n "...tombol a korrupció kint, hölgyeim és uraim, valamit tennünk kell ellene!" - figyelmeztette képviselőtársait tavaly júniusban, egy késői órán a parlamentben egy fáradhatatlan kisgazda képviselő, bizonyos Székely Zoltán. A vita a közbeszerzési törvényhez fűzött módosító javaslatról folyt, amely egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását célozta, úgymond a közbeszerzési eljárások során tapasztalható korrupciós ügyek kivizsgálására. Az előterjesztő (Székely Zoltán, FKGP) már májusi expozéjában leoldozta szájának rozsdás pallosát: a képben, amit a közbeszerzések során gazdát cserélő évi 400 milliárd forint sorsáról mérsékelten szabatos magyarsággal felskiccelt, fondorlatos önkormányzati hivatalnokok már-már sátáni ügyességgel vetik be trükkjeiket és "jól kialakult eljárási rendszereiket", hogy (például) csatornaépítéseiket a nyilvánosságtól elzárva, kenőpénzek és mutyizások és zsarolások fertelmes bűzében intézzék. És mindeközben, fogalmazta Székely, "tényleges ellenőrzés alá nem esnek"!
Túl azon, hogy Székely ez utóbbi állítása ausgesagt hazugság (hisz a közbeszerzéseket ellenőrzi, illetve ellenőrizheti a Közbeszerzések Tanácsa, az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal), Székely egyetlen konkrét példát sem említett ama állításának igazolására, miszerint Magyarország önkormányzataiban velejükig rohadt gazemberek csapolnák napi nyolc munkaórában a nép vérét, és indítványa arra sem adott útmutatást, hogy pontosan mivel, hogyan, milyen ügyrend szerint is foglalkozna a vizsgálóbizottság. Leginkább azért nem, mert Székely Zoltánnak a javaslat megtételekor egész más járhatott a fejében ahhoz képest, amit az indítvány indoklásaként elmondott.
Az ellenkezője.
Idén tavasszal az akkor már felállt bizottságban az akkor már bizottsági elnök Székely egy milliárdos Tolna megyei csatornázási ügyben valami (mit ad isten: csatornaépítő) cimbijei érdekében akart beavatkozni. Ekkortájt ki is fejtette azt a sajátos gengszterszillogizmust, miszerint ők vannak kormányon, és az törvényszerű és magától értetődő, hogy a kormányerők "klientúraépítésre" használják fel befolyásukat, és akkor ő is erre használja: hol itt a probléma? Bár már erre is felkaptuk a fejünket, a közlésnek nem annyira a tartalma, mint a nyílt hangoztatása mögött megbúvó feneketlen cinizmus volt mellbevágó. Attól azonban, ami az elmúlt két hét során kiderült arról, hogy Székely mire használta fel parlamenti bizottsági elnöki posztját, leginkább csak az arcunkat bírjuk a kezünkbe temetni.
Székely ugyanis - éppen arra hivatkozva, hogy ő a közbeszerzések tisztasága felett őrködő országgyűlési bizottság elnöke, és éppen a bizottsági elnökség révén megszerzett információk segítségével - lejárt néhány önkormányzatot, és megfenyegette őket: ha nem az általa preferált cégek szakértenek, vagy kapják a csatornaépítési megbízást, ráfáznak. Volt, ahol a megbízást már elnyert cégek zsebébe túrt volna bele. Szigethalom, Dunaharaszti, Emőd derültek ki eddig, várjuk a folytatást. Székely Zoltán munkássága legközelebbi analógiájának a kleptomániás detektív, a piromán tűzoltó és a pederaszta tanító bácsi tűnik.
Tévedés lenne azt gondolni azonban, hogy mindez Székely magánvállalkozása lett volna. A bizottság ötletét lelkesen támogatta nemcsak az FKGP, de a Fidesz is (sőt megszavazta az MSZP is). Azt az ötletet, amely mögött már előterjesztésekor sem volt más elképzelés, mint hogy: elvenni más pénzét. Boldoguljon a Zoli is, gondolhatta a Gazda, neki is jár valami. Hogy mennyi lehetett az ő jutaléka, és mennyi jutott a pártnak, majdnem mindegy; és közömbös az is, hogy Székely valami homályos belkisgazda vendetta miatt bukott-e meg, vagy csak úgy. Hiszen ebben az ügyben nem a HUF-ok száma az elsősorban érdekes, és nem a kisgazdapárt. Hanem az, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett, jól megtervezett lopáshoz épp a közhatalom legfőbb letéteményesét, a parlamentet használta fel Székely és azok, akik ebben őt támogatták. Például dr. Áder János, az Országgyűlés fideszes elnöke, aki - Font Sándor MDF-es képviselő közlése szerint - Székely akcióiról több hónapja tudott, és nem tett semmit. Itt nem egy állami tender részrehajló elbírálásáról van szó, vagy egy minisztérium gyanús költekezéseiről: hanem a magyar demokrácia alapintézményének hiteléről és működőképességéről. Hogy hogyan gondolkoznak róla azok, akiknek működtetniük kellene; hogy milyen romlott, aljas tévképzetek zubognak róla a fejükben. A Székely-ügyben bizonyos alapelvek sérültek, és emiatt, éppen emiatt a Székely-ügybe jobb helyeken belebuknának azok a politikusok is, akik Székelyt, a kisgazdapártot, ezt a mentalitást, a "kormánytöbbségért cserébe lophattok, amennyit nem szégyelltek" elvét 1998 nyarán, a koalíciókötéskor az országra szabadították.
Az ország jelenlegi kormánya.
