Máshol van az ügy igazi súlya. Tragikus, hogy pár száz gyengeelméjű be tudott törni a Capitoliumba, és öt ember az életét vesztette emiatt. Sok újság és amerikai véleményvezér „puccskísérletet” látott az eseményekben, de hol voltak az erők – a katonák, a felfegyverzett rendőrök vagy milíciák – ugrásra készen, hogy átvegyék a hatalmat, és diktatúrát állítsanak az amerikai demokrácia helyére?
Nem voltak ilyenek, ugyanis a saját alelnöke és szenátusi többségének a vezetője, több republikánus politikussal együtt, már azelőtt elfordult Trumptól, hogy egyáltalán sor került erre a színjátékra. Január 6-a inkább úgy fog bevonulni a történelembe, mint a nap, amikor ez az ember végérvényesen lábon lőtte magát azzal, hogy eljátszotta a bevonulását Rómába, aztán az ügyvédei szoknyája mögé bújt. Ugyanakkor, az Egyesült Államok történetének ebből a megalázó pillanatából kiderült két rendkívül nyugtalanító dolog.
Az első, hogy az elnöki ciklus legutolsó napjaiig kellett várni, hogy a republikánus szenátorok és képviselők elkezdjenek elhatárolódni attól az embertől, aki többek között csökönyösen tagadta az országában még most is tomboló világjárvány súlyosságát, megpróbálta megvásárolni Ukrajnát, hogy amerikai segélyekért cserébe indítson vizsgálatot Joe Biden fia ellen, és látványosan egy követ fújt a világ diktátoraival.
A megválasztott republikánus képviselők négy éven át lefeküdtek ennek a modern kori Nérónak, mert a markában voltak, mert féltek tőle, hogy ellenük fordul az előválasztásokon. Mindent lenyeltek neki, mert egy demagóg népszerűsége legyűrheti azoknak az emberi méltóságát, akik mindenáron ragaszkodnak a székükhöz.
A január 6-i rémdrámánál sokkal ijesztőbb a demokráciának ez a szerkezeti gyengesége. És ami ennél is félelmetesebb, hogy
az okok, amelyek lehetővé tették egy Donald Trump megválasztását, nem szívódtak fel, sem az Egyesült Államokban, sem az összes többi fejlett demokráciában.
Továbbra is társadalmi kétségbeesést szül és haragot szít, hogy a cégek az alacsony költségeket hajszolva gyárakat zárnak be és költöztetnek külföldre. A háború utáni korszak nagy politikai pártjait jelentősen meggyengítette, hogy tömegesen elfordultak tőlük a szavazóik, mert úgy érezték, hogy ezek a pártok elárulták őket, amikor felsorakoztak Ronald Reagan és Margaret Thatcher gazdaságpolitikája mögött. A politika sakktáblája átrendeződik, ami az új szociálnacionalista szélsőjobboldalnak kedvez. Őket erősíti az a szorongás is, amit az Európa és az USA felé tartó bevándorlás, és a nyugati világ gazdasági és demográfiai megtorpanása idéz elő.
Fokozódik a társadalmi és kulturális rendezetlenség az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Ez még élesebben látszik annak a fényében, hogy az új technológiák és az erkölcsi nézetek forradalmi átalakulása milyen gyorsan írja át a legmélyebben gyökerező szokásokat és társadalmi konvenciókat is. Nincs már olyan nyugati ország, ezúttal Oroszországot és Törökországot is beleértve, ahol a választók fele ne keresne kétségbeesetten visszautat a régi idők megszokott rendjébe, vagy legalább egy kis szünetet a felfordulásban,
és főleg ne követelne új, igazságosabb és megnyugtatóbb társadalmi szerződést.
Donald Trump a politikai süllyesztőbe kerül. Az új európai szélsőjobboldal is, úgy tűnik, kimerülőben van. De ha Joe Biden és az európai vezetők nem tudják védelmükbe venni és megnyugtatni a leggyengébbeket, ha a fontossági sorrendben nem kerül előre, hogy szociális biztonságot kell teremteni és meg kell emelni a legalacsonyabb fizetéseket, akkor hamarosan sokkal rosszabb jön, mint Trump, Orbán, Putyin vagy Erdoğan, a demokráciák pedig új korszakba lépnek: a valódi államcsínyek korszakába.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
