Parasztbűnözők? A hazai élelmiszerek biztonságát vonja kétségbe, különösen a kistermelőktől származó gyümölcsöktől, zöldségektől, húsoktól óvna minket Kun István Hátsó udvarok hentesei - Tévhitek az élelmiszer-biztonságról című cikkében (Magyar Narancs, 2009. június 25.). Azt a - meglátása szerint - tévhitet igyekszik eloszlatni, miszerint a hazai élelmiszer biztonságosabb az importnál.
Meghökkentő módon a 2009-es élelmiszer-biztonsági helyzetről szóló cikk egy bizonyos V. Jóska bácsi megidézésével kezdődik, aki a 80-as években a cikk szerzőjének szomszédjában serénykedett. A bűnözőkhöz hasonló módon, vezetéknevének kezdőbetűjével és keresztnevével hivatkozott szomszéd folytatólagosan, előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, bűnszövetkezet (családja) tagjaként permetezte erős vegyszerrel őszibarackfáit, majd már másnap piacra vitte a termést az élelmiszer-biztonsági várakozási idő leteltének megvárta helyett. Aztán jön a többi alvilági figura is: gyászkeretes körmű piaci árusok; baromfikat rossz körülmények között tartó, antibiotikummal itató gazdák; egyetlen rendes vágásra sem képes, kontár böllérek, akik saját, pocsolyás hátsó udvarukon vágják feketén a disznót.
A végére megkapjuk a verdiktet: "A mai kisparaszti struktúrában illúzió az élelmiszer-biztonság. [...] A népegészségügy elemi erővel veti föl az agrárreform kikerülhetetlenségét, erre azonban nem látszik a politikai akarat." A szerző ugyan nem fejti ki bővebben az agrárreformról alkotott elképzeléseit, de feltételezzük, hogy annak szerves részét képezi e sötétben bujkáló, rémhír helyett szalmonellát terjesztő kisparaszti bűnözői réteg kíméletlen felelősségre vonása, vagy éppen felszámolása. A cikk olvastán úgy éreztük, mintha a jereváni rádiót hallgattuk volna, ezért összeszedtük az idevágó tényeket.
Vissza a jelenbe
Magyarországon közel 700 ezer egyéni gazdaság vesz részt a mezőgazdasági termelésben. Regisztrált termelő mindössze 200 ezer van, utóbbiak vehetnek csak igénybe agrártámogatást. A termelők száma egyre csökken: 2005-höz képest 2007-re 12,5 százalékos csökkenést regisztrált a KSH az egyéni gazdaságok számában. "Kisparaszti struktúra" helyett a dél-amerikai latifundiumrendszer látszik megerősödni: a földek 90 százalékát a gazdálkodók 10 százaléka használja. A több ezer hektáros birtokok mellett (még) jelen vannak az egy hektár alatti kis gazdaságok és a néhány tucat-néhány száz hektáros közepesek is, a koncentráció azonban erősödik.
A rendszerváltást követően az élelmiszeripar mintegy 60 százalékban külföldi tulajdonba került. A külföldi tőkebefektetések az élelmiszer-ipari koncentráció erősödéséhez is hozzájárultak. A magyar tejiparban például 2002-ben a hét legnagyobb vállalat a nettó piaci értékesítés 68 százalékával rendelkezett a négy évvel korábbi 44 százalékkal szemben.
Az élelmiszer-kereskedelemben még erősebb a koncentráció. Hazánkban a 10 legnagyobb kiskereskedelmi lánc részesedése a forgalomból már 2003-ban elérte a 89 százalékot az 1997. évi 52 százalékkal szemben. Ezekbe ha akarnának sem tudnának bekerülni a kistermelőktől származó termékek a kereskedelmi láncok diktálta feltételek miatt. Kistermelők nem képesek az év bármely szakaszában homogén minőségben beszállítani a megrendelt mennyiségeket, megfizetni a polcpénzt, kivárni a 30-60-90 napot, amíg a multi fizet az áruért - és még ki tudja, hány feltételnek nem felelnek meg, amelyet azért kellene teljesíteni, hogy a hipermarket polcára kerüljön a termékük. Márpedig az élelmiszerek 90 százalékát ilyen és ehhez hasonló polcokról emelik le a fogyasztók, és nem a piacon vagy hátsó udvarokon szerzik be.
