Jó dolog egy hálózat. Dolgok kapcsolódnak, áteresztenek, utat adnak az ozmózisnak a szemipermeábilis membránon vagy másutt; kommunikációban vannak. Egy hálózat interaktív, összeköt; ideális esetben többirányú kommunikációt biztosít. Ilyen ideális esetek a számítógépes hálózatok; nem ideális a villany-, víz- és gázvezeték vagy diktatúrában a hatalmi struktúra. Aki interaktív, az abszolút. A villany-, víz- és gázhálózatnál, valamint a diktatúrában csak a hálózat egy pontján - nevezzük most az egyszerűség kedvéért a tetejének -, tehát a tetején álló kommunikátornak van esélye, hogy ne fogadhasson, hanem csak küldhessen impulzusokat. A visszajelzésre végső soron nincs esély, mert ha az interakció abszolútsága megszűnik, akkor az egész változik. "Szórványosan, mint az erőleves, a lélek útja az égre merőleges."
Történt, hogy az én egyik kollégám lakásában rosszindulatú extra-feszültség keletkezett. Na most, az én egyik kollégám és harcostársam résen lévő ember, esze gyorsan vág, mint fenőkövön, borbélybőrön élezett borotva: mikor felneszelt, hogy magától szörcsög a tévé, robban a képcső, sárgászöld hányadék színű iszamó mászik, hömpölyög a kidurrant képernyő lyukán át, mint egy body snatcher, és eszébe jutott, hogy neki más elektromos eszközei is vannak, akkor cselekedett. Rohant a hi-fihez, diszkonnektálni készült az erősítőt, a CD-t és a magnetofont, mikor már hallotta a félreismerhetetlen szortyogást. Akkor legalább a számítógép! Rohant, de hiába vett repülőrajtot, mire odakapott, már véreset szlottyadt a komputer merevlemeze. A kenyérpirító a millecentenáriumi gondolatot messze meghaladó produkcióba kezd, izzó, sistergő szendvicskenyér-maradványok levegőben, mindenütt. Mosógép, porszívó, elektromos ébresztőóra, Teremtőm: a hajszárító megmenekült, mert nem volt hálózatba illesztve.
Az elektromos hálózaton az apokalipszis ötödik lovasaként végigszáguldó 380 voltos ipari áram több száz ember hálózatra kötött életét rombolta szét, a hálózat saját felépítési elvének megfelelően nem adva esélyt a védekezésre, a visszajelzésre, hacsak el nem tekintünk attól, hogy a biztosító szerint az eset nem minősítendő elemi csapásnak, szimpla, mindennapos ügy, a szomszédban még cifrábbak folynak, vonogatja a vállát a biztosító, miközben visszafojtott szitoközön közepette lefelé halad a lépcsőn. A neten persze mindez nem történhet meg, a rendszer sérthetetlen, oda terrorista be nem fészkeli magát, állami szektorokat ki nem építenek, a net verhetetlen, hacsak az ipari áram ki nem üt néha egy-egy bekapcsolva hagyott terminált. Apák pusztítják fiaikat, érzeleghetne a mitológiai hasonlatok barátja, elcsemegézgetvén egy levágott farkával hadonászó Uranus fantáziaképén.
