Hová lehet ezt még korlátozni, amikor Írország és Málta mellett a lengyeleknél a legnehezebb a terhességmegszakítást kérő nők helyzete az Európai Unióban? Az 1993-ban bevezetett törvény értelmében művi terhességmegszakításra csak abban az esetben van lehetőség, ha az állapotos nő egészségét vagy életét veszélyeztető ok indokolja, vagy a terhesség bűncselekmény (szexuális erőszak, visszaélés) következménye, vagy a magzat súlyos fogyatékosságban szenved. A szigorú törvényi feltételek, a számos adminisztratív-bürokratikus akadály meg az abortuszt és az azt végzőket megbélyegző társadalmi stigma oda vezetnek, hogy a beavatkozások túlnyomó többsége vagy illegális körülmények között, vagy külföldön zajlik. Míg a hivatalos statisztika szerint Lengyelországban évente 1000-nél kevesebb művi terhességmegszakítást végeznek (2014-ben 977 volt a hivatalos adat), addig lengyel nőszervezetek évi 150-200 ezerre becsülik az illegális abortuszok számát.
Maga a pokol
E lapban már írtam arról, hogy: az abortusz szigorítása egyenes arányt mutat az illegális abortuszok növekedésével, ezáltal a nők számára kevésbé biztonságos beavatkozások előtérbe kerülésével, valamint az abortuszturizmus fellendülésével. (lásd: Eljő a magzatember, Magyar Narancs, 2011. április 14.) Lengyelországban privát egészségügyi szolgáltatók becslések szerint évi 150 ezer művi terhesség-megszakítást végeznek, ezzel 300 millió złoty (több mint 22 milliárd forint) adózatlan, fekete jövedelmet termelve. A magánszolgáltatóknál az abortusz elvégzésének ára 400 és 2500 złoty (26–167 ezer forint) között mozog. Nem nehéz elképzelni, hogy a rosszabb anyagi helyzetben élő nők számára ez nem elérhető alternatíva. Az illegális terhességmegszakítás minden esetben kockázatot rejt magában, veszélyezteti a nők életét, testi épségét, egészségét. A korlátozó abortuszszabályozás másik folyománya az abortuszturizmus. Ez a gazdagabb nők számára hozzáférhető megoldás. A tehetősebb lengyel nők tömegesen utaznak Németországba, Szlovákiába, Hollandiába és Angliába, hogy biztonságos és szabályozott körülmények között szakíttassák meg nem kívánt terhességüket.
Emellett a jogilag legális terhességmegszakításokat is számos tényező nehezíti az országban. Az ország déli részén, Podkarpackie megyében például valamennyi kórház és orvos aláírt egy nyilatkozatot, melynek értelmében lelkiismereti okokra hivatkozva minden esetben megtagadják az abortuszok elvégzését. Jól illusztrálja a helyzetet, hogy a lengyel nők abortusszal kapcsolatosan szerzett tapasztalatai Maga a pokol címen jelentek meg, s ez idáig is több érintett nyert pert Strasbourgban a lengyel állam ellen, mivel az a gyakorlatban nem biztosította hozzáférését a lengyel törvények szerint őt megillető abortuszhoz. Ténykérdés, hogy a ’93-as törvény Európában kirívóan szigorú, de eddig sem az abortuszért folyamodó nők, sem az egészségügyi személyzet kriminalizációját nem vetette fel, s az is egy biztos pont, hogy az életmentő műtéteket végső soron elvégezték.
Ezzel szemben az idén július elején a Stop az Abortusznak elnevezésű civil bizottság által azonos néven benyújtott törvénytervezet a terhesség megszakítását kizárólag abban az esetben tenné lehetővé, ha a terhes nő élete veszélyben forog. A javaslat egy új büntetőjogi kategória bevezetését is tervbe vette: 3-tól 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna mind az állapotos nőt, mind az őt segítő orvost vagy más személyt, ha a magzatát elveteti. A javaslatból teljesen hiányoznak a nő életének, egészségének és jóllétének védelmére utaló rendelkezések.
