Az egyszerűsített vállalkozási adó szabályainak megváltoztatására két nagy tekintélyű intézmény is javaslatot tett a közelmúltban. A témát a Kopint-Tárki tavaly októberben a Pénzügyminisztérium számára készített munkaanyagban pedzegette, majd januárban a Versenyképességi Kerekasztal nevében Zara László, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének elnöke tárta elképzeléseit a nyilvánosság elé. Mindkét elgondolás lényege, hogy az evásokat vegyék ki az áfakörből, és - hogy az így adózók a mostaninál ne kerüljenek kedvezőtlenebb helyzetbe - az eva kulcsát vigyék le 25-ről 10 százalékra. Ettől a szakértők a gazdaság fehéredését, a költségvetési bevételek növekedését remélik, méghozzá oly módon, hogy egyetlen érintett sem járna rosszul. Mint a mesében!
De mi is a baj, amit szakértőink megoldani kívánnak? És vajon ez lenne-e a helyes módszer?
*
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerint adózó egyéni és társas vállalkozások - vagyis honfitársaink egy csoportja - arányosan szinte minden más jövedelemszerzési formánál kevesebb adót fizetnek, azaz privilegizált helyzetben vannak. Ha egy evás vállalkozó 100 ezer forint plusz 20 százalék áfa, vagyis összesen 120 ezer forint bruttó bevételhez jut, ennek összesen 25 százalékát (az 1 százalékos egészségügyi hozzájárulással együtt 26-ot, de ettől az egyszerűség kedvéért most tekintsünk el) fizeti be az államháztartásnak. Azaz 30 ezer forintot - neki magának pedig megmarad tisztán 90 ezer forint.
Ha egy normális foglalkoztatotti jogviszonyban lévő alkalmazottra akar a cége elkölteni ugyanennyit, vagyis 120 ezer forintot, akkor a mindenféle - munkaadó és munkavállaló által fizetett - járulékok és adók után alkalmazottunknak nagyjából 40-60 ezer forint érkezik a bankszámlájára (ez persze számos más tényezőtől függ: az éves jövedelem nagyságától, az adókedvezményektől és -jóváírástól, de most nem a speciális alesetekre koncentrálunk). Ha egy nem evás vállalkozó, aki mondjuk szellemi munkával keresi a kenyerét, nettó 100 ezer, vagyis bruttó 120 ezer forint bevételre tesz szert, és nincsenek elszámolható költségei, akkor ebből neki a közterhek lerovása után nagyjából 50-60 ezer forintja marad. Azaz: 120 ezer forint bruttó bevételből az evásnak 90 ezer, a más módon adózó alkalmazottaknak és vállalkozóknak alapesetben nagyjából 40-60 ezer forintjuk marad. És ne essünk tévedésbe, nem aprópénzről van szó: az evások összesített adóalapja 2007-ben mintegy 600 milliárd forint volt, így e csoport kedvező adózása több tízmilliárd forintjába fáj a többi adófizetőnek.
A józan ész és a közgazdaságtan egyaránt azt mondja, hogy ha egy jövedelem kétfajta módon adózhat, és az egyik úton kevesebbet, mint a másikon, akkor a jövedelmek az előbbi felé törekszenek majd. Jelen esetünkben mintegy 100 ezer egyéni és társas vállalkozás választotta az evát, köztük sok kényszervállalkozó (akiknek például a foglalkoztatotti státuszát munkaadóik adózási megfontolásokból vállalkozói jogviszonynak álcázzák). De azok is, akik nem választották vagy választhatták az evát (mert például árbevételük meghaladja a 25 millió forintot), azok is megpróbálnak ebből a lehetőségből profitálni. Mégpedig evás számla "szerzésével".
De mit is jelent ez?
Legyen első számú hősünk, Aladár nem evás egyéni vállalkozó, aki egy ügyfelének szolgáltatást nyújt, amiért is elkönyvel 100 ezer forint plusz áfa, vagyis bruttó 120 ezer forint bevételt. Mivel e szolgáltatás nyújtásához Aladár csak a saját munkaerejét használta, költségei (például alapanyagok) nem voltak, ezért a 20 ezer forintos áfa befizetése után keletkezik 100 ezer forint profitja. Ha ezt rendesen le kívánja adózni (azaz nyereségadót és osztalékadót fizetne), akkor ebből nagyjából 50-60 ezer forint maradna a zsebében. (A példa kedvéért számoljunk 50-nel.)
