Hogyan lehet egy államfőt „háborús uszítónak” minősíteni, mert kijelentette, „semmi sem zárható ki” annak érdekében, hogy megakadályozzuk Vlagyimir Putyin ukrajnai győzelmét? Éppen ellenkezőleg, mindazoknak, akik elítélik ezt az agressziót, meg kellett volna tapsolniuk Emmanuel Macront, amiért végre leleplezte az amerikaiak és az európaiak rövidlátását, amikor azt szajkózták, hogy nem küldenek szárazföldi csapatokat az oroszok visszaverésére. Akár megfontolták, akár kizárták ezt a lehetőséget, miért igyekeztek mindenáron megnyugtatni Vlagyimir Putyint, ahelyett, hogy a bizonytalanságot a levegőben hagyva aggodalmat keltettek volna benne? Miért felejtették el a hadászat alapvető elemét, „a stratégiai kétértelműséget”, és miért róják fel a francia elnöknek, hogy bevetette?
Két magyarázat van erre. Az első az, hogy a balti országok és a lengyelek nagy részét kivéve a nyugati vezetők sokáig azt hitték, Vlagyimir Putyin észhez tér, miután nem sikerült néhány nap alatt szétvernie Ukrajnát. Kompromisszumot kell majd keresnie, gondolták. Fel fogja ajánlani, hogy megtartja a Krímet, de kivonul a Donbaszból. Az ukránok ezt elfogadnák, azokért a biztonsági garanciákért cserébe, amelyek az Atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozással járnak. Úgy vélték, hogy még mindig lehetséges tisztességes megállapodásra jutni, és ezt nem szabad kockára tennünk azzal, hogy – ha szavakban is, de – emeljük a tétet.
Nem vették komolyan Vlagyimir Putyin nyilvánosan hangoztatott törekvését, miszerint újjá akarja alakítani az Orosz Birodalmat, és mindezzel a Nyugat természetesen tévedett. 2022 tavaszán, az orosz bukás idején kellett volna repülőgépeket és nagy hatótávolságú rakétákat szállítaniuk Ukrajnának, ahelyett, hogy hagyták, az orosz hadsereg kiépítse azokat a védelmi vonalakat, amelyekkel az ukrán katonák hamarosan szembe kerültek.
Nincs már értelme sajnálkozni emiatt; most viszont mindent el kell követni, hogy Vlagyimir Putyin ne támaszkodhasson többé az európaiak gyávaságára, akik szerinte túlságosan dekadensek ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyék az általa támasztott kihívást. Ahogyan a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski mondta nemrég Emmanuel Macronnal egyetértve: „Az a lényeg, hogy megfélemlítsük Putyint, és ne mi féljünk tőle.”
Ezt egy gyerek is megértené, de a francia bal-, jobb- és szélsőjobboldal egyöntetűen felháborodik Macron „semmi sincs kizárva” kijelentésén, mintha egy harmadik világháborút idézne elő. De nem! Ez a mondat nem fogja nukleáris konfliktusba vezetni Franciaországot és Oroszországot, viszont tudatosítani fogja a Kreml urában: az európaiak valóban eltökéltek abban, hogy megvédjék Ukrajnát, és ezt akkor is meg fogják tenni, ha újraválasztják Donald Trumpot, aki végleg hátat fordít Kijevnek.
Ennek a figyelmeztetésnek el kellett hangoznia Vlagyimir Putyin irányába. Nyilvánosan kellett elmondani, nem a csapatok küldésének előjátékaként, hanem azért, hogy elkerüljük, tömegesen kelljen katonákat harcba küldeni azon a napon, amikor ez a bébi-Sztálin Ukrajna legyőzése és erőinek újjáalakítása után a balti államokat akarja majd megtámadni, számítva az európaiak gyávaságára és az Egyesült Államok passzivitására. Fordítani kellett a kockán, hogy felnyissa a túl sok szunnyadó ember szemét és fülét. De honnan jön ez a sok indulat és tiltakozás?
Erre adódik a második magyarázat. Az igazság az, hogy sok európai politikus, Franciaországban és máshol is, csak azzal a feltétellel hajlandó támogatni Ukrajnát, ha nem kell valódi áldozatokat hozni érte, ha mi továbbra is békében érezhetjük magunkat, és továbbra sem veszünk tudomást arról, Vlagyimir Putyin már hadat üzent nekünk azzal, hogy megpróbálja mozgósítani ellenünk az oroszokat, hogy az afrikaiakat Európa ellen uszítja, és hogy magasabb szintre emeli a politikai beavatkozást, a kibertámadásokat és még a katonai provokációkat is.
„Támogatjuk Ukrajnát, de azzal a feltétellel, hogy azonnal tárgyalások kezdődnek” – mondják Nyugaton, nem értve, hogy Putyin arról akarna tárgyalni, amit még nem hódított meg, és meg akarja tartani azt, amit már elcsatolt. „Támogatjuk Ukrajnát”, mondják, „de” – és ez a „de” az, amit Putyin eddig meghallott, egy „de”, amire már nem számíthat, hiszen az európaiak felébredtek, és „semmi sincs kizárva”.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
