Szabadság, függetlenség, Pressman – az amerikai nagykövet ismét leckét adott a magyar kormánynak

Publicisztika

Rendes körülmények között nem kéne nagyobb jelentőséget tulajdonítani nemzeti ünnepen elhangzott nagyköveti beszédeknek. Ha a magyar kormány decens párbeszédet tartana fenn legfontosabb szövetségeseivel, akkor nem kéne így rászólni a t. kormányzatra, mint az ünnepi asztalnál neveletlenkedő gyerekre. 

„A demokráciák egymáshoz fűződnek, nem pedig személyiségekhez. Innen ered a kiszámíthatóságunk, a fenntarthatóságunk és az erőnk” – mondta David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete az amerikai függetlenség napja alkalmából rendezett fogadáson. Tavaly voltak jelen kormánytagok, idén nem. A beszéd azonban idén is témazáró előtti történelmi lecke volt a fideszes fiúknak. Valaki végre kimondta.

Kétszáznegyvennyolc évvel ezelőtt tizenhárom amerikai gyarmat lezárta a tárgyalások korszakát a mostoha-anyaországgal és kollektíve kinyilvánították függetlenségüket. A függetlenségi nyilatkozat nyelvezete világos. Az alapjogokon (egyenlőség, az élethez, a szabadsághoz és boldogságra törekvéshez való jog) túl világosan felsorolják az okokat, hogy mi vezetett a szakításhoz. Nincs mellébeszélés, körülírások, homályos utalások.

Az áthallások kedvelőinek csak néhány az angol korona cselekedeteiből: „Megtagadta a közjó szempontjából legcélszerűbb és legszükségesebb törvények Szentesítését”; „új hivatalok tömegét létesítette, és Tisztviselők raját küldötte ide, hogy Népünket zaklassák és vagyonát felemésszék.”

A 13 aláíró állam képviselői azzal zárták a nyilatkozatot, hogy annak támogatására mindannyian kölcsönösen felajánlják (nem csak életüket és vérüket, hanem) „Életüket, Vagyonukat és szent Becsületüket”. Kollektív, nem egyetlen személyhez kötött aktus volt tehát, és nem személyes tét nélküli.

Ezt kell nagyjából tudni, hogy megértsük, milyen demokratikus hagyományból ered és milyen figyelmeztetés a magyar politikának Pressman nagykövet tegnapi fontos beszéde.

Rendes körülmények között nem kéne nagyobb jelentőséget tulajdonítani nemzeti ünnepen elhangzott nagyköveti beszédeknek. Kábé úgy lennénk velük, mint a viccbeli ünnepdefinícióban (zsidó ünnepek: meg akartak minket ölni, nem sikerült, és most együnk; keresztény ünnepek: meg akartak minket ölni, sikerült, és most együnk), csakhogy nincsenek rendes körülmények. Ha a magyar kormány decens párbeszédet tartana fenn legfontosabb szövetségeseivel, akkor nem kéne így rászólni a t. kormányzatra, mint az ünnepi asztalnál neveletlenkedő gyerekre. 

Pressman nagykövet emlékeztette a közönséget a szovjetek kivonulása utáni magyarországi eufóriára és a demokrácia iránti remény mámoros időszakára is. Falusi Mariann énekelte el a magyar himnuszt és az amerikait is, harmincöt évvel a Bye-Bye Szása után.

 
David Pressman beszédet mond a függetlenség napja alkalmából
Fotó: A szerző felvétele/Bozai Ágota
 

A beszéd politikai üzenete összefoglalva:

„Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban hamarosan választások lesznek. Ezt többek közt onnan tudom, hogy az Önök miniszterelnöke továbbra is naponta emlékeztet bennünket arra, hogy kit szeretne győztesként látni ezeken a választásokon, és kire szavazna, ha ő maga amerikai lenne – csakhogy nem az.” (Itt erős derültség hallatszott a közönség soraiból.)

„Ő Magyarország vezetője, amely pedig egy szövetséges ország. Nincs még egy olyan szövetségesünk vagy partnerünk – egyetlenegy sem –, aki hozzá hasonlóan, nyíltan és fáradhatatlanul kampányolna adott jelölt mellett egy amerikai választáson, láthatóan meggyőződve arról, hogy ez Magyarországot segíti, vagy legalábbis őt személyesen. Nem tudom biztosan, hogy melyikről van szó.

