Ballay Szilvia

Befut az üresbe

Orbán nyelve és a vallásos formák

  • Ballay Szilvia
  • 2008. október 2.

Publicisztika

Jobboldalinak lenni a mai Magyarországon - manapság ez sokkal inkább leírható vallásfenomenológiai, mint politikai kategóriákkal. Nemcsak úgy történt ez, hogy a keresztény egyházak bizonyos részei jobboldalivá váltak, hanem egy bizonyos politikai irányultság kapott vallásos mázat, aminek persze nem túl sok köze van a jézusi kereszténységhez; bár az tudni való, hogy sok kereszténynek ez a szempont nem sokat számít.

Vakon ideológiát képviselni mindig is veszélyes dolog, de vallásos eszközökkel terjeszteni egy ideológiát, felhasználva hozzá a vallás retorikáját, hívó szavait, berögződéseit, lelki mechanizmusait - mindenképpen gyanakvással szemlélendő kísérlet, és sokkal kínosabban érinti az adott vallást, mint a politikai formációt, amely ezzel kísérletezik. Az egyház és az állam szétválasztása ugyanis nemcsak a hatalmi szférák intézményes szétválasztását, hanem a retorikai kategóriákét is jelenti: stílus- és tartalombéli különbségtételt. Igaz, nyilvánvalóan sokkal könnyebb érzelmi, mint észérveket használni egy olyan környezetben, ahol a keresztény vallás kimerült, már nem tud tömegeket megmozgatni, viszont a beidegződések még működnek. Az észérvekre adott reakció nem automatikus, az érzelmi válasz viszont az lehet; a gondolkodás pedig fáradtságára van a testnek. Jobboldalinak lenni ma Magyarországon valláspótlékot jelent: olyan, mintha vallás volna, a vallás alapvető igazságai, transzcendenciája, etikája nélkül.

*

Orbán Viktor tudatosan és sikeresen használja a vallásos nyelvezetet: mítoszt alkot és hitre apellál, térít és nem elemez, saját külön politikai vallást csinál, amelyben ő a Próféta. Sok vallás kialakulása kezdődött így, egy karizmatikus emberrel, aki egyszer csak elkezdte egyértelműen (és kizárólagos módon) használni a fogalmakat, saját külön kis világot teremtett, ahol minden egyértelmű, ahol tiszták és világosak a gondolatok, nincs benne semmi "szubjektív vergődés", sikeresen elválasztotta a mit és az őket. "Először is hadd viszonozzam Tőkés László püspök urunk, parlamenti képviselőnk köszöntését... Ravasz László egyszer azt írta, hogy ahhoz, hogy az ember kiálljon a nyilvánosság elé és vegye magának a bátorságot, hogy más emberekhez beszéljen, annak van egy súlyos, megkerülhetetlen előfeltétele, s ez úgy hangzik, hogy legyen egy igazsága. Ennek szellemében köszöntöm Tőkés László püspök urunkat, akinek nemcsak palástos emberként van egy nyilvánvaló igazsága: az út, az igazság és az élet szellemében, hanem van egy nemzeti igazsága is, amelyet megalkuvás nélkül képvisel, mióta én őt ismerem" - mondta Orbán a XIX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott beszédében, 2008. július 24-én, Tusnádfürdőn. A püspök urunk, barátunk kifejezések az önazonosság és a közösséghez tartozás szektásságra hajló formáját teremtik meg; miként a Ravasz-hivatkozás is azt jelzi, hogy a vallásos igazság fogalma milyen könnyen csúszik át a politikai igazság fogalmába. Jézus arról beszél, hogy nincs külön individuális igazság, hanem ő maga az Igazság (Jn. 14,6), tehát a vallásos igazság isteni kategória. Amikor Ravasz László arról beszél, hogy van igazsága, metaforikus nyelven azt mondja, hogy megtalálta Jézust; Orbán Viktor viszont arról beszél, hogy politikai igazsága van. A fogalmak egyértelműsítése és összemosása, a másféle magyarázat kizárása egyenes úton vezet a másság elutasításához.