Ekkor azonban látókörünkbe kerül Béla. Béla egy evás cég büszke tulajdonosa és ügyvezetője, aki - a helyzetet felmérve és Aladárral kupaktanácsot tartva - nyújt Aladárnak egy csak papíron létező szolgáltatást. Erről kiállít egy számlát 100 ezer forint plusz áfa, tehát bruttó 120 ezer forint értékben. Ekkor Aladár könyveiben a bruttó 120 ezer forintos bevétel mellett megjelenik bruttó 120 ezer forintnyi költség is, Aladár profitja 0 lesz, ami után természetesen nem kell adót fizetnie. Persze a bevételi oldalon keletkező 20 ezer forintnyi áfát Aladárnak így is be kell fizetnie a költségvetésbe, de a költségoldalon megjelent áfát egyúttal vissza is igényelheti, tehát lényegében áfát sem fizet. Aladár tehát minden adót megúszott - a költségvetéssel nem került termékeny munkakapcsolatba.
De miért egyezne bele abba Béla, hogy Aladár részére számlát állítson ki egy fiktív szolgáltatásról? Hiszen Béla nemhogy nem kapott érte semmit Aladártól, de keletkezik 100 ezer forint plusz áfa, azaz 120 ezer forint fiktív bevétele, ami után be kell fizetni a 25 százalékos evát, vagyis 30 ezer forintot! Nos, Béla azért fog belemenni mindebbe, mert Aladár a számla kiállításáért cserébe Béla zsebébe csúsztat egy kisebb összeget, mely legyen - a példa kedvéért - az áfa összege plusz 15 százalék, jelen esetben 35 ezer forint. Nézzük ekkor a szereplők helyzetét. Aladárnak papíron nincsen profitja, az államnak nem fizet semmit, noha valójában volt 120 ezer forintnyi bevétele, amiből kifizetett 35 ezer forintot Bélának; tehát marad neki 85 ezer. Ez több, mint az az 50 ezer forint, ami az "egyenes úton" maradt volna nála. Nézzük Bélát: összesen 30 ezer forint adót kell fizetnie, de Aladártól 35 ezer forintot nyert, zsebbe: azaz 5 ezret keresett csupán azzal, hogy kiállított egy számlát (és esetleg aláírt egy fal szerződést); miközben a lebukás kockázata gyakorlatilag nulla. Aladár és Béla is jól járt, a költségvetés kevésbé: példánk szerint úgy 70 ezer helyett csupán 30 ezer ütötte a markát.
*
Persze az eva szerint adózóknak nyilvánvalóan nem az összes bevétele származik az ehhez hasonló ügyletekből. A pontos arányt senki nem tudja. Ám a költségvetés a fenti példában ugyanúgy veszített volna az ügyleten akkor is, ha a Béla által Aladárnak nyújtott szolgáltatás nem fiktív, illetve a pénzügyi elszámolás a valóságban is megtörténik. (Az ábra ugyanaz, hiába, hogy a tranzakció nem pusztán papíron történik, hanem a valóságban.) A költségvetés így is rosszul jár, pontosan azért, mert az evások bevételarányosan kevesebbet adóznak, mint a költségelszámolással működő cégek nagy része (azon része, ahol a költségarány nem magas - ilyenből pedig elég sok van). Az állam az eva bevezetésével egérutat nyitott a korábbi zárt rendszerből a költségszámla nélküli adózáshoz. Igaz, fiktív szolgáltatásokról a vállalkozások korábban, az eva előtt is gyűjthettek más vállalkozásoktól számlát, de az így keletkezett bevételek végül mindig kicsapódtak valahol, és e bevételekkel együtt végeredményben ugyanúgy létrejött az adófizetési kötelezettség, csak épp egy másik cégnél. Ami persze lehetett egy fantomcég is, hajléktalan ügyvezetőkkel és tulajdonosokkal, akik a végén nem fizették ki az adót. Mégis, az ilyen típusú csalások ellen a jog eszközeivel könnyebb (lett volna) fellépni, mint a jól lepapírozott, fiktív evás számla ellen, ami gyakorlatilag megfoghatatlan.
