Ezt egy december 29-i kormányrendelet hirdette ki, „Orbán Viktor sk.” aláírással.
Ha valaki nem tudná: az alapítvány alapítója Orbán Viktor, a kuratórium elnöke Mészáros Lőrinc. Ez működteti a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát és tulajdonosa az NB I-ben vitézkedő Puskás Akadémia FC-nek (PAFC). És éppen ez lett a módszertani központ. (Hogy ennek kijelölése miért a kormány feladata, arról most ne nyissunk vitát.)
Tizenhárom esztendővel ezelőtt Orbán Viktor – aki köztudomásúan a realitások embere – abban bízott nagyon erősen, hogy onnan számítva hét-nyolc év múlva a magyarországi labdarúgó-akadémiáknak Európa négy topbajnokságába (olasz, spanyol, német, angol) mintegy ötven futballistát adunk majd, mégpedig rendszeresen játszót, nem kispadost.
Egy ilyen felcsúti nevelés van jelenleg: Sallai Roland, aki a Freiburgban futballozik.
(Pár esztendeje kis ideig igazolt Bundesliga-játékos volt a Werder Bremenben a kormányfő kedvence, az esztelenül hajtós Kleinheisler László, aki most Eszéken focizik.)
Részarányosan az orbáni víziót másoknak sem sikerült beteljesíteniük. Itt van azonban mércének az NB I is. Ám míg egyes más akadémiák – például a debreceni, a kispesti, avagy az MTK-é – folyamatosan küldenek játékosokat a felnőttekhez, illetve egyéb NB I-es csapatokhoz, a PAFC összegyűjti a hazai lepattanókat, illetve nagy számban külföldiekkel tömi tele a csapatát. (Igaz, a Debrecen tavaly pottyant ki oda, ahonnan az MTK nemrég feljött, az NB II-be, ami külön történet.)
De a saját profi nagycsapat, a Puskás Akadémia FC jelenlegi keretében öt-hat felcsúti van.
És számos külföldi. Sőt. Az NB III-as tarcsiba is jutott belőlük. Az albán Liridon Latifi havi kilencmillióért kergeti a labdát az utánpótlásképzés fellegvárában.
A felcsúti fociakadémia az egész NB I-be eddigi működése alatt nem túl sok olyan játékost adott, akik legalább ötvenszer játszottak az élvonalban. Széles körben nem túl sok neveltjük ismert. Történetesen az akadémiákat immár halmozó és a PAFC játékosaként egykor az NB I-ben is bemutatkozott elitkatona, Orbán Gáspár eléggé. Innen indult az utóbbi években a szó szerint újpesti–kispesti–újpesti–kispesti pályát befutó Zsótér Donát. Az említetteken kívül is csak néhány ismertebb név akad: a válogatottban is megfordult Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám, Nagy Zsolt.
Tízéves volt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, amikor Orbán ezt mondta a tévében: „A magyar futballban ma azért mennek jobban a dolgok, mert vannak akadémiák. A legnagyobb érték a magyar labdarúgásban ma az akadémiai rendszer. Ezt kell megőrizni és ezt kell erősíteni. Ezt kitanultuk az elmúlt tíz évben, ehhez értünk. Szóval azt gondolom, hogy ha az akadémiai rendszert stabilizáljuk, abból lesz világszínvonalú magyar futball.”
Néhány nappal az Andorra elleni meccs előtt elemezte így a helyzetet. Pikáns körülmény, hogy a felvétel a meccs után került a királyi televízió képernyőjére. Hiszen mint ismeretes, azt a mérkőzést sajnálatos módon nem addig játszottuk, amíg nyerünk. Talán azért, mert bármeddig tartott volna, nem sikerül. Abban a csapatban négy (!) felcsúti nevelésű játékos is szerepelt: a kezdőben Kleinheisler, Gyurcsó, Tóth Bence (most a másodosztályban, a Vasasban játszik), csereként pedig Sallai Roland.
Megjegyzendő, a bölcs futballtudor kormányfő pár nappal utóbb már egész másban reménykedett: „Mindannyian abban bízhatunk, hogy Csányi Sándor elnök úr és csapata kellő mérlegelés után bölcs döntést hoz. Ebben van minden reményünk.”
A Puskás Akadémia tavaly kiadta a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet. A Testnevelési Egyetemmel közös szakmai munka révén elkészült könyv legfőbb célja az – olvashatjuk a honlapjukon -, hogy „biztos alapot adjon a magyar labdarúgás tudományos igényű fejlesztéséhez”. Ezt mondta akkor Mészáros Lőrinc: „Olyan mű, amely nem csupán a labdarúgásban, de akár más sportágakban is alapvetés lehet. Ez az első tudományos-sportszakmai kiadvány az akadémia életében. Noha másfél év alatt készült el, tizenhárom év tudását, tapasztalatait összegzi.” Orbán Viktor így szólott ugyanekkor: „Akadémiánk sajátossága, hogy a futballt a művészet kategóriájába sorolja. Úgy értjük a futballt, hogy az nem más, mint zseniális megsejtések és ihletettségek története. Futballistákra van szükség, akik kimennek a pályára, és ott valami olyat tesznek, ami senki másnak nem jutott volna eszébe. Ide szeretnénk eljutni. Könyv már van, tudomány, elmélet már van, futballisták kellenek. Várjuk, hogy a kötet tartalma átköltözzön a valóságba, s lássuk a gyerekeket, akiknek már ott van a lábukban a tudomány, hogy képesek egyetlen mozdulattal felülírni mindazt, amit a szakemberek leírnak.”
Mi most ehhez csak egy nevet tennénk hozzá: Latifi.