Élelmiszer-bizonytalanság
A 80-as évekhez képest nagyot változott a világ. Az élelmiszerpiacon ma 40-60 ezer termék van jelen a korábbi ötezerrel szemben. Az uniós csatlakozással megszűnt az a lehetőség is, hogy a határállomásokon minden belépő állati eredetű élelmiszert állatorvos vizsgáljon. Az élelmiszer-biztonság intézményrendszerét az elmúlt években mégis gyengítették. A 2005-2007-es leépítés és átszervezés a létszámban 20 százalékos csökkenést hozott, holott a hatóságok már korábban is a létszám és a technikai háttér elégtelenségére panaszkodtak.
"Ma egyre több zöldség érkezik a mediterráneumból, főként Spanyolországból, Olaszországból és Marokkóból. Ezek szinte kizárólag profi gazdálkodók termékei, akik nagyon jól tudják, hogy mekkora veszélyt jelent saját magukra a szermaradvány-vizsgálat elmarasztaló eredménye." Ennél a pontnál arra kezdtünk gyanakodni, hogy nem is a magyar élelmiszerpiacról szól Kun István cikke. Nézzük csak a legismertebb esetet: 2005-ben a "profi marokkói gazdálkodókat" és a hazai importőrt, a M"-TA Kft.-t ez a veszély nem tartotta vissza attól, hogy rovarirtó szerrel mérgezett paprikát küldjenek hazai üzletláncokba.
A M.E.G.A. Trade éveken át, iparszerűen hamisította az importált élelmiszerek dátumát. A több mint 1500-féle termék szinte az összes hazai kereskedelmi láncnál kapható volt. A német-ukrán hátterű cég büntetésének behajtásáról a hatóságok már a leleplezés után nem sokkal lemondtak - esélytelen, mondták. A többéves bírósági eljárás végére a cég várhatóan eltűnik, de magának a néhány millió forintos büntetési tételnek sem lenne komoly visszatartó ereje.
Az Indiából származó, dioxinnal szennyezett guargumit tartalmazó termékekre szintén jól emlékszünk. Jóska bácsi a gyümölcsjoghurtjába nem tesz még tiszta guargumit sem. Ellenkezőleg: a Tudatos Vásárlók Egyesülete joghurttesztjének első helyezettjei bio- és családi gazdálkodóktól származó termékek lettek, a "könnyű és finom" joghurtok pedig az utolsó helyre kerültek. Az utóbbiakról megtudhattuk például, hogy porrá tört bíbortetűvel színezik őket.
Az ellenőrzések rendre azt bizonyítják, hogy a kifogásolható termékek aránya alacsonyabb a magyar termékek között, mint az importban. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal zöldségfélékre vonatkozó, 2007-es felmérésében 1589 hazai mintából 31,3 százalékban mutattak ki mérhető szermaradékot, 0,9 százalékban határérték felett. Import esetében 1511 mintából 57,2 százalékban volt mérhető szermaradék, ennek 1,3 százaléka határérték felett. A határérték alatti, de kimutatható mennyiségű szermaradványt tartalmazó minták aránya évek óta 30-40 százalék körül alakul a magyar zöldségek esetében, az importnál ugyanez 50-70 százalék.
Mi a helyzet a "disznóságokkal"? A magyar húspiac 20-25 százalékát teszi ki a feketegazdaság. Ennek legnagyobb része nem kistermelőktől, házi vágásokból, hanem az ellenőrizetlen importból származik, Szlovákiából, Lengyel- és Csehországból. Kerül persze Magyarországról is kések alá ellenőrizetlen disznóhús. A feketevágások többsége azonban nem pocsolyás hátsó udvarokon történik, hanem legális vágóhidakon, munkaidő után vagy éjszaka, ipari méretekben. 2006-os becslés szerint az évi félmillió illegálisan vágott sertés 80 százaléka legalábbis így végzi sorsát.
Magyarországon a génmanipulált (GM) növények termesztése nem megengedett. A magyar fogyasztók 56 százaléka károsnak tartja az élelmiszer-alapanyagok genetikai módosítását. Az OÉTI 2004. évi felmérése alapján viszont Magyarországon a forgalomban lévő húskészítmény-minták 59 százalékából lehetett kimutatni GM-szóját, amit a termék csomagolásán nem is jelöltek. A háztájiba a szója nem kerül bele, még ha hátsó udvarban vágják is.
A jereváni rádió hírei tehát pontosításra szorulnak: Moszkvában nem Mercedeseket osztogatnak, hanem Leningrádban Moszkvicsokat fosztogatnak. A biztonságos, egészséges élelmiszerekért sokat kellene tenniük a hazai termelőknek is, az import azonban legtöbbször gyengébb minőséget képvisel.