A nők önrendelkezési jogát drámaian korlátozó kezdeményezés nem várt társadalmi mozgalmat indított útjára, a sajtót bejárták a javaslat mellett kampányoló papok miséiről tömegesen távozó hívők képei. Országszerte tiltakozáshullám indult, mely végre mozgásba hozta mindazokat, akik némán tűrték addig a nők intézményesített vegzálását. E kezdeményezésre válaszul megszületett a Mentsük meg a nőket című törvényjavaslat, mely éppen ellenkező előjellel kívánta módosítani az 1993-as törvényt: korlátozásmentesen tette volna lehetővé a művi terhességmegszakítást a várandósság 12. hetéig, nemi erőszakból eredő nem kívánt terhesség esetén a 18. hétig, míg súlyos és visszafordíthatatlan magzati károsodás fennállásakor akár a 24. hétig. Ennek kiegészítéseként olyan szexuális és reprodukciós egészségügyi szolgáltatáscsomagot vezetett volna be, melynek úgy a fiatalok átfogó szexuális nevelése, mint a modern fogamzásgátló módszerekhez való szabad és ingyenes hozzáférés egyaránt része lett volna. Mindkét kezdeményezés 2016. szeptember 23-án került napirendre a szejm előtt, de míg előbbi mögé teljes mellszélességgel felsorakozott a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS), addig az abortusz liberalizálását favorizáló javaslatot egyetlen politikai párt sem merte nyíltan szárnyai alá venni. Nem meglepő módon a Stop az Abortusznak javaslatot 267 képviselő támogatásával, 154 ellenében, 11 tartózkodása mellett bizottsági megvitatásra alkalmasnak találták, ezzel szemben a Mentsük meg a nőket tervezet 230 képviselő segítségével első olvasatban elbukott. A szavazást megelőző hétvégén ezrek tüntettek a parlament előtt és jó néhány más lengyel városban, előre jelezve, hogy a javaslat ezúttal túlment azon a határon, amit még le lehet nyomni a lakosság torkán. Nem csoda. A drákói törvény, ha megszavazzák, a gyakorlatban azt jelentette volna, hogy megerőszakolt nőket, kislányokat kényszerítenek szülésre, nőgyógyászok kockáztatják a börtönbüntetést terhességi vizsgálatok elvégzésével, a vetélések nyomán nem orvosi segítség, gyászfeldolgozó terápia, hanem nyomozások indulnak, a szülészek pedig nem kockáztatják majd a börtönbüntetést a kevésbé egyértelmű esetekben, hanem akár páciensük életének, egészségének reszkírozásával is végsőkig küzdenek a magzat megtartásáért.
Nulla forint
A szavazást követően villámsebességgel lepték el a közösségi oldalakat a feketébe öltözött protestálók fotói. A #czarnyprotest (fekete tiltakozás) pillanatok alatt terebélyesedett mozgalommá, a színválasztással szimbolizálva a reprodukciós jogok végét. E tiltakozássorozat csúcsosodott ki az október 3-ára hirdetett, Fekete hétfő elnevezésű általános sztrájkban. Az ihletet az 1975-ös izlandi általános nősztrájk adta, ahol az ország nőlakosságának 90 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez egy napra, ezzel lebénítva a szigetország normális működését. A sztrájk rövid távon a nők egyenlőségét biztosító jogalkotáshoz, középtávon a világ első női elnökének megválasztásához (1980) vezetett, és megalapozta, hogy Izland a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőség mintaállamává váljon. Bár hasonló eredményeket a mostani lengyel megmozdulás egyelőre még nem tudhat magáénak, a Varsóban és 60 lengyel városban, valamint Európa számos fővárosában több százezer embert (egyes becslések szerint milliókat) az utcára szólító tömegtiltakozás azt elérte, hogy a Stop az abortusznak törvényjavaslat lekerült egy időre a lengyel országgyűlés napirendjéről: 352 szavazattal, 58 ellenszavazat és 18 tartózkodás mellett október 5-én hivatalosan is leszavazták. Az örömbe azonban üröm is került, Beata Szydło miniszterelnök még aznap bejelentette egy jövőbeni jogszabály megalkotásának tervét, mely a „nehéz várandósággal” küzdő nők helyzetét lesz hivatott segíteni. A PiS ehhez hozzátette, ők is készek a magzati károsodás esetén az abortuszt kizáró jogi keret létrehozásában aktív szerepet vállalni. Arról nem beszélve, hogy kevésbé hangos ellenkezést kiváltva, de a reprodukciós jogokat ugyanúgy megnyesve várakozik a háttérben a mesterséges megtermékenyítés korlátozását célzó azon törvényjavaslat, mely egyszerre csak egy petesejt megtermékenyítését engedné, miközben megtiltaná az embriók lefagyasztásának gyakorlatát.
