Vonnák Diána

Ukrajna Oroszországon innen és túl

Nemzet és nemzettudat

Publicisztika

Vlagyimir Putyin február 24-i, a háborút bejelentő beszédében felidézte, hogy hatalmas károkat okozott a Szovjetuniónak 1941-ben az, hogy óvatos politikát folytatott, és preventív lépések helyett defenzívára kényszerült, amikor Németország hadüzenet nélkül megtámadta. „Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a nagy honvédő háború előestéjén tévedésnek bizonyult, ami sokba került népünknek. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk ehhez.”

A fasizmus felett a II. világháborúban aratott győzelem kulcsfontosságú eleme volt mind a szovjet, mind az 1991 utáni orosz emlékezetpolitikának, és máig a nemzeti identitás egyik pillére. A nagy honvédő háború mítoszával felnövő generációk számára a fasizmus máig a legerősebb, leginkább zsigeri szinten működő ellenségkép, ez az, amit azonnal, különösebb politikai retorikai munka nélkül elő lehet venni, ha a közvéleményt mobilizálni kell. Putyin beszédében az emlegetett agresszor a NATO és rajta keresztül az euro-atlanti világrend, a közvetlen ellenség azonban a fasiszta bábkormánynak titulált ukrán vezetés, tágabban pedig az ukrán nacionalista projekt, különösen abban a formájában, amely Ukrajna jövőjét az európai integrációban látja. Putyin azt állítja, hogy a Donbasz területén oroszul beszélő milliók ellen népirtó hadjáratot folytat Ukrajna, hogy őket meg kell védeni. Ezekkel a szavakkal indította az Ukrajna elleni offenzívát, s másnap tucatnyi város ébredt rakétatámadásokra.

Egy birodalom romjai

Kijivből egy történész barátnőm február egyik utolsó napján azt írta, nagyapja, a nagy honvédő háború magas rangú, szovjet-ukrán tisztje tavaly halt meg, és ő most először nagyon örül ennek. Nem kívánta volna a meghasonlottságot annak az embernek, aki a városát utoljára német bombázás nyomán látta megsérülni, és nem tudja, mi történt volna, ha a nagyapja látja az orosz rakétákat Kijivre hullani.

Néhány száz kilométerrel keletebbre egy másik szovjet hadimérnök unokája, egy Karéliában felnőtt orosz nő – az orosztanárom – a harkivi lakásából nézte, ahogy a szomszédos épületek találatot kapnak, ahogy az ő állítólagos védelmében pusztulnak az emberek, a város, a szovjet-ukrán kultúra egyik központjának modernista, konstruktivista remekei, az egyetem campusa.

Ezer kilométerrel nyugatabbra, a lengyel határtól alig ötven kilométerre a múlt héten megtámadott Novi Javorivban egy harmadik nő, egy oktatásszervező az apját búcsúztatta, aki a frontra indult. Nagyapja a náci németekkel először kollaboráló, majd mind a szovjetek, mind a nácik ellen fellépő, egészen az ötvenes évek elejéig gerillaháborút folytató militáns ukrán nacionalisták egyike volt. Ő szovjetellenes családi történetekkel nőtt föl, a mostani háborút különösebb erőfeszítés nélkül kapcsolta össze ezzel az örökséggel.

Ukrajna sokféleségét, a regionális különbségeket, ezeket az együtt létező perspektívákat sokszor szokták arra használni, hogy megkérdőjelezzék az ország kulturális vagy történeti autonómiáját, szuverenitását, néha a létjogosultságát is. Máig gyakori élményem, hogy ha valaki megtudja, hogy Ukrajnában dolgozom, olyasmiket kérdez, mint hogy tényleg létezik-e ukrán nyelv, nem lehet-e, hogy csak az orosz egyik nyelvjárása, s hogy valójában miben különbözik Ukrajna Oroszországtól. Még ha esetleg el is fogadják, hogy van valamiféle saját története az országnak, akkor is sokan felvetik, hogy ez legfeljebb a nyugati területeken számíthat bármit is, ha egyszer Kelet-Ukrajna, főleg az iparvárosok erősen szovjetizáltak voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”