A szavak embere

Publicisztika

Az új egészségügyi miniszter imádnivaló ember. Székely Tamást, e tündéri figurát el is halmozzák szeretettel, amerre jár. A szakmai szervezetek elismerően szóltak kvalitásairól, a gyógyszerészek kamarai közgyűlésén egyenesen megtapsolták, ellenzéki képviselők adtak hangot bizakodásuknak (majd a szakbizottságban nem támogatták a kinevezését, hisz a rajongásnak is van határa). Mintha még Éger István, az orvosi kamara elnökének nyilatkozataiban is felfedezhető volna valamiféle halvány, részleges és bizonyára ideiglenes megelégedettség; és tőle többet aligha remélhet az az egészségügyi miniszter, akit nem Éger Istvánnak hívnak. A tobzódás Székely első intézkedéseinek és azóta is hömpölygő ígéreteinek éppúgy szólhat, mint az ezután kijárni remélt engedményeknek.

Az öröm persze elsősorban a pénztártörvény megszüntetésének szól. A finanszírozást ezután egy forradalmian új szervezet fogja a korábbinál sokkal jobban ellátni, az lesz a neve, hogy OEP. Ez nem keverendő össze az eddigi OEP-pel, mert az új intézmény felelősen gazdálkodó, valódi biztosító lesz. Ehhez megkapja azt a szabadságot, hogy válogathat a szolgáltatók között, s amelyik nem teljesít megfelelő minőségben, ne adj' isten nem valós ellátási adatokat jelent az egészségbiztosító felé, azzal szerződést bonthat. Önállóan, politikától függetlenül fog dönteni, és ha egy polgármester, parlamenti képviselő, komplett önkormányzati lobbi, netán maga a miniszterelnök helyteleníti a verdiktet, dacosan átnéz a fejük fölött. A kórházi struktúra átalakításakor a politikai alkukat ugyan Molnár Lajos, az őrjöngő dúvad sem tudta elkerülni, de mi azért drukkolunk a konszenzuskeresésben utazó tárcavezetőnek.

Az ellátási oldalon a helyzet sokkal egyszerűbb, a béke megteremtéséhez csupán pénzre van szükség. Sokra. A vizitdíj eltörlése miatti kényszerhelyzetet még OEP-főigazgatóként parádésan megoldó Székely Tamás a háziorvosoknak talált is hétmilliárdot; valahol benne volt eddig is a kasszában, de ott már biztosan nem kell. A csomagnak vannak valóban ésszerű elemei is, úgymint a praxisnyitáshoz igényelhető kedvezményes hitel vagy a hátrányos helyzetű településeken lévő praxisok támogatása. Utóbbiak már pluszforrást igényelnek, csakúgy, mint a szakvizsgáért, több szakdolgozó foglalkoztatásáért és a jogviszony ellenőrzéséért adott javadalmazások. Persze ha a háziorvosok finanszírozása egynegyedével emelkedik, akár járhat ilyen az alkalmazott orvosoknak, majd a pedagógusoknak, a rendőröknek, a tűzoltóknak is. A gyógyszerészek már jelentkeztek, a háziorvosokhoz hasonlóan ők is kérnek a jogviszony-ellenőrzésért esetenként 50 forintot, összességében évi néhány milliárdot. Esetleg lehetne emelni az árrésen is, de a régi patikusok az új gyógyszertárakkal és a patikán kívüli árusítással is elégedetlenek, csak rontják a levegőt. A miniszter konzultációt és a szakma támogatását is élvező jogalkotást ígért nekik. A gyógyszergyártók még nyilvánosan nem nyújtották be a követeléslistájukat, de nem nehéz kitalálni, mit óhajtanak a szeretetükért cserébe a Kedves Minisztertől. Mi arra tippelünk, hogy először az éves fixesítést fogják kérni a negyedéves helyett. Hiszen már olyan nehéz helyzetben vannak, hogy lassan el kell vinniük a gyártást megértőbb országokba. Egész biztosan jelentkeznek majd a kórházak is.

A kisebbségi kormány logikája, ha van, nyilván az, hogy az eddigi kérlelhetetlen, konfliktusos, összeveszős imázst ideje lecserélni. De ettől még az egészségügyi szereplők teljesen természetes módon a saját üzleti érdekeikért fognak harcolni, és nem szerkezetátalakítást akarnak (brrr!), hanem készpénzt. Nem is olyan régen a most egyensúlyban levő egészségbiztosítási alap hiánya évi 300 milliárd forint volt. Ha a bársonyos terv így megy tovább, akkor jövőre járulékot kell emelni, vagy felvenni egy kis hitelt.

Figyelmébe ajánljuk