A jobboldal indoktrinációjával pontosan az a baj, ami a szektásságra hajló vallásossággal: az értelmezési lehetőségek sokszínűségének hiánya. Az Ószövetség és a zsidó hagyomány története - ha nagyon sarkítok - a folyamatos átértelmezések és az értelmezési lehetőségek egymás mellett élésének története. A négy evangélium a jézusi életmű négyféle értelmezési kísérlete teológiai premisszák alapján. Nincs egységes hagyomány, nincs egységes, egyformán értelmezhető igazság, sőt, az egy Isten is három, legalábbis bizonyos keresztények szerint. A négy evangélium a kereszténység hajnalán a többféle értelmezési lehetőség bizonyítéka, bár ezt az értelmezési különbözőséget a kereszténység elég gyorsan elnyomta magában. Teljes, tökéletes rendszert felépíteni, ahol minden klappol, persze nem nehéz, mindenki egyszerű, egyértelmű világmagyarázatra vágyik, ahol világos, hogy ki hol áll, kik a rómaiak, akiket utálni kell, és sehol nem lóg ki a lóláb. A baj csak az, hogy ez a rendszer, és bármelyik, amelyik a kizárólagos igazság igényével lép fel - bármilyen tetszetős is -, hamis. Politológiai szempontból talán nem, de vallási szempontból mindenképp: és ha egy egyenlet egyik része nem stimmel, akkor a végeredmény sem fog kijönni.

A vallásos nyelvezet egyik alapvető jellemzője, hogy tetszetősen megfogalmazott nagy általánosságokban beszél, amolyan könnyen hazavihető üzeneteket gyárt. ("Nagyobb a lelkierőnk, mint amekkora az országunk" - kaptunk egy ilyet Balatonszárszón, 2008. augusztus 16-án.) A hallgatóság figyelmét megpróbálja apró, személyes, példabeszédszerű történetekkel lekötni. Minden jó prédikáció azzal kezdődik, hogy a beszélő a hallgatóságot személyesen érdekeltté teszi. Az érdeklődés felkeltése, a közönség hallgatólagos bevonása a szöveg eseményeibe elengedhetetlenül fontos: ha elmarad, az egész beszéd mellémehet.

Az idén februárban a Syma-csarnokban elhangzott országértékelő beszéd jó példa erre a gondolkodási és retorikai struktúrára. Lerágott csont ez már, de mégis, hadd térjünk vissza kicsit ehhez a szöveghez. Egy jó prédikáció alapvetően három részből áll: a tételmondatból (kicsoda Lukrécia), a használati utasításból (micsoda Lukrécia) és az indoktrinációból (legyetek ti is Lukréciák!).

A tételmondat a beszédben ez volt: egyetértés van, csak hinni kell benne. "Olyan széles körű egyetértés jött létre Magyarországon, amelyre nem volt példa a rendszerváltoztatás óta - ha ugyan akkor volt ilyen."

A beszéd alapkategóriája az egyetértés. Ezt a fogalmat persze le kell önteni egy kis rendszerváltásos nosztalgiával, mert érzelmileg érdekeltté kell tenni a hallgatóságot. Az egyetértést itt Orbán Viktor egyértelmű, egyféleképpen értelmezhető kategóriaként használja, doktriner módon: aki ugyanúgy érti az egyetértést, mint mi (én), az velünk van, aki másképp, vagy kételkedik a kategória valóságosságában, megvalósíthatóságában, hasznosságában, az ellenség. Nem lehet rákérdezni arra, hogy mit is ért ő egyetértés alatt, a vallásos közösség összetartozását ugyanis épp az jellemzi, hogy bizonyos kulcsfogalmakat ugyanúgy értenek, és nincs szükség magyarázatra. Itt érhető tetten leginkább, hogy Orbán Viktor vallásos közeget akar maga köré teremteni, és nem politikait.

Látnivaló, hogy mennyire működőképes ez a struktúra, és hogy az emberek jelentős részének saját maga definiálásához mennyire szüksége van vallásos szokásokra; de csak a szokásokra, a külsőségekre, tartalom nélkül. Bármi, ami a vallás köntösét ölti magára, hitelessé válhat, kivéve persze az igazi vallásosságot, ahol komoly önvizsgálat és önelemzés is szükséges az etikához, nem csak a szokások. Ehhez a többségnek egyházon kívül és belül nem fűlik a foga. Noha Orbán Viktor ebbe a vallásos közegbe - úgy tűnik - megpróbál minél szélesebb többséget bevonni, és ehhez a vallási közösségek első pszichológiai jellemzője, a mi és ők elválasztása, a határ meghúzása alapvetően fontos. Az egyetértés varázsszó, vallásos hívó szó, amitől minden rendben lesz, körülbelül a megváltással egyenértékű. De ha mindenki megtér, hogyan tudja majd megkülönböztetni magát az igazak közössége? Ezért a "egység a legfontosabb kérdésekben" valláspszichológiai lehetetlenség. Ha egyetértünk, és eltűnnek a különbségek, ha mindannyiunk célja ugyanaz lesz, mint Orbán Viktoré, akkor beköszönt a mennyek országa. Orbán Viktornak biztos receptje van arra, hogyan lehet megszerezni a mennyek országát, és ez is nagyon hasonlóvá teszi a vallási szónokokhoz. Egység van, és kész, akik nem látják, azok majd látni fogják. Hinni kell, hogy van egység, akik pedig nem akarnak hinni, eltévelyedettek, rosszak. Ha majd hiszünk, akkor itt is lesz. A hit is kulcsfogalom Orbán Viktor beszédeiben.

