Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. február 2-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Egekbe szökött az infláció, négyszáz körül keringőzik az euró árfolyama, csúcson az államadósság, padlón az egészség-, válságban az oktatásügy. A nagy hitelminősítők éppen lerontották az ország besorolását. A kormány trükkös megoldásokkal próbál kiénekelni pénzeket az EU-tól – nincs könnyű dolga, mert a nemzetközi megítélése is ijesztő.
A propagandagépezet közben azt sulykolja, hogy európai középhatalom leszünk. Majd. 2036-ban olimpiát is rendezünk. Fürjes Balázs arról lelkendezik, hogy a város most sokkal alkalmasabb a játékok megrendezésére, mint korábban, amikor először vetődött fel a Nagy Terv. Megjegyzem: akkor egyáltalán nem volt alkalmas. Fürjes szerint azóta felépült a Duna Aréna, a Puskás Aréna, és hamarosan átadják a 40 ezer férőhelyes atlétikai stadiont. A kézilabda-arénát nem is említette, és szóba sem hozta a Papp László Sportarénát, de így is büszkén összegzett: „A létesítmények tehát készen állnak.”
Nem igaz. Csupán kis hányaduk kész, és azok hat-nyolc – igaz, nagy mezőnyöket felvonultató – sportágat képesek kiszolgálni.
A 2024-es párizsi olimpia programjában 32 szerepel!
Budapest felújítása
A 2036-os játékok helyszínéről később dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). 2018 óta Mexikó, Indonézia, India, Nagy-Britannia, Katar, Spanyolország, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és Egyiptom jelezte pályázási szándékát. Thomas Bach NOB-elnök pedig arról beszélt, hogy szeretné, ha az olimpia Afrikába is eljutna, és eltökélt szándéka elérni, hogy afrikai nemzetek is pályázzanak; ez az egyetlen lakott kontinens, amelyik még nem rendezett olimpiát. Az afrikai nemzeti olimpiai bizottságok szövetsége támogatja e törekvést.
Ám ha mégis Budapest nyerne, a most „készen álló” létesítményeinket okvetlenül fel kellene újítani, netán átépíteni. Az atlétikai stadiont az idei vb után visszabontják, mert nem lesz szükség akkorára. Maga az atlétika világsport ugyan, de a labdacentrikus magyar sportmédiában alig szerepel, nagyon alacsony az érdeklődés iránta. Akárcsak az egyéni sikersportágaink iránt.
Így tehát új stadionépítési láz törhetne ki, mely az eddigi hatalmas kiadások sokszorosát igényelné. De az is kevés lenne.
Az olimpiarendezésnek ugyanis két fő feltétele van, a kiszemelt város fogadókészsége, alkalmassága, és a létesítmény ellátottsága. Budapest ma teljesen alkalmatlan. A közlekedését egyre nehezebben tudja megoldani az agglomerációs nyomás miatt, de képzeljük el akkor, ha egy-másfél millió turista is közlekedne.
A hivatalos kommunikáció mindig arról szólt, hogy a főváros és az olimpiai létesítményhálózat fejlesztése párhuzamosan folyik, mert a rendezéstől függetlenül is elkészülne sok minden, amire Budapestnek szüksége van. Felépülnek új lakótelepek, egyben az olimpiai falu (10 500 sportolónak és 5000 kísérő szakembernek), sajtófalu (10 ezer újságírónak). A lakásokat később – ahogy az eddigi olimpiák után is – eladják. Új metróvonal születik a csepeli olimpiai központ és a Liszt Ferenc repülőtér új terminálja(i) között. Nem mellékesen felújítják a város teljes úthálózatát. Az is sürgető feladat (egyébként is), és meg kellene szüntetni a föld alatti vezetékek, csatornák folytonosan fenyegető erózióját. Erre pedig rámehet az ország jó néhány évi teljes költségvetése.
És akkor még olimpiai létesítményeket is építeni kell! Mindenféle úszásnak és műugrásnak otthona lehet a Duna Aréna, de hova kerül a vízilabda? Hol rendeznénk meg a mindig sok nézőt vonzó tornát és kosárlabdát? 1992-ben Atlantában a Georgia Dome komplexumába vitték, a megosztott küzdőteret összesen 80 ezer néző figyelhette. 2000-ben Sydney-ben a Convention & Exhibition Centre hatalmas kiállítási csarnokaiban rendezték meg a birkózás, a cselgáncs, az ökölvívás, a súlyemelés és a vívás küzdelmeit. Naponta legalább három sportág eseményei zajlottak, egyenként 8–10 ezer néző előtt. Ezeket a versenyeket mi hova tennénk? Vagy mondjuk az asztaliteniszt. Átadták már a Kőbányai BringArénát, a pályakerékpár első fedett stadionját. 821 millióba került, de a befogadóképessége csak száz fő – ez nem olimpiai méret. Tervben van – a valahai Millenáris pótlására – egy szabadtéri kerékpáros aréna építése is, a kőbányaihoz képest sokszoros áron.
