A szálak messzire vezetnek

Publicisztika

Boris Tadic hajszállal megnyerte a szerb elnökválasztás második fordulóját, és ez nagy dolog. De mi jön utána? Két héttel ezelőtti vezércikkünkben ott hagytuk el (Éljen a népek barátsága!, 2008. január 24.), hogy a miniszterelnök Vojislav Kostunica és az elnökjelölt Boris Tadic által vezetett kormánykoalíció épp odaígérte a szerb olajipart - nyomott áron - az Orosz Föderáció kormányának. A két rokonszenves középkorú fiatalember ezután Moszkvába hajtatott, ahol szövetségüket, valamint a mondott tranzakciót Putyin elnök megáldotta, majd zökkenőmentes gázszolgáltatást és kellemes szobahőmérsékletet kívánva útjukra bocsátotta őket. Ekkor, gondoltuk, már csak annyi hiányzott, hogy Kostunica kiálljon koalíciós partnere mellett, és híveit (8 százaléknyi szavazót) Boris barátja támogatására szólítsa fel.

Boris Tadic hajszállal megnyerte a szerb elnökválasztás második fordulóját, és ez nagy dolog. De mi jön utána?

Két héttel ezelőtti vezércikkünkben ott hagytuk el (Éljen a népek barátsága!, 2008. január 24.), hogy a miniszterelnök Vojislav Kostunica és az elnökjelölt Boris Tadic által vezetett kormánykoalíció épp odaígérte a szerb olajipart - nyomott áron - az Orosz Föderáció kormányának. A két rokonszenves középkorú fiatalember ezután Moszkvába hajtatott, ahol szövetségüket, valamint a mondott tranzakciót Putyin elnök megáldotta, majd zökkenőmentes gázszolgáltatást és kellemes szobahőmérsékletet kívánva útjukra bocsátotta őket. Ekkor, gondoltuk, már csak annyi hiányzott, hogy Kostunica kiálljon koalíciós partnere mellett, és híveit (8 százaléknyi szavazót) Boris barátja támogatására szólítsa fel.

De nem tette; sőt, két nappal a kampánycsend előtt még azt sem tudta, hogy elmegy-e szavazni. Ez nyílt állásfoglalás volt Tadic ellen, Nikolic mellett; hogy Tadic ennek ellenére nyerni tudott, az jószerivel a véletlen műve, százezer szavazaton múlott.

Kostunica a koalíciós partner átverésére azóta sem adott magyarázatot, tán felesleges is. Tadic, Kostunica és Nikolic váltig állították, hogy Kosovo ügyében nem engednek, és nagyon megharagszanak, ha a tartomány kinyilvánítja függetlenségét. Még az is valószínű, hogy mind ugyanazt a politikát folytatná (nem tennének, mert nem tehetnének semmi butaságot). De Tadic attól még, hogy az unió keresztülveri Kosovo függetlenségét, továbbra is oda törekedne; míg Kostunica megsértődne, és hagyná a csatlakozást a francba. Neki sokkal jobban fog fájni Kosovo elvesztése - és ez valóban fontos ideológiai különbség. Ám a megátalkodott nacionalizmuson kívül gyakorlatias szempontok is vezérelhették a kormányfőt. A 250 fős szerb parlamentben pártja (a DSS) 47 képviselővel van jelen: most a liberálisabb Tadic-párttal (DS) és annak kisebb szövetségeseivel kormányoz (83 képviselő); de kormányozhatna a radikálisokkal (81 mandátum) is. És bár a kormányfő megalázta Tadicot, Tadic pártja aligha tehet bármit is. A lapokat még három évig Kostunica osztja; előre hozott választásokat ő írathat ki (elég kilépnie a kormányból és nem belépni a másikba, a radikálisokéba), de maradhat a DS mellett, vagy felajánlhatja szolgálatait a radikálisoknak. Innen nézve az elmúlt hetekben tett manőverei jelen erős pozícióinak megőrzését szolgálják.

A belgrádi politika ezen nüanszai azonban kevéssé lennének érdekesek, ha Putyin és kormánya nem lenne benne könyékig a kvaszban. És az oroszokon megint nem lehet elmenni. Az elmúlt napokban egy Rogozin nevű magas rangú diplomata és pöcs Lengyelországot fenyegette meg kábé avval, hogy félig eltörlik a föld színéről, ha a varsói kormány sokat púposkodik az amerikai rakétavédelmi rendszerrel; miközben a Kosovóról tett legutóbbi orosz nyilatkozatok meglepően konciliánsnak tűnnek, lemondó szomorúságot tükröznek, semmi odakúrunk mingyá' egy atomot (hova?). E magatartásnak épp lenne racionalitása, sokkal többre mennek egy végletekig odaadó, de közben félig az unióba lógó Szerbiával, mint egy páriaállammal. És elvben lenne is egy mindenkinek kielégítő megoldás. A Kreml a mondott előnyökért cserébe, és mert többet már úgysem nyerhet, belenyugszik Kosovo függetlenségébe, és ezt megérteti Belgráddal is (rajtuk kívül más erre nem lenne képes). Az unió (és Washington) örül, az albánok várnak egy kicsit, és a végén mindenki elég jól jár.

Csak hát semmi nem szavatolja, hogy az orosz politika agyból, és nem zsigerből dolgozik, másrészt a fene se tudja, nincs-e mégis valami magasabb számítás Moszkva balkáni fellépése mögött. A Baltikumban sokat tapasztalt és tisztességes emberek kapnak lassan sikítófrászt Moszkvától, Lengyelországban az oroszokkal szembeni erős bizalmatlanság éppúgy sajátja az új, mint a régi kormánypártoknak - miközben számos erős és gazdag uniós tagállam töri a fejét, hogy tudna valamit boltolni az oroszokkal. A saját szakállára, naná. Mindenki mást olvas ki belőlük, és mást akar tőlük.

De mit akarhat Putyin elnök?

Senkinek ne higgyenek, aki azt állítja, hogy érti. Jó, ha utólag megtudjuk: csak ne a bunkerben, fehér lepedőbe csavarva kelljen rajta gondolkodni!

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.