Használati utasítás: milyen életvitel következik az egyetértésből és a hitből?

A varázsszó itt is az egység: "én mindig is tudtam, hogy a magyar nép a legfontosabb kérdésekben egységes". Ha egység van, minden van. Ha egység van, akkor Magyarországon siker is lesz, ami elengedhetetlenül fontos a boldogsághoz. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, vissza kell nyúlni a mitologikus múltba (rendszerváltás), a paradicsomi állapotba, újra kell teremteni a világot, meg kell ismételni a genezis aktusát ahhoz (újra rendszert kell váltani), hogy a világ meg legyen váltva.

Aki még nem hisz az egységben, annak most itt az idő.

Miután a rétor bevonta a hallgatóságot a vallásos térbe (az egység fogalmának vallásos használatával), teljes életvezetést, etikát épít rá. Ez is a protestáns prédikációk sajátja: az evangélium kinyilatkoztatása után az evangélium gyakorlatba ültetésének lehetőségei, az egységből következő etikai viszonyok kialakítása következik.

Indoktrináció: ha közénk tartozol, azt teszed, amit mi.

A tétel felállítása, bizonyítása és a gyakorlatba ültetés lehetőségei után következik a meggyőzés: menj el, és te is hasonlóképpen cselekedj! Te is képes vagy rá, ha akarod. Meg tudod csinálni. Ha akarod, te is része lehetsz a nagy és dicsőséges küldetésnek. Tehetséges nép vagyunk, tehát nekünk mint népnek így együtt sikerülni fog.

Ámen.

*

Csakhogy Orbán Viktor technikája, amivel a szakrális-metaforikus beszédmódot világi - politikai - célokra használja fel, nemcsak a politikai diskurzusát teszi hiteltelenné, hanem, és ez a nagy baj, magát a szakrális beszédmódot is. A prédikációk ennek hatására hiteltelenné válnak. Ilyen beszédmóddal nem lehet politikai beszédet tartani, mert ez a prédikációk kifejezési módja. Ha viszont prédikál, akkor hol van belőle a prédikációhoz méltó tartalom?

Ha tényleg igaz az a mondat, hogy adjuk meg az államnak, ami az államé, és Istennek, ami Istené (ez akár a szekularizáció alapmondata is lehetne), akkor mit keres Tőkés Lászó politikai szerepben, és miért akar Orbán Viktor prédikálni? Ha nem a hatalom és a dicsőség a kérdés, akkor nem tartozhat az egyház semmilyen politikai meggyőződéshez (nincs zsidó és nincs görög, sőt, még a rómaiakért is imádkozni kell, tehát mindenki egyforma mércével méretik), nem bonyolódhat bele evilági politikai játszmákba, mert nem erről szól.

Valószínűnek látszik az, hogy azért van szükség a nagymagyarkodásra, nacionalizmusra, politizálásra egyházi (protestáns) körökben, mert a lutheri-kálvini tradíció elavulttá vált, nemcsak külsőségekben, hanem a lelkiekben is, és nem elégíti ki a hagyományos protestánsok igényeit. Ezért kell valami vallásszurrogátum, mert a semmivel vagy éppen az Istennel szembenézni lehetetlen. De legalábbis nagy bátorság kell hozzá, hogy valaki lényének legmélyéig lemerüljön; ennél sokkal könnyebb elhazudni, elgyűlölködni vagy elbagatellizálni az egészet. Ezért el kell bújni valamibe. Itt kér magának lapot a jobboldali ideológia, és Orbán Viktor, annak vezérszónoka. Az egyház - és itt kizárólag csak a szervezett egyházról beszélek - erőtlenségét semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy ilyen mankókra kénytelen támaszkodni.

A szerző református teológus.

Neked ajánljuk