Bernard Guetta: Oroszország felbomlásáról beszélnek a színfalak mögött

Publicisztika

A francia publicista szerint Vlagyimir Putyin esetleges veresége az ukrajnai háborúban akár a föderatív köztársaság darabokra hullásához vezethetne. Jó lenne Európának egy széteső Oroszország? 

A nyilvános vita mellett, ami az Ukrajnának nyújtandó segítség üteméről, mértékéről és jellegéről szól, a színfalak mögött zajlik egy másik is, egy egyre több helyen felvetődő, nagy, kimondatlan kérdésről: ha Vlagyimir Putyin veszít, akkor kívánatos lenne-e, hogy a veresége az Oroszországi Föderáció és a huszonegy oroszországi köztársaság felbomlásához vezessen?

„Igen” – válaszolja egyre több értelmiségi, mégpedig orosz értelmiségiek, és néhány kisebbségben lévő, de tevékeny európai parlamenti képviselő, akik amellett szólalnak föl, hogy elő kellene mozdítani az Oroszországi Föderáció szétesését. Anna Fotyga volt lengyel külügyminiszter, a konzervatív PiS párt vezéralakja már egy évvel ezelőtt Brüsszelben összehívta a jelenleg teljesen marginális, de egy napon talán érvényesülni tudó oroszországi szeparatista mozgalmak képviselőit. Az Egyesült Államokból és Európából érkeztek, gyakran nemzeti viseletbe öltözve. Megdöbbentő történeteket meséltek az elnyomásról, valamint arról, hogy az elmúlt két évben hogyan küldtek erőszakkal férfiakat az ő területeikről Ukrajnába.

Tény, hogy

ha Vlagyimir Putyin vereséget szenvedne Ukrajnában, akkor politikai válság alakulna ki a Kremlben, és a központi hatalom meggyengülése ahhoz vezethetne, hogy több föderatív köztársaság le akarna majd válni az országról.

Ám ettől még messze vagyunk. Amíg nem teljesülnek az európai ígéretek repülőgépek és lőszerek szállításáról, addig az előny a Kreml csapatainál marad, de ha Ukrajna ismét magára talál, és Oroszország lassan megfeneklik, akkor megindulhat a széthasadás. A föderáció peremterületein a kényszertoborzás miatti elégedetlenség függetlenedési törekvésekbe torkollhat, ahogyan a Szovjetunióban is történt, amikor Mihail Gorbacsov reformjai meggyengítették a Kremlt.

Azok, akik reménykednek benne, hogy a Szovjetunió után Oroszország is szétesik, úgy gondolják, ez a felbomlás egyenesen elengedhetetlen feltétele Oroszország demokratizálódásának. Amíg ilyen sokféle nemzet népesíti be a világ legnagyobb területű országát – mondják –, addig Moszkvának diktatórikus vagy legalábbis nagyon is tekintélyelvű központi hatalomra lesz szüksége. Oroszország a történelme során azért lehetett csak ritkán és rövid időre szabad – teszik hozzá –, mert a demokráciát és a jogállamiságot nem lehet összeegyeztetni a földrajzzal és a huszonkét köztársaság különbözőségével.

Lehet védeni ezt az érvelést, nincsenek benne képtelen állítások. De mégis, hová vezetne egy olyan ország feldarabolása, amely az Európai Unió határaitól a Csendes-óceán partvidékéig terjed, amely elegendő nukleáris fegyverrel rendelkezik ahhoz, hogy felrobbantsa a bolygót, és olyan stratégiai nyersanyagkészletekkel, amelyekre nem kevés jelentkezőnek fáj a foga?

A legtöbb nyugati politikai és katonai vezető, diplomata számára a válasz egyértelmű. Szerintük az Oroszországi Föderáció felbomlása évtizedes polgárháborút indítana el Európa, a Közel-Kelet és Ázsia határain; Kína és Törökország, sőt Irán, Pakisztán és Afganisztán beavatkozásához vezetne; lehetővé tenné a dzsihádista mozgalmak számára, hogy új befogadó országokat találjanak maguknak. Egyszóval egy nagyrészt kezelhetetlen nemzetközi anarchikus helyzetet teremtene.

„Pontosan ezt mondták akkor is, amikor a Szovjetunió felbomlott” – vágja rá a másik oldal, rámutatva a balti államok visszanyert szabadságára, de elfelejtve, hogy nem minden ment zökkenőmentesen az 1991-es függetlenség óta. Nem meglepő, hogy erre az a válasz: „Hány Ukrajnát, Grúziát, Transznisztriát, vérontást és évtizedes orosz kegyetlenséget akarnak még?”

A vita egyre szenvedélyesebb. Ez tükröződik azokban a dühödt reakciókban, amelyek Emmanuel Macron megjegyzéseire érkeztek, miszerint az orosz agresszióval szemben semmilyen eszköz nincs kizárva. A német kancellár káosztól tart, és nincs egyedül. A balti államok és sok lengyel inkább egy orosz Oroszországról álmodik, mint egy föderális Oroszországról. Akár a nemzetközi stabilitás garanciájaként, akár Oroszország demokratizálódásának akadályaként tekintünk erre a föderációra, az biztos, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb centrifugális feszültségek fognak kialakulni a föderatív köztársaságokban. Paradox módon, feltéve, hogy ez gyorsan megtörténik, Vlagyimir Putyin veresége tarthatja egyben az országot. Egyelőre viszont nincs mit előmozdítani, nincs mint kívánni. Három dolgot viszont kell elmondani az orosz népnek és az orosz elitnek.

Az első az, hogy Oroszország történelme és kultúrája jogán európai, és mi, az Európai Unió népei annak is tekintjük. Oroszországnak az az érdeke, hogy véget vessen ennek az agressziónak, hogy helyreállítsa a kapcsolatokat az európai szomszédaival, és semmiképpen sem az, hogy Ázsiába húzódva alárendelje magát Kínának.

A második, hogy ha Oroszország meg akarja tartani a föderáció határait, akkor új kapcsolatokat kell kialakítania az államalkotó népeivel; okot kell adnia nekik arra, hogy ne akarjanak függetlenedni, és mindenekelőtt fel kell hagynia azzal, hogy másodrangú állampolgárként és birodalmi háborúk tartalékosaiként kezelje őket.

A harmadik:

Vlagyimir Putyin még annál is biztosabb kézzel dönti romba Oroszországot, mint ahogyan Ukrajnát pusztítja.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.