Húsvéti záptojás – Orbán hamis válasza

  • Eörsi Mátyás
  • 2014. február 21.

Publicisztika

E heti nyomtatott lapszámunkban a szerző Keretek és korlátok című cikkében a Mazsihisz és a miniszterelnök csatájának lehetséges kimenetelét, a felek lehetőségeit elemzi. Akkor még Orbán bujdosott a zsidó szervezet elől, míg tegnap végre előmerészkedett: a vizsgálat itt folytatódik…

A Mazsihisz párját ritkítóan egységes közgyűlése nem is dönthetett másképp, minthogy nem vállal közösséget a kormány Holokauszt 70 projektjével. A döntést követően a Mazsihisz-elnökség levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyért az elnökséget számos durva kritika érte belülről is. A szóban forgó levél, bár nem tért el a közgyűlés határozatától, az alázatosságot súroló udvarias hangnemben próbálta meg a miniszterelnököt meggyőzni, hogy a Mazsihisz nem a kormány legyőzését óhajtja, hanem ésszerű kompromisszumot szeretne. A levél a Mazsihisz közgyűlési határozatának figyelembevételével változást kért a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos kormányzati gyakorlatban, ezt igen finoman körvonalazta.

false

 

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd


Orbán válasza a felszínen szintén feltűnően udvarias volt, valójában igen bárdolatlan. Mivel kizárható, hogy a miniszterelnöknek és hivatalának ne lenne tudomása arról, hogy a húsvét nem éppen zsidó ünnep, nagyfokú arroganciára vall azt javasolni, hogy „a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást követő húsvéti ünnepek után folytassuk”. A miniszterelnök tisztában volt azzal, hogy a „mindannyiunk számára” különösen érzéketlen, amit a címzettek nemigen tehetnek szóvá. Nehezen értékelhető a miniszterelnöki gesztus másképp, mint sekélyes bosszúnak azért, mert sarokba szorult, és mint megszokhattuk, ezért soha nem ő a felelős, hanem mindig valaki más, ezúttal – na, ki más? – a zsidók.
Orbán Viktor levele sokat árul el beszűkült gondolkodásáról, amikor azt írja, hogy „a mostani pillanat – a választási kampány – aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak”. Tessék? Vajon úgy véli a miniszterelnök, hogy a Mazsihisz a választási kampány miatt nem képes együttérzéssel és higgadtan elmondani a véleményét? Vagy inkább saját magáról beszél? Orbán Viktor beismeri, hogy a választási kampányra tekintettel ő nem képes együttérzéssel és higgadtan véleményt formálni arról, hogy a korabeli magyar hatóságoknak milyen szerepük volt a holokausztban? Vajon mire gondol, mi történik a választás után, amelyet megnyerni tervez? Talán úgy véli, hogy a Mazsihisz vezetői, empátiájukat immár visszanyerve ott tapsolnak vele annak a szobornak a felavatásán, amely a korabeli magyar hatóságok ártatlanságát, sőt, áldozati mivoltát harsogja? Vagy esetleg megfordítva: ő, Orbán Viktor fogja saját kezével megakadályozni a szobor felállítását? Készséggel fogja utasítani Schmidt Máriát az érdemi együttműködésre, és személyesen írja alá Szakály Sándor felmentését?
Ugyan már! Mióta szokás ezeket a szóvirágokat a szavak jelentése szerint értelmezni? Orbán Viktor egész egyszerűen időt akar nyerni. Nyíltságot mutat az „együtt érző és higgadt” megközelítésre, szavainak hitelét, a levelét egy kormánydöntés teszi semmissé, amely – micsoda cinizmus – ugyanazon a napon jelent meg a Magyar Közlönyben, mint amelyik napon Orbán Viktor udvarias levelét megírta. Eszerint az inkriminált szobrot nem 2014. március 19-ig, hanem május 31-ig kell megvalósítani. Így néz ki a választások utáni együtt érző és higgadt párbeszéd, amelynek kimenetele az ajánlat megtételének napján már el is dőlt.
A Mazsihisz által felvetett problémák közül egy sem nyert orvoslást, így a helyzet annyiban egyértelmű, hogy a közgyűlése által elhatározott módon a Mazsihisz távol marad a Holokauszt 2014 eseményeitől, és nem fogja felhasználni a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatásokat sem. Addig fogja ezt megtenni – helyesen –, amíg a kormány érdemben nem változtat magatartásán. Végül is, nem lehet kizárni, hogy Orbánnak a választások után már nem lesz szüksége a jobbikos szavazatokra, viszont szívesen elkerülné a világraszóló botrányt, hogy éppen a magyar zsidók képviselői maradnak távol a Holokauszt 2014 eseményeitől. Ha a saját alaptörvényét már ötször módosította, miért ne nyúlhatna hozzá egy szoborról szóló kormányhatározathoz másodszor is? Ez esetben feladja a labdát a Mazsihisznek, mert mérget vehetnek rá, hogy egyebekben a kormányfő nem fog engedni. Elfogadhatja-e kompromisszumnak, ha három kéréséből csak egy teljesül? Vagy okkal kell attól tartania a zsidó szervezetnek, hogy Orbán csak vissza akarja őket csalogatni az állami megemlékezésekhez, s a Holokauszt 2014 elmúltával fogja véghezvinni bűnös tervét, amikor a Mazsihisz kezéből már kifogyott az adu?

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.