Atomcsend - Túléli-e Orbán az oroszok behívását?

  • Sarlós Gábor
  • 2014. február 23.

Publicisztika

A Fidesznek meg kell magyaráznia, hogy a "nem leszünk gyarmat" feliratból hová tűnt a "nem".

A hírt, hogy január 14-én a novo-ogarjovói elnöki rezidencián Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin jelenlétében Németh Lászlóné fejlesztésügyi miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke orosz-magyar nukleáris együttműködési szerződést írt alá, az atomenergiára eddig immunis magyar média címoldalon hozta, míg belül azt találgatja, mit is rejt a dokumentum. Az atomlobbisták és zöldszervezetek egymással soha nem találkozó monológjai váratlanul össznépi diskurzussá formálódtak, és bekövetkezett az, aminek már rég be kellett volna: érvek és ellenérvek kezdtek csatázni, hogy kell-e, és ha igen, milyen feltételekkel, milyen módon és ütemezésben van szükség a paksi bővítésre. Január 14. mérföldkő lett a magyarországi atomdiskurzus történetében.

A lóvá tett ország

Tény, hogy itthon az atomenergia megkerülhetetlen, a magyar villamosenergia-fogyasztás 40-45 százalékát a paksi atomerőmű biztosítja. Nem véletlen, hogy a ma működő blokkok élettartam-meghosszabbításának kényszerűségét senki nem vonta nyilvánosan kétségbe. A bővítés szakmai körökben régóta napirenden van, a 2009-ben szinte egyhangúan hozott országgyűlési határozat pedig politikai felhatalmazást is adott a beruházás előkészítésére.

Az Eurobarometer, a TNS Hoffmann, a TNS Global és a Medián korábbi kutatásai összességében azt mutatják, hogy a lakosság inkább támogatja az atomenergia használatát, mint ellenzi. Paks bővítésének kérdésében azonban erősen megosztott a közvélemény, a masszív orosz részvétel és jelenlét a lakosság túlnyomó része előtt vörös posztó. Orbán egy olyan tabunak ment most neki, amelynek felépítésében ő maga is döntő szerepet vállalt.

false

 

Fotó: MTI/EPA-Jurij Kocsetkov

Mindevvel szembesülve a Fidesz jobbára óraműpontossággal működő kommunikációs gépezete szemmel láthatóan megakadt, noha Lázár, Rogán, újból Lázár, majd Orbán is megszólalt. Pillanatnyi érvek híján a kormánypárti média Mesterházyt, Gyurcsányt és Bajnait néhány éve tett atompárti nyilatkozataikkal és bővítéspárti szavazataikkal igyekszik szembesíteni. Az ellenzék is hozza szétforgácsolt formáját. Van, aki népszavazást kezdeményez, van, aki Áderhez fordul, mások parlamenti vitanapot követelnek, megint mások a fejlesztési miniszter asszonyt akarják szőnyeg szélére állítani. Egyedül a Jobbik boldog, ők régóta harcosan építik a megbonthatatlan orosz-magyar barátságot.

Miközben a politikusok hangzavarban úsznak, mások némasága nagyon is beszédes. Az atomenergiát támogató és a fejlesztésben érdekelt "atomlobbi" kerüli a csatazajt - és nem is áll ki markánsan a döntés mellett. Az ő tekintélyük is komolyan csorbul azzal, hogy a korábban számtalanszor beharangozott nemzetközi tender egy pillanat alatt szertefoszlott. Kovács Pál, a klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár 2012 egészét és 2013 egy részét végigturnézta itthon és külföldön a tender ígéretével, Szijjártó Péter és Orbán Viktor pedig többek között Nagy-Britanniában, Koreában, Japánban, Indiában és Vietnamban tárgyalt nukleáris együttműködésről. Tény, hogy egyikük sem mondta, hogy nem az oroszok nyernek a végén, de startlövés előtti eredményhirdetésre azért senki sem számított. A hozzáértők pontosan tudják, hogy az engedélyeztetési folyamatot nem lehet egy év alatt lezavarni, és a most elhatározott blokk nem tud öt év múlva üzembe lépni. Illetve tudhat, csak ehhez a biztonság, az ellenőrzés, a kivitelezési felügyelet terén kell elfogadhatatlan megoldásokat jóváhagyni. A sokat emlegetett finnországi beruházás jelentős részben a kőkemény, kompromisszumokat nem ismerő ellenőrzések miatt húzódik régóta. Nem véletlen, hogy az egy éve az energiahivatal alá rendeléssel megfenyegetett és a biztonságos működést garantálni hivatott Országos Atomenergia Hivatal Biztonság "mindenekelőtt" címmel sajtótájékoztatót hirdetett. Annál meglepőbb azonban a zöldszervezetek habozása. Kapva kaphatnának az ölükbe pottyant lehetőségen, mégsem álltak ki se a paksi bővítés ellen, se a népszavazás mellett. Egy Greenpeace-sajtóközleménytől eltekintve semmilyen mozgolódás nem látszik. E bénult csendet a civil szféra közismert széttagoltsága és pénztelensége sem magyarázza. A mostani helyzet soha vissza nem térő alkalmat kínál (kínált volna?) a téma felhangosítására, és ha más nem, az mindenképpen a szemük előtt lebeghetne, hogy jó harminc éve a németországi zöldmozgalmak ugrásszerű megerősödését egy hasonló téma, a nukleáris hulladékok elhelyezése hozta meg. A hallgatásra még a félelem sem adhat magyarázatot, miszerint a téma érdektelen, az esetleges népszavazás pedig érvénytelen lenne.

