Sólyom László köztársasági elnök és a kormánypártok, illetve az elnök és Gyurcsány Ferenc nem először akasztanak tengelyt - a Horányi Miklós legfőbbügyész-jelölt leszavazása kapcsán kölcsönösen előadott narratíva szerint ezúttal már megint akaratuktól függetlenül.
Mert hát mit akar a kormányoldal saját bevallása szerint? A legfőbb ügyészi intézmény tekintélyének helyreállítását, meg egy olyan független és szakmailag tökéletesen alkalmas személyt e kulcsfontosságú posztra, akiről nem kell hetente sugalmazni, hogy Orbán mozgatja távirányítóval, így azután nem is szükséges szarvasagancsokkal, kitömött állatokkal revolverezni. S mit mond Sólyom elnök őszinte önvallomásában: elvtelen kompromisszumok, pártközi mutyizás nélkül kíván kiválasztani egy független és makulátlan szakmai és politikai előélettel bíró jogászt, hogy többet a gyanú árnyéka se vetődhessen a személyére. A felek most legalább formálisan igyekeznek megőrizni a beléjük nevelt udvariasságot: Sólyom mély sajnálattal veszi tudomásul jelöltje bukását, akit még egyszer nem akar efféle szolid megaláztatásnak kitenni, úgyhogy inkább mást választ. '. Az MSZP is elismeri Sólyom jogát arra, hogy egy újabb jelöltet húzzon ki mintegy a kabátujjából - igaz, azt sem garantálják, hogy a homo novusra majd hajlandók lesznek szavazni. Vastagh képviselő futólag még azt is említi: korábban mintha egyeztettek volna a legfőbb ügyész személyéről - igaz, ezt a hagyományt Sólyom nem köteles folytatni.
Momentán ezt bírjuk csócsálni, és ez nem sok. Horányi képességeiről, esetleges pártvonzalmairól, illetve azok hiányáról, szakmai hozzáértéséről csak keveseknek lehet fogalmuk az országban, s e kevesek nagy százalékát maga Horányi és bizalmas barátai, illetve hozzátartozói teszik ki. Jövőbeni működésének minőségéről - filozófiailag - még ennyire sem lehetett lövése senkinek. Ezért úgy a jelölés, mint az elutasítás valódi indokai ködbe burkolóznak, s róluk a nyilvánosságban érdemi vita nem folytatható. (Ne tessék a sajtóra kenni: sokan megpróbáltak bármit megtudni a tárgyról, senkinek sem sikerült.) Kósza gondolatként még felmerülhet az ügyészség kormány alá rendelése, amivel mindegyik párt próbálkozott már, szigorúan szakmai szempontok szerint - érdekes módon mindig akkor, amikor épp kormányon volt. De ilyen messzire nem menne most senki. Csak ez az ostoba és ronda vita van az államfő és a kormány között, melyhez hasonlót talán csak az első ciklusból, a médiaháború idejéről tudunk felidézni, s melynek immár nem is a leendő főügyész személye a legfőbb tétje, hanem az, hogy ki éget kit.
Ennek eldöntése egyéb támpontok híján nyilván ki-ki politikai szimpátiájának függvénye - de nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy Sólyom ezt másképp is csinálhatta volna. Lehet, hogy ha egyeztetett volna Horányiról, a szegedi fiskális simán átmegy. Lehet, hogy nem - de veszteni akkor sem vesztett volna semmit, sem ő, sem Sólyom. Vagy legalábbis nem ennyit. Sőt. Az államfő akkor egyeztetett volna csak igazán, ha valóban Horányit akarja főügyésznek. De az államfő nem ezt tette - arány- és szereptévesztésből, hiúságból, nagyot akarásból, netán (a legjóhiszeműbb magyarázat szerint) a "pártok" iránti bizalmatlanságból. (Mintha a "pártokkal való egyeztetés", azaz a párbeszéd a parlamentáris demokrácia letéteményeseivel valami ördögtől való dolog lenne.) És a nem egyeztetés gesztusával Sólyom még hülyének is nézte a koalíciót: mintha bárki elfelejtette volna, hogy kinek a szavazataival került az államfői székbe. (Nota bene, lehet, azért bírta őket kizárólag hülyének látni, mert visszaemlékezett erre az esetre. Ezt mélyen megértenénk.) Sólyom ugyanis azt várta volna el, hogy a kormánykoalíció szó nélkül lenyelje, amint az ellenzéki köztársasági elnök móresre tanítja őket ennyi ember előtt. De mi oka volt erre? Mibe tellett volna belegondolnia a másik fél - méltányolható - szempontjaiba is? Ha ezt megteszi, bizonyára egyeztet - legfeljebb a végén úgy áll fel az asztaltól, hogy nem sikerült, és akkor ugyanott tartanánk, ahol most. Sólyom taktikájából másra, mint hogy a megegyezés az új főügyész személyéről (melynek előbb-utóbb elő kell állnia) nem szerepelt elsődleges céljai között, aligha következtethetünk.
És az államfő nem egyeztet ezután sem.
Lelke rajta. De legalább azt meg kéne indokolnia, hogy miért nem teszi. És az indokoknak elfogadhatónak kell lenniük. Különben ő jön ki a dologból rosszul. Bárki is legyen a végén a főügyész.