Para-Kovács Imre
Én-teriőr
Itt a rákészülés időszaka, a nyári rettenet kezdete, kokakóla-sziget indul, aztán a Sisso születésnapja, megfejelve Flash- és Tereskova-koncerttel ugyancsak a Hajógyári szigeten, borzalmas intervallum, elvonja a segítséget, és robban, gyümölcs- és gabonanapokkal készülhetünk rá, bélmosás, mirigytorna, magas frekvenciájú hónaljcsapkodással épülő reggel, meg a járulékos szopás, leszámítva a futást és a teniszt, melyeknek avatott edzője eközben a Talk-Talk Caféban szakít, egy ingerszegény, de tagolt beszélgetés során. Unicumot iszik, de whiskyt prédikál, lapít a mise alatt, aztán hirtelen előlép, és kinyilatkozik: ez itt Jézus teste, ez pedig a vére, véreim, kannibálok. Péntek van, végre beszélgethetek valakivel, a házam már félig kész, kenum vízhatlan. El fogom hagyni ezt a szigetet, haza készülök, Bulgáriába, ahol nőm és gyermekeim várnak már évek óta, lassú bírással, mint a Húsvét-sziget megfejthetetlen diszkjein olvasható szép üzenet. Hazám, hazám, te mindenem. Remegő térdekkel kelek, és acid-klipekkel alszom, borzongató nyirok minden mozdulat, ha fordulok, ha fekszem, ha parkolok. Jebem ti picku materinu, szörfözöm a szláv tengeren, kezemben európa-távkapcsoló: Csehország, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia, rideg vetélkedők és zabolázatlan reklámok, mint a Feneketlen-tó vagy az Égig Érő Fa barázdált üressége egy multivitamin nélküli hajnalon, mikor a mélység és magasság oly mindegy, görkorcsolyás Sindyként kiégő rét, érdektelen félvezető. Álom por, grammra kimért angyalhaj és porciózott beléndek, szörcs balra, kezdődjék az egész elöről, főcím, zene meg a főszereplők vicces fotói kicsiben. Mondd azt, hogy Ó! Ó! Mondd azt, hogy Á! Á! Mondd azt, hogy Happy Gang! Önts a szimpla betétre Red Bullt, köss sárga szalagot a tölgyfa köré, és ne vágd ki mindet má´.
Egy belvárosi váróteremben lakom, hogy a figyelmes olvasók egy percre sem maradjanak információ nélkül szociális körülményeim tekintetében, egy teljesen üres térben, ahol minden lehetséges. Végre síelhetek a plafonon, vakonddal a számban, a klasszikus útmutatás szerint. Temessetek belém.
Turcsányi Sándor
Láthatás
"Coki", adta ki a rossz utasítást Jenő néni handzsárjának, midőn a fináncok betörtek kétárbocosának parancsnoki kajütjébe. A távolban a kattarói öböl kékes horizontja remegett, közvetlenül a kajütablak előtt a Subotica neonfelirat égett bele az idős asszony retinájába. Jenő néni emlékezett, hogy a kétszáz pár hamisított Reebok tornacipőt (ezt a gyáli lengyelpiacon szerezte be egy katowicei műkínaitól) még jóval a határ előtt, közvetlenül a harmadik villanypózna után a tengerbe vetette: a velenceiek nem baszakodhattak.
Jenő néni a főfináncban megdöbbenve ismerte fel a Nyolccsöcsű Magdit, a dörögdi kocsmáros legkisebb lányát. Magdival lány-, később fiúkorukban együtt locsolták a tanító uszkárját metillel, a rosszabb napokon cefrével, vasárnaponként igazi kisüstivel (ezt atyja készleteiből csente a Nyolccsöcsű), a tanítónak elég volt rágyújtania, az állat (mindig másik) üvöltve rohant végig a főutcán, pályáját rendszerint a bencés kolostor kapujában fejezte be, marék hamuként omolva el az "ora et labora" felirat alatt. Aztán egyszer a tanító tankolás közben gyújtott rá, lett is nagy riadalom, meg szép temetés, meg két hét rendkívüli vakáció - de ez már egy másik történet. Majd elmesélem (Trabantja volt).
