Vonnák Diána

Ukrajna Oroszországon innen és túl

Nemzet és nemzettudat

Publicisztika

Vlagyimir Putyin február 24-i, a háborút bejelentő beszédében felidézte, hogy hatalmas károkat okozott a Szovjetuniónak 1941-ben az, hogy óvatos politikát folytatott, és preventív lépések helyett defenzívára kényszerült, amikor Németország hadüzenet nélkül megtámadta. „Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a nagy honvédő háború előestéjén tévedésnek bizonyult, ami sokba került népünknek. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk ehhez.”

A fasizmus felett a II. világháborúban aratott győzelem kulcsfontosságú eleme volt mind a szovjet, mind az 1991 utáni orosz emlékezetpolitikának, és máig a nemzeti identitás egyik pillére. A nagy honvédő háború mítoszával felnövő generációk számára a fasizmus máig a legerősebb, leginkább zsigeri szinten működő ellenségkép, ez az, amit azonnal, különösebb politikai retorikai munka nélkül elő lehet venni, ha a közvéleményt mobilizálni kell. Putyin beszédében az emlegetett agresszor a NATO és rajta keresztül az euro-atlanti világrend, a közvetlen ellenség azonban a fasiszta bábkormánynak titulált ukrán vezetés, tágabban pedig az ukrán nacionalista projekt, különösen abban a formájában, amely Ukrajna jövőjét az európai integrációban látja. Putyin azt állítja, hogy a Donbasz területén oroszul beszélő milliók ellen népirtó hadjáratot folytat Ukrajna, hogy őket meg kell védeni. Ezekkel a szavakkal indította az Ukrajna elleni offenzívát, s másnap tucatnyi város ébredt rakétatámadásokra.

Egy birodalom romjai

Kijivből egy történész barátnőm február egyik utolsó napján azt írta, nagyapja, a nagy honvédő háború magas rangú, szovjet-ukrán tisztje tavaly halt meg, és ő most először nagyon örül ennek. Nem kívánta volna a meghasonlottságot annak az embernek, aki a városát utoljára német bombázás nyomán látta megsérülni, és nem tudja, mi történt volna, ha a nagyapja látja az orosz rakétákat Kijivre hullani.

Néhány száz kilométerrel keletebbre egy másik szovjet hadimérnök unokája, egy Karéliában felnőtt orosz nő – az orosztanárom – a harkivi lakásából nézte, ahogy a szomszédos épületek találatot kapnak, ahogy az ő állítólagos védelmében pusztulnak az emberek, a város, a szovjet-ukrán kultúra egyik központjának modernista, konstruktivista remekei, az egyetem campusa.

Ezer kilométerrel nyugatabbra, a lengyel határtól alig ötven kilométerre a múlt héten megtámadott Novi Javorivban egy harmadik nő, egy oktatásszervező az apját búcsúztatta, aki a frontra indult. Nagyapja a náci németekkel először kollaboráló, majd mind a szovjetek, mind a nácik ellen fellépő, egészen az ötvenes évek elejéig gerillaháborút folytató militáns ukrán nacionalisták egyike volt. Ő szovjetellenes családi történetekkel nőtt föl, a mostani háborút különösebb erőfeszítés nélkül kapcsolta össze ezzel az örökséggel.

Ukrajna sokféleségét, a regionális különbségeket, ezeket az együtt létező perspektívákat sokszor szokták arra használni, hogy megkérdőjelezzék az ország kulturális vagy történeti autonómiáját, szuverenitását, néha a létjogosultságát is. Máig gyakori élményem, hogy ha valaki megtudja, hogy Ukrajnában dolgozom, olyasmiket kérdez, mint hogy tényleg létezik-e ukrán nyelv, nem lehet-e, hogy csak az orosz egyik nyelvjárása, s hogy valójában miben különbözik Ukrajna Oroszországtól. Még ha esetleg el is fogadják, hogy van valamiféle saját története az országnak, akkor is sokan felvetik, hogy ez legfeljebb a nyugati területeken számíthat bármit is, ha egyszer Kelet-Ukrajna, főleg az iparvárosok erősen szovjetizáltak voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.