsó napján azt írta, nagyapja, a nagy honvédő háború magas rangú, szovjet-ukrán tisztje tavaly halt meg, és ő most először nagyon örül ennek. Nem kívánta volna a meghasonlottságot annak az embernek, aki a városát utoljára német bombázás nyomán látta megsérülni, és nem tudja, mi történt volna, ha a nagyapja látja az orosz rakétákat Kijivre hullani.

Néhány száz kilométerrel keletebbre egy másik szovjet hadimérnök unokája, egy Karéliában felnőtt orosz nő – az orosztanárom – a harkivi lakásából nézte, ahogy a szomszédos épületek találatot kapnak, ahogy az ő állítólagos védelmében pusztulnak az emberek, a város, a szovjet-ukrán kultúra egyik központjának modernista, konstruktivista remekei, az egyetem campusa.

Ezer kilométerrel nyugatabbra, a lengyel határtól alig ötven kilométerre a múlt héten megtámadott Novi Javorivban egy harmadik nő, egy oktatásszervező az apját búcsúztatta, aki a frontra indult. Nagyapja a náci németekkel először kollaboráló, majd mind a szovjetek, mind a nácik ellen fellépő, egészen az ötvenes évek elejéig gerillaháborút folytató militáns ukrán nacionalisták egyike volt. Ő szovjetellenes családi történetekkel nőtt föl, a mostani háborút különösebb erőfeszítés nélkül kapcsolta össze ezzel az örökséggel.

Ukrajna sokféleségét, a regionális különbségeket, ezeket az együtt létező perspektívákat sokszor szokták arra használni, hogy megkérdőjelezzék az ország kulturális vagy történeti autonómiáját, szuverenitását, néha a létjogosultságát is. Máig gyakori élményem, hogy ha valaki megtudja, hogy Ukrajnában dolgozom, olyasmiket kérdez, mint hogy tényleg létezik-e ukrán nyelv, nem lehet-e, hogy csak az orosz egyik nyelvjárása, s hogy valójában miben különbözik Ukrajna Oroszországtól. Még ha esetleg el is fogadják, hogy van valamiféle saját története az országnak, akkor is sokan felvetik, hogy ez legfeljebb a nyugati területeken számíthat bármit is, ha egyszer Kelet-Ukrajna, főleg az iparvárosok erősen szovjetizáltak voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.