Állj, vagy lőnek!

  • 1997. február 27.

Publicisztika

Ha minden igaz, és a júliusi madridi NATO-értekezleten valóban megnevezik azokat az országokat, amelyek az év végén bekerülhetnek a NATO-bővítés első körébe, akkor az oroszoknak már nem sok idejük maradt. És még azt sem lehet pontosan tudni, hogy mire. A múlt héten, még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása előtt, biztos, ami biztos, kitolattak a garázsból néhány nukleáris rakétával, és arról is gondoskodtak, hogy legyen a közelben egy forgatócsoport; továbbá szerte a világban látni lehetett a nukleáris rakéták indításához szükséges két kulcsocskát és sok súlyos váll-lapos orosz tisztet, akik arról győzködték magukat meg az orosz miniszterelnököt egy vezérlőpult előtt, hogy hú, de el bírják indítani a rakétákat ezekkel a kis izékkel, hú, csak tessék nyugodtan szólni. Ám azt mégiscsak nehéz elképzelni, hogy miattunk, a csehek meg a lengyelek miatt tényleg valami jó kis atomháború talál majd kitörni. Ebben az esetben az oroszok egy darabig csak állnak majd, és mérhetetlenül hülyén fognak nézni, és minél nagyobb balhét csapnak most, annál hülyébben. A mostani orosz fenyegetőzéssel talán és hál´ istennek már nem az a baj, hogy megakadályozzák Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-tagságát, hanem hogy maguk az oroszok fognak tudni nehezen kijönni a saját baromságaikból. De aztán, jobb ötletük nem lévén, megnyugszanak majd, és örülnek annak, amit a NATO-bővítéssel végleg megkaptak. Például a Baltikumot, Ukrajnát, Szlovákiát, szóval a resztlit, akiken az esetleges második kör sem segíthet majd, és a következő néhány évszázadra megint nem lesz hova megpucolniuk Ká-Európából.
Ha minden igaz, és a júliusi madridi NATO-értekezleten valóban megnevezik azokat az országokat, amelyek az év végén bekerülhetnek a NATO-bővítés első körébe, akkor az oroszoknak már nem sok idejük maradt. És még azt sem lehet pontosan tudni, hogy mire. A múlt héten, még Madeleine Albright amerikai külügyminiszter moszkvai látogatása előtt, biztos, ami biztos, kitolattak a garázsból néhány nukleáris rakétával, és arról is gondoskodtak, hogy legyen a közelben egy forgatócsoport; továbbá szerte a világban látni lehetett a nukleáris rakéták indításához szükséges két kulcsocskát és sok súlyos váll-lapos orosz tisztet, akik arról győzködték magukat meg az orosz miniszterelnököt egy vezérlőpult előtt, hogy hú, de el bírják indítani a rakétákat ezekkel a kis izékkel, hú, csak tessék nyugodtan szólni. Ám azt mégiscsak nehéz elképzelni, hogy miattunk, a csehek meg a lengyelek miatt tényleg valami jó kis atomháború talál majd kitörni. Ebben az esetben az oroszok egy darabig csak állnak majd, és mérhetetlenül hülyén fognak nézni, és minél nagyobb balhét csapnak most, annál hülyébben. A mostani orosz fenyegetőzéssel talán és hál´ istennek már nem az a baj, hogy megakadályozzák Magyarország, Lengyelország és Csehország NATO-tagságát, hanem hogy maguk az oroszok fognak tudni nehezen kijönni a saját baromságaikból. De aztán, jobb ötletük nem lévén, megnyugszanak majd, és örülnek annak, amit a NATO-bővítéssel végleg megkaptak. Például a Baltikumot, Ukrajnát, Szlovákiát, szóval a resztlit, akiken az esetleges második kör sem segíthet majd, és a következő néhány évszázadra megint nem lesz hova megpucolniuk Ká-Európából.

Másrészt viszont biztos nem igaz, hogy minden igaz. Lehet, hogy a júliusi NATO-értekezleten semmiféle országot nem neveznek be sehová, legfeljebb valamelyiket indítják az ascoti derbin, valakinek ott is kell utolsónak lennie. És erről, ha mégis így lesz - most eltekintve attól, hogy mindenről az oroszok tehetnek -, nem az oroszok tehetnek majd, hisz a tiltakozásuk nem sokat ér, ami üzletet belőlük ki lehet hozni, azt nem a politikusaikkal, hanem a maffiózóikkal kell levajazni, a katonai fenyegetőzéseik meg túl apokaliptikusak ahhoz, hogy érdemes legyen velük komolyan számolni. Nem, Közép-Európát, ha valaki, hát a saját kormányaik és népeik golyózhatják ki a NATO-ból a pitiáner kis panamáikkal meg a fal mellett tenyésztett etnikai konfliktusaikkal, azzal, ami miatt bármelyik helyi entitás NATO-kompatibilis, tehát effektív fegyverzethez és logisztikához segítése a globális öngyilkosság vízióját idézi: lehet, már másnap megindulunk egymás felé, nyomunkban a regionális ítéletnapjával. Reménykedjünk abban, hogy a NATO főnökeinek ennek a belátásához már nem lesz elég esze. Az, hogy Albright asszonynak megengedték, hogy egy Albright feliratú baseballsapkában fényképeztesse magát, e tekintetben némi reményekre jogosít.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.