"Magdi!", futott át égő kutyaként Jenő agyán. Hisz ő nem lehet, láttam elsüllyedni a "Szent István" motoros fedélzetén! Közvetlen a patkányok után szeretett volna távozni, de azok annyian voltak, hogy mire az utolsó mozgássérült példányuk is a habokba vetette volna magát, a "Szent István" talajt fogott. Hogy kerül ide?, zakatolt Jenő agya. Közben Magdi, aki a nyolc csöcsén viselt hatvannégy melltartó alatt amúgy is erősen izzadt, újabb hőhullámot észlelt egyik kebelén átfutni. "Jenő néni", vetett lobot a mellette álló finánc. "Hová, hová, elvtikém, és mennyi készpénzt hozunk?", kérdezte. Jenő néni keze a handzsár markolatát kereste a mellette álló dús örmény útitársa kiskosztümjének alfarzsebében, de csak egy gyűrött fizetési felszólítást és némi mahorkafoszlányt talált (ezt később a riói rendőrség azonosította a körme alatt). A különös testtartást a tanácstól már régóta - szociális helyzetére hivatkozva - igénylő Jenő néni pillantása megakadt a hallgatag Magdi egyik mellén fityegő érdemes művészi kitüntetésen. "Hát mégis sikerült neki", villant át Jenő néni agyán, "mégis eljátszta Goneril Gyulát a várjátékokon. Egész életében erre készült. Meg a Zsiga. A vadász. És vajon síelt-e a Normafánál, kis, sárga vókmennel a fülében? És vajon látta-e felrobbanni a négyeshatos villamost, ami egyik titkos vágya volt? És leszívatta-e a zsírt a Feneketlen-tó seggéről, amiről még ´68-ban beszélt először? Augusztusban, amikor Cseszkóban az a nagy meleg volt, és amikor azt képzelte, hogy ő pan Dubcek?" Jenőt megrohanták az emlékek. Az egyik hátracsavarta a kezét, a másik a valutát követelte. Magdi arca rezzenéstelen maradt, és nem sokára el is gurult a sarokba. Új arc után nézett. "Nekem senki sem mondja, hogy pofátlan", gondolta, miközben Jenő nénit az egyik finánc a vámbódéba rugdalta.
"Megmentem", nézett utána Magdi, és rántott egyet hózentrágerén.
Kovács Kristóf
7, hó
Kóboráram: egyes vélemények szerint fizikai jelenség, mások szerint inkább állat. Egy legenda szerint k. á. játszotta a gyűrűs férget Homoki-Nagy István korai természetfilmjeiben, de rosszul, úgyhogy a jeleneteit végül az alkotók kivágták. Amolyan kicsike, műanyag-hangulatú, ocsmány pofájú szörnyeteg, bár szerény, zavartnak ható arckifejezése sokakat megtéveszthet, meg is téveszt, majd, miután megtévesztette őket, heherészve odébbáll. Hogy hová, afelől ismét megoszlanak a vélemények: van, aki szerint a levegőégbe oszlik szét, mások úgy tudják, hogy a k.-nak igenis van lakhelye: általában rövidebb ideje végre egyedül álló nők lakása mentén szétszórt televíziós dobozok környékén fellelhető még kisebb dobozokban, szűkösebb viszonyok esetén sárga polietilén zsákokban ver előszeretettel tanyát, amelyekben aztán ütemes zörgéssel kárpótolja magát a viszonyok szűkös volta miatt, míg csak a hosszabb-rövidebb idő óta magában élő nő ki nem jön, hogy megvigasztalja a k.-t, esetleg beléje botoljon, vagy vizet öntsön rá.
A k. ilyenkor - hacsak nem mégis természeti jelenség inkább - megrázza magát, és ógva-mógva továbbáll. Ebben az állapotában képes a legtöbb bonyodalmat okozni. Balesetek történnek, feldőlő műtárgyak ütnek kupán múzeumlátogatókat, szomszédban lakó másik emberek háziállatai szoktak megvadulni, félkóbor ölebek bizonyulnak drogkereső dogok fattyainak, az utcán rég látott ismerősök bukkannak elő hihetetlen mennyiségben; k. láttán szoktak partvisukra támaszkodni, majd annak szilánkosra felhasadó nyelébe dőlni a háziasszonyok, legyenek egyébként bármely tetszetősek is, toronyablakból őszi tengerre kirévedő profil birtokosai mintegy.
Ha viszont mégiscsak fizikai jelenség a k., akkor beéri azzal, hogy kibassza a biztosítékot, és az ember órákig keresheti a sötétben a gyertyát meg a gyufát, de ilyenkor persze mindig a szemüvegét találja meg, még akkor is, ha egyébként nincs neki.