Mit jelent, ha egy vezető úgy viselkedik, mintha egy szövetség nem is országok között, hanem csak az azokon belüli, vélt ideológiai partnerek között állna fenn?”

„Egy kétoldalú kapcsolat pártosítása veszélyes. Szövetségesek között ez különösen igaz, és még inkább egy ilyen, következmények szempontjából kiélezett időszakban. Ez nem szolgálja a magyar népet, és egy sor más budapesti stratégiai döntéssel együtt azt kockáztatja, hogy Magyarország és Amerika kapcsolata megváltozhat. Lehet, hogy Magyarország jelenlegi kormánya 'politikai' kérdésnek tekinti az Egyesült Államokkal való kapcsolatát, de biztosíthatom Önöket, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem így van ezzel. Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata népeink – magyarok és amerikaiak – közös törekvésein alapul, hogy szabadon, demokráciában, jogállamiságban és biztonságban éljenek. A magyar kormány jól tenné, ha ezt nem alacsonyítaná le pusztán a pártpolitika szintjére.” 

Majd Pressman olyan emberekről beszélt, akik a két ország közötti kapcsolatot erősítik. Elsőként Kováts Mihály karcagi nemesi származású katonaembert említette, aki 1777-ben latinul írt levelet Benjamin Franklinnek, felajánlva szolgálatait. Jelentős szerepe volt az amerikai lovasság kiképzésében. Két és fél évvel Amerikába érkezése után, 1779-ben Charleston ostrománál esett el, alig három évvel a Függetlenségi nyilatkozat aláírását követően.

Pressman nagykövet megemlítette Rostás Árpád fafaragó mestert is, aki az ő közbenjárására most a Notre Dame felújításán dolgozhat; illetve megemlékezett a békéscsabai kolbászfesztivál részvevőiről és a mohácsi busójárás szervezőiről is, ahol szívélyes fogadtatásban részesült. Ezt a kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában fontosabb jelzésnek tartja a politikai kommunikáció rétegeinél. 

„A magyar emberek újra és újra világossá teszik, hogy miért fontos és időtálló Amerika és Magyarország kapcsolata. Ez egy olyan kapcsolat, amely nem a hatalmon lévő személyeken alapul; egyetlen országgal sincs ilyen bizonytalan helyzetben a szövetségünk.

A 'Mi, a nép' nem a konkrét, hatalmon lévő emberekről szól, hanem azt jelenti, hogy a hatalmat az összes ember birtokolja, és azok, akik kormányoznak, az ő nevükben teszik ezt.

Ez a gondolat alapvető Amerikában, ahogyan minden demokráciában. A demokráciák egymáshoz fűződnek, nem pedig személyiségekhez. Innen ered a kiszámíthatóságunk, a fenntarthatóságunk és az erőnk” – mondta Pressman. 

Hozzátette, Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolata nem abban mérhető, hogy a miniszterelnökük milyen gyakran nyilatkozik a közösségi médiában, vagy hogy a magyar adófizetők mennyi pénzt költenek az Egyesült Államokban megválasztott képviselőjelölteket támogató politikai üzenetekre. „Óvakodnunk kell azoktól, akik nem átallnának megfosztani valami maradandótól és erőstől, azt kockáztatva, hogy azt múlandóvá és személyükhöz kapcsolódóvá tegyék” – fogalmazott.  

Függetlenségünk és szabadságunk országként azon múlik, hogy ismerjük-e a különbséget a nép és egyes személyek között, az elvek és a politika között. Tudjuk-e, hogy az előbbi szövetségekből, partnerségekből és kapcsolatokból építkezik, amelyek túlmutatnak az utóbbin. Ez az, ami Amerika erejét adta, és ami Amerikát nagyszerű és független országként tartotta meg 248 éven keresztül. Ahogy Amerikát sem egy elnöke határozza meg, úgy Magyarországot sem határozza meg egy miniszterelnöke. Demokráciáink túlmutatnak egy-egy személyen – vagy legalábbis túl kellene mutatniuk –, és az egymás iránti elkötelezettségünknek is túl kellene ezen mutatni” – mondta a nagykövet. 