Azt, hogy az eva fenntartása a jelenlegi rendszerben nem érdeke a költségvetésnek, emellett méltánytalan és sérti a közteherviselés elvét, nehezen vitatható. Az adónem megszüntetéséhez a politikai bátorság azonban hiányzik, így születnek a bevezetőnkben említett, pótcselekvésszerű javaslatok. A javaslat értelmetlenségét azonnal beláthatjuk, ha a fenti példát újragondoljuk az új rendszer szerint. Aladárnak továbbra is le kell költségelnie bruttó 120 ezer forintos bevételét. Mit fog csinálni? Újfent venni fog Bélától egy evás számlát. A különbség csupán annyi lesz, hogy a számla 100 ezer forintról fog szólni, hisz nem lesz áfatartalma. Így tehát Aladárnak be kell fizetnie 20 ezer forint általános forgalmi adót a költségvetésbe, vissza azonban nem igényelhet semmit. A profitja viszont ugyanúgy nulla lesz - egyéb adófizetési kötelezettsége tehát továbbra sem keletkezik. Nézzük Béla helyzetét: neki papíron csak 100 ezer forint jövedelme keletkezik, de ennek csak a 10 százalékát kell leadóznia. Béla be is fizet 10 ezer forintot a költségvetésbe. A költségvetés pedig kap összesen 30 ezer forintot, pontosan annyit, mint a jelenlegi szabályok szerinti példában. A különbség csak annyi lesz, hogy az evás számla "ára" is változni fog: mivel az áfát Aladárnak kell majd befizetnie, Béla az áfát már nem árazhatja be, ezért áfa plusz 15 százalék helyett 15 százalékért fogja eladni a számlát. Aladár a 120 ezer forintos bruttó bevételből 20-at befizet az államnak, 15-öt Béla zsebébe helyez, és örül a megmaradó 85 ezrének. Béla kap 15 ezret Aladártól, ebből 10-et leadózik, marad neki 5 ezer forint. Vagyis mindenki pontosan ugyanúgy járt, mint előzőleg. De nem csak a kimenetelek nem változtak meg - az ösztönzők sem. Aladár és Béla ugyanannyira marad érdekelt az üzletben. Változni egyvalami változna meg: az evás számla ára. Akkor mitől is fehéredne a gazdaság? Mitől nőnének a költségvetési bevételek? Mitől lenne méltányosabb az adóteher megoszlása? (És jegyezzük meg újfent: ha az Aladár és Béla közötti tranzakció jogkövető módon történik, és nemcsak papíron, hanem ténylegesen is lebonyolítják és elszámolják, a költségvetés helyzete akkor is ugyanolyan marad, mint az előző esetben.)
Hiszen a lényeg pontosan az, hogy az evás számla "beszerzésének" csak az egyik motivációja az áfafizetés elkerülése, legalább ilyen fontos a nyereség- és osztalékadótól való megszabadulás. A Kopint-Tárki kutatói munkájukban az előző mondatot - ha nem is szó szerint, de - lényegében leírták: érthetetlen, hogyan juthatnak mindezek alapján mégis arra a következtetésre, hogy a javaslatuk nyomán bármi megváltozna. Az eva által okozott adózási anomáliákat, méltánytalanságokat és költségvetési bevételkiesést ugyanis nem lehet úgy orvosolni, hogy az evások helyzete ne legyen rosszabb. Így az áfakörből csak akkor van értelme kivenni őket, ha az eva kulcsát nem változtatják meg: azaz immár a nettó összeg után adóznak 25 százalékkal. Azt az adót, amit az evás nem fizet meg, bizony a többieknek kell. Ha a többi adózóval szembeni méltánytalanságon akarunk enyhíteni, vagy a költségvetésbe több pénzt szivattyúzni, azt bizony az evásoktól kell elvenni. Ehhez viszont politikai bátorság kellene. Az eva legfőbb haszonélvezői ugyanis jelentős érdekérvényesítő képességű társadalmi csoportok, szakmák: szellemi szabadfoglalkozásúak, művészek, újságírók, közgazdászok. És melyik kormány merne ujjat húzni éppen velük?
A szerző végzős közgazdászhallgató.