A II. világháború után a kisparaszti gazdaságok szétverésével, az erőszakos téeszesítéssel megindult a hazai mezőgazdaság "zöldforradalma". A nagytáblás, iparosított művelés a korábbi, a táji léptékekhez, helyi ökológiai adottságokhoz igazodó gazdálkodásnak az emlékét is eltüntette a legtöbb helyen. A vegyszer nélkül is termeszthető tájfajták helyére nagy hozamú intenzív fajták kerültek, melyek termésátlaga csak kemény műtrágyázással és vegyszerezéssel volt fenntartható.
A termésátlagokkal együtt megnőttek a mezőgazdaság által okozott környezeti károk (talajpusztulás, vízszennyezés, gyomosodás stb.), csökkent viszont a biológiai változatosság és az élelmiszerek élvezeti, beltartalmi értéke. A búza nedves sikértartalma 1961 és 1980 között például egyharmadával csökkent. A 60-as évek végétől kialakuló háztájikban, a "második gazdaságban" is gyakran a téesztől beszerzett vagy onnan "elmaszekolt" vegyszereket használták.
A 80-as évekbeli viszonyok 2009-re alaposan megváltoztak. Magyarországon 1970-1990 között rovarölő, gyomirtó és gombaölő szerekből együttesen 40-63 ezer tonnát használtak évente. 2005-re a használat a felére: 18-32 ezer tonna/évre esett. A felhasználás legnagyobb mértékben a kisebb gazdaságokban esett vissza, amelyek nem képesek megfizetni a jócskán megdrágult szereket. Van segítség is a használathoz: az alapszintű tanácsadásért ma nem kell fizetni, ezért van a falugazdász-hálózat, a Gazdálkodói Információs Szolgálat, és egyéb civil szervezetek, ahol szakemberek segítik a gazdálkodókat.
Mégis, kinek az élete?
Kun István már a cikke elején leszögezi, hogy bioélelmiszert eddig még nem vásárolt, nem is tervezi. Pedig a hozzá hasonló, a szermaradványmentes élelmiszerre igényes fogyasztónak ez az igazi biztosíték, hogy kifogástalan, teljes értékű élelmiszert kapjon. Itt ugyanis az alapszintű élelmiszer-biztonsági ellenőrzésen túlmenően külön kontrollrendszer biztosítja, hogy ökológiai és tartalmi szempontból egyaránt kiváló minőségű termékhez jusson a fogyasztó. A biotermékek azonban drágábbak - vethetik azonnal ellen. Mi lenne akkor hát a teendő?
Valóban, agrárreformra lenne szükség a javából. Célját a tájak adottságainak megfelelő, kevesebb gép-, vegyszer- és műtrágya-felhasználással termelő, a természet energiáit nagyobb mértékben hasznosító mezőgazdaságban látjuk. A mai, a nagyüzemi termelést preferáló jogi és támogatási szabályok helyett kétszintű rendszerre lenne szükség. Újra meg kell erősíteni az élelmiszer-biztonság intézményi rendszerét. A kisparaszti réteg felszámolása helyett az ellenőrzött, legális termelés, feldolgozás, forgalmazás lehetőségét kellene megteremteni, ésszerű költségek mellett. Ami munkahelyeket is teremthetne a lassan sorvadó vidéki térségekben.
Ha a természetkímélő rendszerekből kikerülő biztonságos, minőségi termékek előállítását ösztönözné az intézményrendszer, akkor ez szélesebb körben megfizethetővé válna. Az egészségügy legnagyobb feladatai és legkomolyabb megtakarítási lehetőségei ma éppen a megelőzés terén vannak. Egészségünk pedig a tányérunknál és a poharunknál kezdődik. Miért van az, hogy a bioélelmiszerre legyintünk: az luxus! - míg a gyógyszert habozás nélkül kifizetjük? Nem fordítva kellene? Kormányzati szinten is?
A magunk részéről nemcsak a statisztikai adatok miatt, hanem a saját ízlelőbimbóinkra hallgatva is megbízunk a hazai kistermelők termékeiben. Nem vakon és nem mindenkiben: a tisztességes kereskedelem, vevő és eladó közötti bizalom helyreállításában látjuk a megoldást. A bizalom egyik kulcsa lehet a rendszeres személyes találkozás, a közvetlen kereskedelem. A másik pedig az, hogy aki nem minőségi árut ad a vevőnek, kiesik a piacról - legyen szó hipermarketről vagy kistermelőről. Mindannyiunknak oda kell figyelnünk, hiszen azzá leszünk, amit megeszünk - a tányérról vagy az újságcikkekből.
Gál Tamás a Magyar Agrárkamara tanácsadója, Kajner Péter a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának tudományos munkatársa, Szabadkai Andrea a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület piacépítési programvezetője.
