Állj, vagy lőnek!

  • 1997. február 27.

Publicisztika

Ha minden igaz, és a júliusi madridi NATO-értekezleten valóban megnevezik azokat az országokat, amelyek az év végén bekerülhetnek a NATO-bővítés első körébe, akkor az oroszoknak már nem sok idejük maradt. És még azt sem lehet pontosan tudni, hogy mire. A múlt héten, még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása előtt, biztos, ami biztos, kitolattak a garázsból néhány nukleáris rakétával, és arról is gondoskodtak, hogy legyen a közelben egy forgatócsoport; továbbá szerte a világban látni lehetett a nukleáris rakéták indításához szükséges két kulcsocskát és sok súlyos váll-lapos orosz tisztet, akik arról győzködték magukat meg az orosz miniszterelnököt egy vezérlőpult előtt, hogy hú, de el bírják indítani a rakétákat ezekkel a kis izékkel, hú, csak tessék nyugodtan szólni. Ám azt mégiscsak nehéz elképzelni, hogy miattunk, a csehek meg a lengyelek miatt tényleg valami jó kis atomháború talál majd kitörni. Ebben az esetben az oroszok egy darabig csak állnak majd, és mérhetetlenül hülyén fognak nézni, és minél nagyobb balhét csapnak most, annál hülyébben. A mostani orosz fenyegetőzéssel talán és hál´ istennek már nem az a baj, hogy megakadályozzák Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-tagságát, hanem hogy maguk az oroszok fognak tudni nehezen kijönni a saját baromságaikból. De aztán, jobb ötletük nem lévén, megnyugszanak majd, és örülnek annak, amit a NATO-bővítéssel végleg megkaptak. Például a Baltikumot, Ukrajnát, Szlovákiát, szóval a resztlit, akiken az esetleges második kör sem segíthet majd, és a következő néhány évszázadra megint nem lesz hova megpucolniuk Ká-Európából.
Ha minden igaz, és a júliusi madridi NATO-értekezleten valóban megnevezik azokat az országokat, amelyek az év végén bekerülhetnek a NATO-bővítés első körébe, akkor az oroszoknak már nem sok idejük maradt. És még azt sem lehet pontosan tudni, hogy mire. A múlt héten, még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása előtt, biztos, ami biztos, kitolattak a garázsból néhány nukleáris rakétával, és arról is gondoskodtak, hogy legyen a közelben egy forgatócsoport; továbbá szerte a világban látni lehetett a nukleáris rakéták indításához szükséges két kulcsocskát és sok súlyos váll-lapos orosz tisztet, akik arról győzködték magukat meg az orosz miniszterelnököt egy vezérlőpult előtt, hogy hú, de el bírják indítani a rakétákat ezekkel a kis izékkel, hú, csak tessék nyugodtan szólni. Ám azt mégiscsak nehéz elképzelni, hogy miattunk, a csehek meg a lengyelek miatt tényleg valami jó kis atomháború talál majd kitörni. Ebben az esetben az oroszok egy darabig csak állnak majd, és mérhetetlenül hülyén fognak nézni, és minél nagyobb balhét csapnak most, annál hülyébben. A mostani orosz fenyegetőzéssel talán és hál´ istennek már nem az a baj, hogy megakadályozzák Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-tagságát, hanem hogy maguk az oroszok fognak tudni nehezen kijönni a saját baromságaikból. De aztán, jobb ötletük nem lévén, megnyugszanak majd, és örülnek annak, amit a NATO-bővítéssel végleg megkaptak. Például a Baltikumot, Ukrajnát, Szlovákiát, szóval a resztlit, akiken az esetleges második kör sem segíthet majd, és a következő néhány évszázadra megint nem lesz hova megpucolniuk Ká-Európából.

Másrészt viszont biztos nem igaz, hogy minden igaz. Lehet, hogy a júliusi NATO-értekezleten semmiféle országot nem neveznek be sehová, legfeljebb valamelyiket indítják az ascoti derbin, valakinek ott is kell utolsónak lennie. És erről, ha mégis így lesz - most eltekintve attól, hogy mindenről az oroszok tehetnek -, nem az oroszok tehetnek majd, hisz a tiltakozásuk nem sokat ér, ami üzletet belőlük ki lehet hozni, azt nem a politikusaikkal, hanem a maffiózóikkal kell levajazni, a katonai fenyegetőzéseik meg túl apokaliptikusak ahhoz, hogy érdemes legyen velük komolyan számolni. Nem, Közép-Európát, ha valaki, hát a saját kormányaik és népeik golyózhatják ki a NATO-ból a pitiáner kis panamáikkal meg a fal mellett tenyésztett etnikai konfliktusaikkal, azzal, ami miatt bármelyik helyi entitás NATO-kompatibilis, tehát effektív fegyverzethez és logisztikához segítése a globális öngyilkosság vízióját idézi: lehet, már másnap megindulunk egymás felé, nyomunkban a regionális ítéletnapjával. Reménykedjünk abban, hogy a NATO főnökeinek ennek a belátásához már nem lesz elég esze. Az, hogy Albright asszonynak megengedték, hogy egy Albright feliratú baseballsapkában fényképeztesse magát, e tekintetben némi reményekre jogosít.

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.