Béke van

publikálva
1996/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Még ha a leginkább az időjárás elítélésével, valamint a kurvakérdés úgynevezett körüljárásával elfoglalt magyar sajtó ezt nem is vette észre, ennek a nyárnak a központi rendezvénye a magyarkérdés volt. És a dolgok állása biztatónak tűnik.

Még ha a leginkább az időjárás elítélésével, valamint a kurvakérdés úgynevezett körüljárásával elfoglalt magyar sajtó ezt nem is vette észre, ennek a nyárnak a központi rendezvénye a magyarkérdés volt. És a dolgok állása biztatónak tűnik.

Nem így kezdődött. A nyár a Magyarok IV. Világkongresszusával kezdődött, és avval, hogy Horn Gyula látogatást tett annak egyik rendezvényén. Bár nem az ő szívüknek kedves dolgokat mondott, amiért többé-kevésbé ki is fütyülték (például helytelenítette a szeparatizmust - akinek nem inge, ne vegye magára, de valahogy mégis fölhördültek sokan), maga a gesztus, hogy elment, nem sok jót sejtetett. Mintha Hornnak (kompromisszumkész alkat ő, hisz ismerjük, hülyeségeket beszélni meg külön imád) az az ötlete támadt volna, hogy megszeretteti magát a határon túli magyarok legradikálisabb képviselőivel és itthoni bujtogatóikkal. Ha az első kör nem is sikerült valami fényesen, néhány hétre rá, a magyar-magyar csúcson lerakódtak a közös "nemzetpolitika" alapjai. A kormány megígérte, hogy támogatja a magyar autonómiatörekvéseket, és ebbe mindenki azt érthetett bele, amit akart. De nem sokáig. A múlt hét közepéig.

A román-magyar alapszerződés lapzártánkkor véglegesnek tűnő szövegtervezetében a magyar kormány lényegében lemond az "etnikai alapú területi autonómia", valamint a kollektív jogok további támogatásának lehetőségéről. Egy lábjegyzet, ami a híres 1201-es ajánlás értelmezéseként került a szövegbe, meg az a cikkely, amely szavatolja a román-magyar határ sérthetetlenségét, szertefoszlatja a színes álmokat a határokról, amiket szorgos hangyák valahogy majd odébbcipelnek; és valószínűleg beleveri az utolsó szöget az autonóm Székelyföld, e soha meg nem született csecsemő koporsójába is. Ezek után a románok nem csak a magyar kormányt söpörhetik le területiautonómia-ügyben az asztalról, de az RMDSZ vagy bárki más radikálisainak is beleütögethetik az orrát: a saját kormányotok nem áll mögöttetek. A területi autonómiának annyi - de nem most lett annyi. Soha nem volt neki semennyi: csak arra volt jó, hogy azok, akik a káoszban utaznak, bajt kavarjanak vele, itt is, ott is, amott is. Az RMDSZ mérsékelt vezetője, Markó Béla a múlt héten sietett kijelenteni, hogy ők ilyen autonómiát soha nem is követeltek, részükről nincs kifogás. Tőkés László erről bizonyosan másképp fog vélekedni, de ez már az ő dolga, meg az itteni barátaié. Az alapszerződés ebben a tekintetben nyílt segítség a romániai magyarság mérsékelt vezetőinek, és ez így van jól.

Ezt kapták a románok. Sokat. De a románok adtak is. Megint csak: sokat. Bevették a szerződésbe az 1201-est (formálisan csak kiegészítésként, de ez a lényegen nem változtat), azt az Európa Tanács-i ajánlást, amely autonómiát sugall: ha területit nem is, de egyénit, kulturálisat és helyit (önkormányzatit). És ami még ennél is fontosabb, úgy tűnik, külön cikkely szavatolja az anyanyelvi oktatást, minden szinten és minden formában.

Ennél többet a románok nem adhattak és az erdélyi magyarok nem kaphattak. Ettől a Romániától biztosan nem - és a kérdés nem az, hogy miért ilyen ez a Románia, és hogy minek neki bármit is adni, hanem az, hogy van-e helyette ebben a tejútrendszerben egy másik, jobb Románia, amire ezt elcserélhetnénk. Kompromisszum született, és ez nagyon nagy dolog. (Akkora, hogy szegény Vlado Meciar, mikor jóformán már útban Komárom felé meghallotta a hírt, egész Malackyig szaladt.) Mert azt a helyet, ugye, ahol csupa hajlíthatatlan hős igyekszik rendbe tenni a népek közös dolgait, Jugoszláviának hívják. És ha sok, túl sok függ is attól, hogy a románok mit tekintenek majd kollektív jognak (ezek hathatós védelméről a magyar fél szintén csöndesen lemondott a tervezetben), hogy a politikai szervezkedés joga vagy az anyanyelvhez való jog és más egyéni, de csak kollektíve megvalósítható jog is ide soroltatik-e, lehet reménykedni. Legalább abban, hogy az emberek alaptalanul félnek Magyarországon a legjobban a háborútól.

Merthogy. Múlt csütörtökön egy magyar Honfoglalás-emlékmű, valamint annak betiltása kapcsán Kárpátalján az ukrán rendőrség utakat zárt le, és az úton igyekvő magyarokat egy rétre terelte, és közrefogta. Az ilyen szituációkból bármikor bírnak Borovo Selók, Marosvásárhelyek lenni. Az emlékműnek más értelme nem is volt, mint hogy betiltsák, amit nyilván kéjjel tettek meg az arra illetékesek.

Az egész emlékműavatás hátterében egyébként a Magyarok Világszövetsége sejlik fel. És az MVSZ elnöke, aki múlt hétfőn ezt nyilatkozta a Híradóban az ukrán-magyar alapszerződésről: "Először megkötöttük a békét, és a háborút csak most folytatjuk le. És ez nem jó sorrend, a menetrendnek másnak kell lennie. De nem csak az ukránokkal folyik most a háború, hanem a szlovákokkal is, és én szeretném elkerülni azt, hogy majd a románokkal is ugyanez történjék."

Csoóri múlt szerdától háborúban áll Romániával. Miért nem üvölt senki, hogy ez nem lehet igaz?

Ha valaki ezekben a napokban a Sas-hegy lábánal, a Kossuth téren, a kormányhivatalok vagy a Parlament környékén, strandok bejáratánál egy őszbe csavarodott, sötét karikás szemű őrültet lát, aki arról akarja meggyőzni a járókelőket, hogy kitört a háború, ne higgyen neki. Hívjon orvost.

publikálva
1996/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk