Krusovszky Dénes

A világ legeslegjobb dolga

Tartalom nélküli kultúra mint nemzeti maximum

Publicisztika

Békés Márton, aki a szélsőjobbról felszippantott lázadóból időközben a magát szélsőjobb­oldalivá formáló egykori „cent­rális” erőtér kultúrkampfjának zászló-, pontosabban Molotov-koktél-vivője lett (vö. Békés Márton: Gerillaháború, KKETTK Alapítvány, 2017), szeptember elején újabb kultúrpolitikai esszét bocsátott közre.

A nemzeti maximum című programkiáltvány, vitairat, eszmefuttatás, mifene Schmidt Mária Látószög című blogján jelent meg. Ám az írás nem kavart port, nem gerjesztett vitát, még a figyelmet sem sikerült magára felhívnia – jóllehet, a szerző fontos ember, Schmidt Mária fiókideológusa, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója, et cetera.

A szöveg olvasójában először az a kérdés merül fel, hogy vajon mi lehetett a szerző célja vele? Aztán meg az, hogy miért tart ott (sehol) az Orbán-rezsim kulturális korszaképítése, ahol négy éve tartott – amikor Békés kultúr­harcos kézikönyve, a Kulturális hadviselés megjelent? Vagy hat éve – amikor Orbán Viktor Tusványoson arról beszélt, hogy kulturális korszakba kellene ágyazniuk a politikai rendszert? Vagy épp tizenöt éve, amikor ugyancsak Orbán Kötcsén a baloldali kultúrhegemónia leváltását jelentette be?

Békés kiindulópontja a jól (túl jól) ismert axióma: „Egy korszak nem csak annyival több egy mégoly stabil politikai rendszernél, hogy állandó vezetés mellett huzamosabb ideig marad fenn, hanem hogy jól megkülönböztethető, csak rá jellemző szellemiség érvényesül benne.” Azaz a NER-ből azzal „korszakot” építeni, ha megtaláljuk, jobban mondva feltaláljuk annak szellemiségét. Hiszen, folytatja Békés, bár „politikai értelemben biztosan beszélhetünk korszakról, de hogy kulturális értelemben is korszak lesz-e a rendszerből, az az állami kultúrstratégia érvényesülése mellett a társadalom áthatásának sikerességén is múlik”.

Áthatás és sikeresség lennének tehát a kulcsszavak, amelyekről nem csak Békés írt már sokat – a rezsim másik kultúrideológusa, Demeter Szilárd is megfogalmazott hasonlókat, csak ő társadalmasításról beszélt. Összeköti őket az is, hogy egyikük sem tisztázza, voltaképpen mit is akar pontosan az „áthatás” avagy a „társadalmasítás” útján sikerre vinni. Csak az biztos, hogy az Orbán-rendszer „korszakká” emeléséhez a kultúrát afféle fegyverként alkalmazható eszköznek látják. Nem véletlen, hogy Békés már régóta kizárólag militáns fogalmakat használ kulturális kérdések le- és szétírásához: „A könyv fegyver, olvasni haditett.” Vagy: „A kulturális hegemóniaépítés elhúzódó lövészárok-háború, nem villámgyors szuronyroham.” Úgy tűnik, nem szereti különösebben azt, amiről beszél (mármint a kultúrát) úgy általában, legfeljebb azokat a szeleteit vagy inkább forgácsait, amelyek az ő kombattáns, hatalomvezérelt, ideologikus és antidemokratikus eszméihez felhasználhatók. És mivel a kultúra nagy része nem ilyen, a végső célja az, hogy erővel mégis effélévé alakítsa az egészet. Ennyiben valóban történt para­digmaváltás mondjuk a Kerényi Imre- vagy a Bencsik Gábor-féle korai, meghaladott modellekhez képest. Míg ez utóbbiak a „mi” kultú­ránkat akarták az „ő” kultúrájukkal szemben megmutatni, felemelni, előnyhöz juttatni, addig Békés azt akarja, hogy minden kultúra, ami létrejön, a „mi” kultúránk legyen – azaz csak az lehessen kultúra ebben az országban és ebben a korszakban, ami a „mi” kultúrafogalmunknak megfelel. Ez a „korszak” éppen attól lenne korszak, hogy megszűnnének benne a különböző kultúrafogalmak, s csupán az maradna érvényben, amit a politikai rendszer érvényesnek gondol. Lenne a kultúra meg a nem kultúra, ez az áhított cél. A nemzeti maximum tehát valójában csupán a totalitárius kultúrdominancia fogyasztóbarát elnevezése.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.