Bernard Guetta: Oroszország felbomlásáról beszélnek a színfalak mögött

Publicisztika

A francia publicista szerint Vlagyimir Putyin esetleges veresége az ukrajnai háborúban akár a föderatív köztársaság darabokra hullásához vezethetne. Jó lenne Európának egy széteső Oroszország? 

A nyilvános vita mellett, ami az Ukrajnának nyújtandó segítség üteméről, mértékéről és jellegéről szól, a színfalak mögött zajlik egy másik is, egy egyre több helyen felvetődő, nagy, kimondatlan kérdésről: ha Vlagyimir Putyin veszít, akkor kívánatos lenne-e, hogy a veresége az Oroszországi Föderáció és a huszonegy oroszországi köztársaság felbomlásához vezessen?

„Igen” – válaszolja egyre több értelmiségi, mégpedig orosz értelmiségiek, és néhány kisebbségben lévő, de tevékeny európai parlamenti képviselő, akik amellett szólalnak föl, hogy elő kellene mozdítani az Oroszországi Föderáció szétesését. Anna Fotyga volt lengyel külügyminiszter, a konzervatív PiS párt vezéralakja már egy évvel ezelőtt Brüsszelben összehívta a jelenleg teljesen marginális, de egy napon talán érvényesülni tudó oroszországi szeparatista mozgalmak képviselőit. Az Egyesült Államokból és Európából érkeztek, gyakran nemzeti viseletbe öltözve. Megdöbbentő történeteket meséltek az elnyomásról, valamint arról, hogy az elmúlt két évben hogyan küldtek erőszakkal férfiakat az ő területeikről Ukrajnába.

Tény, hogy

ha Vlagyimir Putyin vereséget szenvedne Ukrajnában, akkor politikai válság alakulna ki a Kremlben, és a központi hatalom meggyengülése ahhoz vezethetne, hogy több föderatív köztársaság le akarna majd válni az országról.

Ám ettől még messze vagyunk. Amíg nem teljesülnek az európai ígéretek repülőgépek és lőszerek szállításáról, addig az előny a Kreml csapatainál marad, de ha Ukrajna ismét magára talál, és Oroszország lassan megfeneklik, akkor megindulhat a széthasadás. A föderáció peremterületein a kényszertoborzás miatti elégedetlenség függetlenedési törekvésekbe torkollhat, ahogyan a Szovjetunióban is történt, amikor Mihail Gorbacsov reformjai meggyengítették a Kremlt.

Azok, akik reménykednek benne, hogy a Szovjetunió után Oroszország is szétesik, úgy gondolják, ez a felbomlás egyenesen elengedhetetlen feltétele Oroszország demokratizálódásának. Amíg ilyen sokféle nemzet népesíti be a világ legnagyobb területű országát – mondják –, addig Moszkvának diktatórikus vagy legalábbis nagyon is tekintélyelvű központi hatalomra lesz szüksége. Oroszország a történelme során azért lehetett csak ritkán és rövid időre szabad – teszik hozzá –, mert a demokráciát és a jogállamiságot nem lehet összeegyeztetni a földrajzzal és a huszonkét köztársaság különbözőségével.

Lehet védeni ezt az érvelést, nincsenek benne képtelen állítások. De mégis, hová vezetne egy olyan ország feldarabolása, amely az Európai Unió határaitól a Csendes-óceán partvidékéig terjed, amely elegendő nukleáris fegyverrel rendelkezik ahhoz, hogy felrobbantsa a bolygót, és olyan stratégiai nyersanyagkészletekkel, amelyekre nem kevés jelentkezőnek fáj a foga?

A legtöbb nyugati politikai és katonai vezető, diplomata számára a válasz egyértelmű. Szerintük az Oroszországi Föderáció felbomlása évtizedes polgárháborút indítana el Európa, a Közel-Kelet és Ázsia határain; Kína és Törökország, sőt Irán, Pakisztán és Afganisztán beavatkozásához vezetne; lehetővé tenné a dzsihádista mozgalmak számára, hogy új befogadó országokat találjanak maguknak. Egyszóval egy nagyrészt kezelhetetlen nemzetközi anarchikus helyzetet teremtene.

„Pontosan ezt mondták akkor is, amikor a Szovjetunió felbomlott” – vágja rá a másik oldal, rámutatva a balti államok visszanyert szabadságára, de elfelejtve, hogy nem minden ment zökkenőmentesen az 1991-es függetlenség óta. Nem meglepő, hogy erre az a válasz: „Hány Ukrajnát, Grúziát, Transznisztriát, vérontást és évtizedes orosz kegyetlenséget akarnak még?”

A vita egyre szenvedélyesebb. Ez tükröződik azokban a dühödt reakciókban, amelyek Emmanuel Macron megjegyzéseire érkeztek, miszerint az orosz agresszióval szemben semmilyen eszköz nincs kizárva. A német kancellár káosztól tart, és nincs egyedül. A balti államok és sok lengyel inkább egy orosz Oroszországról álmodik, mint egy föderális Oroszországról. Akár a nemzetközi stabilitás garanciájaként, akár Oroszország demokratizálódásának akadályaként tekintünk erre a föderációra, az biztos, hogy minél tovább tart a háború, annál nagyobb centrifugális feszültségek fognak kialakulni a föderatív köztársaságokban. Paradox módon, feltéve, hogy ez gyorsan megtörténik, Vlagyimir Putyin veresége tarthatja egyben az országot. Egyelőre viszont nincs mit előmozdítani, nincs mint kívánni. Három dolgot viszont kell elmondani az orosz népnek és az orosz elitnek.

Az első az, hogy Oroszország történelme és kultúrája jogán európai, és mi, az Európai Unió népei annak is tekintjük. Oroszországnak az az érdeke, hogy véget vessen ennek az agressziónak, hogy helyreállítsa a kapcsolatokat az európai szomszédaival, és semmiképpen sem az, hogy Ázsiába húzódva alárendelje magát Kínának.

A második, hogy ha Oroszország meg akarja tartani a föderáció határait, akkor új kapcsolatokat kell kialakítania az államalkotó népeivel; okot kell adnia nekik arra, hogy ne akarjanak függetlenedni, és mindenekelőtt fel kell hagynia azzal, hogy másodrangú állampolgárként és birodalmi háborúk tartalékosaiként kezelje őket.

A harmadik:

Vlagyimir Putyin még annál is biztosabb kézzel dönti romba Oroszországot, mint ahogyan Ukrajnát pusztítja.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.