Nem sorolom fel a sportágakat. Mindegyiknek van létesítményigénye, nagyobb, mint gondoljuk. Hiszen a sportolók legalább egy héttel a rajt előtt megérkeznek, szükség van számtalan edzőteremre, edzőpályára is. A tréningek egy részét persze a versenyszínhelyeken is meg lehet oldani – egészen az olimpia megnyitáságig. De az edzésre induló több száz atléta mégsem lepheti el a stadiont, amikor ott már maga a verseny zajlik.
Tollaslabda, gyeplabda… Az első nekifutásunkkor erre a két sportágra legyintettek a szervezők: nem kell nagy létesítmény nekik, a magyar embereket egyik sem érdekli túlságosan. Csakhogy az olimpiát nem magyaroknak, hanem a világnak rendezzük. Ha egy-másfél millió vendéget várunk az olimpiánkra, be is kell engedni őket az eseményekre, és nem építhetünk egy-két ezres befogadóképességű pályákat, miniatűr csarnokokat. Nem világos, hogy mi lesz a sorsuk a versenyek után. A puszta fenntartásuk is vagyonokba kerül.
Ha már csak ez hiányzik
A múlt század elején és közepén már voltak olimpiarendezési próbálkozásaink. Ezeket az I., majd a II. világháború hiúsította meg. Antwerpen elől megszereztük ugyan a lehetőséget, de mivel vesztes oldalon álltunk a háborúban, az 1920-as rendezést végül a belga város kapta. Ugyanez volt a helyzet a második világégést, majd 1956-ot követően is (próbálkozás 1960-ban). A vitathatatlan sporthagyományok mellett az ország világpolitikai presztízsveszteségének feledtetése volt a nekibuzdulások hátterében. 2005-ben ismét előkerült a gondolat a Budapesti Olimpiáért Mozgalom révén. A BOM pályázni akart, de csak méregdrága hatástanulmányok készültek, maga a pályázat nem született meg.
Orbán Viktor már 2010-ben meghirdette, hogy kormánya a sportnak nemzetstratégiai szerepet szán, és három évvel később kiemelt állami támogatást is rendelt emellé. 2015 februárjában Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori elnöke összehívta a szervezet rendkívüli ülését, hogy döntsenek, pályázzon-e Budapest olimpiarendezésre. Végül határozatot fogadtak el: javasolják a fővárosnak és az országnak, vizsgálja meg a 2024-es játékok megrendezésének a lehetőségét, majd a júniusi ülés támogatta a pályázati szándéknyilatkozat benyújtását. Miután a Fővárosi Közgyűlés is megszavazta, hogy pályázzunk, július 8-án Budapest és a MOB elküldte a hivatalos szándéknyilatkozatot. A megvalósíthatósági tanulmány szerint ugyanis a rendezvény sok pénzt hozhat az országnak. A csillagászati kiadások mellékesen kerültek szóba. Megoldjuk… Világos lett, hogy a miniszterelnök személyes ambíciói – a felcsúti stadion és kisvasút megépítése után – gigantomániába csapnak át.
A nagyon gazdag Egyesült Államokból Boston pályázott 2024-re. Chris Dempsey, a No Boston Olympics kampány egyik vezetője így nyilatkozott: „Az olimpia hatalmas összegbe kerülne a városunknak és az államunknak. Amennyiben a kormányzó és a polgármester stadion és velodrom építésére fókuszál, akkor kevesebb figyelem jut az oktatás fejlesztésére és az utak javítására.
Nem fogunk az adófizetők pénzéből háromhetes bulit rendezni.”
Boston visszalépett, majd két évvel később – miután a Momentum Mozgalom más ellenzéki pártok közreműködésével 2017 elején sikeres aláírásgyűjtést folytatott egy országos népszavazás kiírásához – a MOB is visszavonta a jelentkezést.
A mostani, újabb nekibuzdulás váratlanul jött, mert a gazdaság jelenlegi helyzetében nincs realitása a rendezésnek. Egyelőre ugyan csak annyi történt, hogy politikusok – magánemberként – pozitívan nyilatkoztak a rendezés objektív feltételeiről. Ez nem több, mint kommunikációs trükk. Komolyan csak akkor vegyük, ha Magyarország hivatalosan jelenti be a szándékát, a MOB és Budapest városvezetése is meghozza a támogató határozatot.
Bizakodó vagyok: egyszer, valamikor lesz olimpia Budapesten! Az egyetlen reális receptet Dél-Korea példája adja: 1988-ra felépített egy tökéletes fővárost, és Szöulnak akkor már tényleg csak egy olimpia hiányzott.
A szerző sportújságíró.