A lengyel tiltakozó akciók sikerét persze nem a törvényhozók hirtelen megvilágosodása hozta. A legutolsó Ipsos-felmérés szerint csupán a lengyelek 11 százaléka támogatta a törvényszigorítást, míg a választók fele a jelenlegi jogszabály változatlanságát, egyharmada pedig a szélesebb körű hozzáférést preferálta. Valószínűleg a közvélemény-kutatást az országban komoly befolyással bíró katolikus egyház is olvasta, mert még a végső szavazás előtt kifaroltak a javaslat mögül, s bár kijelentették, az abortuszt ellenzik, a terhes nők kriminalizációját azért nem tartják helyesnek.
A lengyel szigorítási kísérlet nem elszigetelt jelenség. Számos országban, ahol a hozzáférés eleve rendkívül korlátozott az abortuszhoz vagy lehetetlen, a döntéshozók visszatérő gumicsontja a terhességmegszakítások számának további csökkentése vagy lenullázása. Hogy ezt éppen a „demográfiai válság” vagy a „hagyományos értékek védelme” címszó alatt teszik, az leginkább aktuálpolitikai kérdés, általában mindkét érv előbb-utóbb megjelenik a palettán. Annak ellenére, hogy különböző kutatásokból pontosan lehet tudni, hogy a szigorú szabályozás nem eredményez kevesebb abortuszt. A Guttmacher Intézet felmérése szerint a korlátozó vagy kizáró jogi normájú országokban 1000 terhességre 37 abortusz jut, míg ugyanez az arány 1000/34 a liberálisabb megoldást választó államok esetében. Szintén ismert összefüggés, hogy azokon a helyeken, ahol korlátozott a hozzáférés a modern és hatékony fogamzásgátlókhoz, jóval magasabb az abortuszráta, mint ott, ahol a fogamzásgátlás könnyen megoldható. Ez a tendencia Európán belül is megfigyelhető: 2010 és 2014 között Kelet-Európában 1000 terhességre 42 abortusz jutott, míg Nyugat- és Észak-Európában csak 18. A különbség fő oka a fogamzásgátló módszerek és eszközök elérhetőségének alacsonyabb foka volt.
A lengyel eseményeket olvasva a kedves olvasó nyilván megnyugodva hátradől, hogy ilyen barbárság nálunk sosem fordulhat elő, mifelénk a nők reprodukciós jogai nem szenvednek csorbát. Csakhogy míg a lengyeleknél van olyan fogamzásgátló, mely árának 70 százalékát az állam fizeti, addig nálunk pontban nulla forint az állami finanszírozás mértéke. Ráadásul a sürgősségi fogamzásgátlók – a többi EU-s tagállamhoz hasonlóan – Lengyelországban recept nélkül elérhetők, míg Magyarországon ez még mindig csak álom.
A szerző ügyvéd.
(Köszönet illeti e cikk megírásában nyújtott segítségért a varsói központú ASTRA Network szervezetet.)
