Legalább akkora ámulatot keltenek, mint amekkora aggodalmat. Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Recep Erdoğan felzavarják a nyugatiakat a békés szendergésükből, de azért messze nem olyan erősek, mint amilyennek látszani szeretnének. Az igazság az, hogy kifújtak, sodródnak az eseményekkel, és nem túl derűsek a kilátásaik.
Elszabaduló infláció, ami tavaly 40 százalékosra rúgott; egy valuta, ami hamarosan a korábbi értékének csak a felét fogja érni; szabadesésben zuhanó vásárlóerő: azon tűnődik az ember, hogyan fogja megúszni a török elnök a vereséget a jövő évi elnök- és parlamenti választásokon. Erdoğan továbbra is magára vonja a figyelmet, hiszen mindenhol ott van: provokálja Görögországot, beavatkozik Líbiában és Szíriában, drónokat ad el Ukrajnának, és biztosítja Azerbajdzsán győzelmét Örményország felett. Míg az ISIS elborzasztja az embereket, a „szultán”, ahogy Erdoğant Törökországban nevezik, úgy tűnik, mást testesít meg: az oszmán hatalom egyfajta feltámasztását, amit a kereszténység feletti muszlim revánsvágy szolgálatába állítanak. Ennél kevesebb is már félelmetes lenne, de nem a gazdaság az egyetlen gyenge pontja Erdoğannak.
A török elnök bizalmatlanságot vált ki a világban: Vlagyimir Putyinban, aki nem értékelte az Ukrajnának nyújtott katonai támogatását; a NATO-ban, aminek Törökország 1952 óta tagja, és aminek egyáltalán nem tetszett, hogy új fegyvereket vásárolt Oroszországtól; az Európai Unióban, amely már sajnálja, hogy tervezte megnyitni a kapuit az országa előtt; az arab fővárosokban, amelyek nem bocsátják meg neki, hogy a Muszlim Testvériséggel való szövetséggel az Oszmán Birodalom politikai újjáalakításáról álmodozott; és most Iránban, amely nehezményezi, hogy ki akar békülni Izraellel, hogy kevésbé érezze magát egyedül.
Egy politikust, amíg életben van, sosem lehet egészen leírni, de Recep Erdoğannak már nem maradtak barátai, akik segíthetnének neki szembenézni az egyre súlyosbodó belső és külső nehézségeivel.
Vlagyimir Putyin nincs ilyen rossz formában. Több mint 620 milliárd dollárral a kasszájában, befogott szájú ellenzékkel, elhallgattatott sajtóval, parancsra működő parlamenttel, modernizált hadsereggel és jelentős energiatartalékokkal az uralma jóval kevésbé labilis, mint a török elnöké, de úgy tűnik, elvesztette minden realitásérzékét.
Az egyetlen lehetséges magyarázat az Egyesült Államokkal és a NATO-val szemben támasztott követeléseire az, hogy azt akarta: utasítsák el a feltételeit, hogy azonnal lerohanhassa Ukrajnát.
Az amerikaiak és az európaiak nyilvánvalóan nem hajlandóak elkötelezni magukat amellett, hogy nem bővítik tovább a NATO-t, és nem fognak visszatérni a hidegháborús pozícióikhoz sem, és ez nem kecsegtet az orosz elnöknek kedvező alternatívákkal. Vagy bevonul Ukrajnába, és nagyon kemény gazdasági szankcióknak teszi ki magát, vagy megelégszik néhány nyugati politikai gesztussal, amelyekkel elkerülheti az arcvesztést.
Vagy belevág egy nagyon bizonytalan politikai-katonai kalandba, vagy látni engedi, hogy súlyos hibát követett el, amikor a nyugat hanyatlásának a mítoszára építette a stratégiáját.
Bárhogy is dönt, a hatalma nem fog megerősödni egy olyan időszakban, amikor az oroszok vásárlóereje csökken, amikor az ő népszerűsége is egyre kisebb, amikor a Szovjetunióból kilépett, de Moszkvához még mindig kötődő országok demokráciára törekszenek, és amikor a birodalmi nosztalgia már nem vonzza a Szovjetunió felbomlása után felnőtt orosz generációkat.
Lehet, hogy ez még nem az elnök hatalmának az alkonya, de az biztos, hogy a delelőjén már túl van. Ez egy uralom végének a kezdete, és ezen a Putyin és Hszi Csin-ping közötti hivatalos közeledés nem sokat fog változtatni. Vlagyimir Putyin olyan útra kényszeríti rá Oroszországot, amelyből az nem kér, mert nem ázsiai, hanem európai. Honfitársai azért sem fogják megtapsolni, mert nem nehéz kitalálni, hogy ki lehet a nyertese egy szegény nagyhatalom és a világ második legnagyobb gazdasága közötti összeborulásnak. Egyszóval Vlagyimir Putyin azt a benyomást kelti, mintha elfelejtette volna a szabályt, hogy egy államférfinak mindig a következő lépésre kell gondolnia, hiszen van megalapozottabb stratégia is annál, mint az egyetlen szövetségesre támaszkodni, akit a politikája meghagyott neki.
Hszi Csin-ping egy életre szóló kínai elnökségről álmodik. Új Maoként tekint magára, de ahhoz, hogy ezt a becsvágyát megvalósíthassa, el kell kerülnie az ingatlanszektor összeomlását még az őszi pártkongresszus előtt. Így csak néhány hónap áll rendelkezésére, mielőtt a párton belül túl sok ellenséget szerez magának, bezuhannak a telek- és lakásárak, és a tervrajzra ingatlant vásárolt családok a megtakarításaik elvesztését kockáztatják.
Bármilyen hatalmas és fenyegető is ez az ingatlanbuborék, Hszinek sikerülhet elkerülnie, hogy a kongresszus előtt kipukkadjon. Keményen dolgozik ezen, de azon kívül, hogy sokba – egyre többe – fog neki kerülni, két másik nagy problémával is szembe kell néznie. Rövid távon a kínai ipari termelést jelentősen hátráltatja a „zéró-Covid” politika, egész régiók szigorú és azonnali elzárása, amelyet azért vezettek be, mert kételyek merültek fel az oltási lefedettség hatékonyságával kapcsolatban. A gazdasági növekedés megérezte a korlátozásokat, középtávon pedig a kínai gazdaságnak valószínűleg még súlyosabb hátrányt fog jelenteni a gyenge szociálpolitika, amely eltántorítja a fiatal párokat a gyerekvállalástól, és Kínára nézve veszélyes mértékben csökkenti a születési rátát.
Kína elöregszik, hamarosan munkaerőhiányban fog szenvedni, az agresszivitása miatt pedig nemzetközileg ő is elszigetelődött. Nem éppen zökkenőmentes az előtte álló út, és nem Oroszország lesz az, ami kihúzza majd a csávából.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