Bő egy héttel korábban ezer ember állt ugyanígy a nagyköveti rezidencia kertjében és hallgatta, hogy David Pressman arról beszélt, hogy a félelemkeltés a magyar kormány eszköze a hatalom megtartására: 

„Putyin orosz elnök elfogadtatott egy 'külföldiügynök-törvényt', hogy bűnbakká tegye, befeketítse és partvonalra szorítsa a hazai politikai ellenfeleit, amit egy 'melegpropaganda-ellenes törvény' követett. Nem tartott sokáig eljutnia addig a kijelentésig, miszerint a politikai ellenzékét külföldi ügynökök finanszírozzák LMBT civil szervezetek révén, és hogy azt állítsa, az Oroszországba küldött amerikai nagykövet pedofil. 

Amit a demokratikus világ jó része figyelmeztető tanmesének tekintett, azt a magyar kormány úgy tűnik, modellként használja. Magyarország is megalkotta saját, a civil szervezetek 'külföldi támogatásáról' szóló törvényét, aztán a 'melegpropaganda' elleni törvényét, majd az úgynevezett 'Szuverenitásvédelmi Hivatalt'. Magyarország nem sok időt vesztegetett, mire ezt a félelemgépezetet alkalmazni kezdte. 

Amikor egy népszerű zenész vagy közösségi média influenszer szavazásra buzdítja a magyarokat, akkor pedofilnak, vagy perverznek bélyegzik. Amikor a politikai ellenzék vezetői arra buzdítják a polgárokat, hogy alternatív szakpolitikákat támogassanak, akkor máris egy külföldi hatalom mentálisan instabil ügynökei lesznek. Amikor az emberek kiállnak egy háború áldozatai mellett, akkor őket állítják be agresszorként.

Ezek a támadások – legyenek akár jogi, retorikai, vagy a jó hírnév ellen irányulóak – erodálják a magyar emberek, a magyar lélek szabadságjogait. És nem csak Magyarországon. Ha politikusok bármikor, bárhol a szeretet gyűlöletbe, vagy a becsületesség romlottságba fordításából próbálnak hasznot húzni, ha a békéért síkra szállókat úgy tüntetik fel, mint háborús uszítókat – akkor oda kell figyelnünk.”

Ezen a családi pride pikniken nem kis derültséget (bennünk némi irigységet) keltettek a magyar kormány legutóbbi plakátkampányainak kreatív átértelmezései. 

 
Fotó: A szerző felvétele/Bozai Ágota
 

Ott volt a dollárbaloldalos plakát egyenlőségjellel, a Brüsszel / emberi méltóság alázatos szolgái kicsit másképp (szabadság, szeretet, egyenlőség).

 
Fotó: A szerző felvétele/Bozai Ágota
 

Ezekbe bárki betehette a fejét fotózkodás céljából és készültek is a képek szorgalmasan. A 100% ez esetben igen, mégpedig a magyar emberek egyenlőségére, azokéra, akik úgy táncolnak, ahogy a szabadság fütyül.

 
Fotó: A szerző felvétele/Bozai Ágota

Továbbá nem Soros/a háború megállítását plakátolták, hanem a Gyűlöletét. Gyanítjuk, hogy ezeket nem fogjuk közterületen óriásplakátokon látni, a rezidencia kertjében viszont jól mutattak. 

 
Fotó: A szerző felvétele/Bozai Ágota
 

Sokadjára jöttünk el Pressman beszédéről azzal az érzéssel, hogy kedvünk lenne még ilyen egyenes beszédet, ilyen logikus, világos, jól felépített, morálisan a helyén levő negyedórás szövegeket hallgatni, amiket egyébként normális demokráciában a sajtóban, különösen a televíziókban kellene mutogatni, de az itt és most a már ismert okokból nem tűnik valószínűnek. Addig is diplomáciai adókat hallgatunk. Aki hallja, adja át!

(Borítóképünkön: David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete országa zászlajával a kezében a 29. Budapest Pride résztvevői között az Andrássy úton 2024. június 22-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött.