Hogy mindennek a legfőbb kárvallottja a szlovákiai magyarság lesz, az különösebb politikai éleslátás nélkül is borítékolható, elég csak egy pillantást vetni a tárcák elosztására: a náciké lett az oktatási, a regionális fejlesztési és a környezetvédelmi minisztérium. De ennek az ordító célzatosságán túltekintve is, az európai náci pártok működése minden esetben a bevándorlók, a zsidók satöbbi ellen irányul: Szlovákiában ezeket a magyarok testesítik meg.
Robert Ficót lapzártánk napjára raportra rendelték Brüsszelbe, mondaná már el, mindezt hogy is képzeli, de illúzióink, bár voltak, az elmúlt hét eseményeinek (hogy idáig juthattak) hatására, sutty, elszálltak. Döntése ugyan magyarázható, de nem elfogadható. Mondtuk már, kormányozni akar, de nagyon. Ez úgy értelmezendő, hogy nem pusztán Szlovákia miniszterelnöke kíván lenni, hanem ekként azt óhajt csinálni, amit csak akar, és ez kétségkívül elképzelhetetlen lenne bármilyen más koalícióban. Úgy lehet vele: Meciar és Slota örül majd, hogy benn van a kormányban, és ott molyolhat majd a monomániáival (elsősorban barackolhatja a magyarokat, ezt-azt elcsenhet időnként, ihat a repi keret terhére, ilyenek), de a nagy dolgoktól mindkettő távol tartható (már csak azért is, mert épp ezekért, meg már alapjáraton is zsarolhatók lesznek).
De mi szüksége van a világnak egy nácikkal bratyizó autokratára? Kell-e olyan vezető, aki arra hajt, hogy azt csináljon, amit csak akar? Robert Fico körülbelül egy hét alatt kicsinálta magát, épp akkor, amikor megkapta élete nagy lehetőségét a jóra. Ám már most bőven kiérdemelt bukása nem egy hétig fog tartani, akár négy évbe is beletelhet. És addig résen kell lenni mindenkinek, hisz Szlovákiának, a szlovákiai magyaroknak, Európának, nekünk, mindenkinek meg kell legyen a képessége, hogy az efféléktől megvédje magát.