Orbán Viktor ezúttal kőkeményen szembesíthető korábbi önmagával és politikájával. Most nem is 1989-ről érdemes beszélni, hanem a közelmúltról. 2013 végéig az atomenergia mint alapvetően energiapolitikai, tudományos, technológiai téma jelent meg, annak sulykolásával, hogy bonyolult ügyről van szó, amihez igazából senkinek nem kell hozzászólnia. Jöjjenek a szakértők, és döntsenek a politikusok - ez volt a mantra. Aki hozzászólt, arra rásütötték, hogy a) nem ért hozzá, b) a megújulósok fizetik, c) a bukott rendszer embere, vagyis nem kell egyikükre sem hallgatni. A hallgatás egyébként sem idegen a témától. Szakemberek nemegyszer félreértelmezik a nukleáris létesítmények működésének nyilvánosságát, és szívesen vonatkoztatják magukra az atomtitok kötelezettségét. Miközben a nukleáris biztonság ügye mindenkit érint, és az ellenőrzést a nyilvánosságnak kellene gyakorolnia, addig a nukleáris "eseményekről" szóló információk csak késve vagy külső nyomásra kerülnek napvilágra. A 2003-as paksi üzemzavarról szóló adatok közzétételéért az Energiaklub több mint öt éven át perelt, a 2011-es csillebérci jódizotóp-szivárgás ügyét csak a külföldi sajtóhírek nyomására ismerték (f)el és vizsgálták ki a hatóságok; aki pedig a tavaly decemberi, a püspökszilágyi radioaktív hulladékkezelőben történt baleset részleteire kíváncsi, az jobban jár, ha az MTI közleménye helyett például a svájci nukleáris fórum honlapjáról tájékozódik.

Csak kevesen

Csakhogy most Orbán egyik saját axiómájával ment szembe. Az államadósság elleni harc és a függetlenség kivívásának mítoszát egy csapásra szétoszlathatja, hogy Paks új blokkjai hosszú távú, súlyos eladósodás árán és masszív orosz elköteleződéssel épülnek. A Fidesznek meg kell magyaráznia, hogy a "nem leszünk gyarmat" feliratból hová tűnt a "nem". Lévén az összes energiahordozó 70-80 százalékát orosz forrásból beszerezni aligha tekinthető a függetlenség szimbólumának. Az axiómák közül így egyedül a keleti nyitás maradna érvényben, ami viszont hosszabb távon inkább baljóslatúnak tűnik.

Az atomenergia ügye a világon mindenhol bonyolult. Amerikában a kockázatvállalás mértéke, Hollandiában az atomenergia használatának morális megítélése, Nagy-Britanniában a felügyelő és irányító szervezetek iránti bizalom foka állt vagy áll a viták középpontjában. 2012 őszén Litvániában az új atomerőmű megépítéséről szóló népszavazáson kerültek többségbe a nemek. Itthon a bővítés számlája és az orosz befolyás tartós megnövekedése lehet a viták kikristályosodási pontja, egyszerűbben szólva, a félelem bére áll majd a középpontban.

Miközben a Paksról hozott döntés megtorpedózása elvileg egy platformra terelhetné az ellenzék túlnyomó részét, a valóságban ez az ellenzék megosztottsága miatt mégsem jöhet létre. Aki amúgy is atompárti, csak ímmel-ámmal vehet részt efféle összefogásban. Így az érvényes és sikeres népszavazás esélye is minimális; értelme mégis lenne, hiszen legalább nyílt vitát generálna a kérdésben.

Orbán, amikor az agyondepolitizált témát a politikai mezőbe emelte, talán alábecsülte az orosz befolyással szembeni érzékenységet, talán elkényelmesedett, talán úgy tudja, hogy Brüszszel nem mer keresztbe feküdni. Orbán Viktor átlépte a Rubicont, de túléli, mert a nyilvánosság tényleges bevonását, a téma érdemi megvitatását és különösen az atomenergia háttérbe szorítását a befolyásos véleményformálók és a politikusok közül csak nagyon kevesen akarják.

A szerző kommunikációs szakember, szociológus, PhD-hallgató.

Neked ajánljuk