Bernard Guetta: Az EU vagy elvállalja a béketeremtő szerepét, vagy felemészti a közel-keleti káosz

Publicisztika

Félő, hogy a nagy részben romokban heverő és politikailag szétszabdalt térséget felfalja az évszázados iráni-arab szembenállás, a nyugat felé özönlő menekülők pedig destabilizálják az Európai Uniót. Az EU sorsa a saját kezében van, mert ő tehetne a legtöbbet a közel-keleti békéért

Az arab országok, Európa és az Egyesült Államok a minap egyesítették az erőiket, hogy visszaverjék az Izrael elleni iráni csapásokat. Most ugyanígy kell kiszabniuk a békét mind az izraeliekre, mind a palesztinokra.

Azért van erre szükség, mert az október 7-i mészárlás és a gázai bombázások után ez a két nép nem lesz képes önmagában erőt találni a kompromisszumkereséshez, és nem szabad hagyni, hogy egy újabb évszázadnyi háborúskodásba kezdjenek. Éppen ellenkezőleg, ezt meg kell akadályozni, ráadásul az araboknak, az amerikaiaknak és az európaiaknak létfontosságú érdekük, hogy ezt megtegyék, nem is beszélve a történelmi adósságukról és a magától értetődő erkölcsi kötelességről a béke előmozdítása felé.

Persze megtörténhet, hogy az Egyesült Államok elveszíti az érdeklődését a Közel-Kelet iránt, mert már nincs szüksége a térség kőolajára. Csakhogy a politika irtózik a vákuumtól, és ha ők kivonulnának a régióból, akkor lehetővé tennék Oroszország számára, hogy folytassa a beruházásait, ahogyan Afrikában is teszi. Ezzel jelentősen megerősödne az iráni teokrácia, amely már most is szoros kapcsolatban áll a Kremllel, hiszen drónokat szállít Ukrajna megtámadásához, és Oroszországgal együtt mentette ki a kilátástalan helyzetéből a damaszkuszi rezsimet. Oroszország, Irán és kínai szövetségesük így domináns erővé válnának a Közel-Keleten, ami megváltoztatná az egész nemzetközi erőegyensúlyt az Egyesült Államok rovására és Kína javára.

Mindaddig, amíg az iráni mollák arra használják a palesztinok szerencsétlenségét, hogy a zászlajukra tűzik a „zsidó-keresztesekkel” szembeni muszlim ellenállás ügyét, az arab fővárosok ezt politikai kihívásként fogják értékelni Irán és szövetségesei részéről. De ebben a kihívásban nincs semmi újdonság: a Perzsa Birodalom és az Arab-félsziget közötti összecsapásig és a szunnita-síita szakításig nyúlik vissza. Az Öböl menti monarchiák számára nem kevesebb forog kockán, mint a régió feletti ellenőrzésük és a szunnizmus elsőbbsége.

Európa számára a Földközi-tenger közel-keleti partja egy egyre hangosabban ketyegő időzített bombává vált. Irak három országra szakadt: egy kurd, egy síita és egy szunnita részre. Állam és gazdaság nélkül Libanon nem több, mint emléke egykori önmagának. A lerombolt Szíria Damaszkuszra és az alavita partvidékre zsugorodott. Egyiptom, valamikor az arab világ büszkesége, már nem tudna megélni a szaúdi csekkek és az azokkal járó alávetettség nélkül, és maga Szaúd-Arábia is az elkerülhetetlen változás időszakába lépett, amelynek senki sem tudja megjósolni a kimenetelét.

Ha nem akarja, hogy a káosz átterjedjen a határaira, elérje a Maghreb-országokat és Törökországot, hogy menekültek százezreit hozza a partjaira, és hamarosan destabilizálja 27 tagállamát és Nagy-Britanniát, az Európai Uniónak a lehető leggyorsabban hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az izraeli-palesztin gyújtózsinór ne égjen tovább. Bizonyára így van, mondják majd sokan. De hogyan lehet rávenni az arab országokat, az Egyesült Államokat és a 27 tagállamot, hogy az izraeli-palesztin tárgyalások újraindításán munkálkodjanak, és hogyan játszhat ebben szerepet az Európai Unió, amikor Jeruzsálem nem bízik benne?

A válasz az, hogy a helyzet nemrég megváltozott. Miután Franciaország és Nagy-Britannia Izrael mellé állt Iránnal szemben, és ezt az Egyesült Államokkal közösen tette, az izraeliek már nem utasíthatják el az európaiakat. Európa, Franciaország vezetésével, továbbra is közelebb áll a palesztinokhoz, mint az amerikaiak. Ha akarná és belátná, hogy szükség van rá, az unió ideális helyzetben lenne ahhoz, hogy kezdeményező szerepet vállaljon a békefolyamat újraindításában. Tárgyalhatna kezdeti elképzelésekről az arabokkal, az izraeliekkel, a palesztinokkal és az amerikaiakkal is. Kereshetne és találhatna érdekegyezéseket az Egyesült Államokkal, az arab országokkal, amelyek alapján kijelölhetné a lehetséges kompromisszumok első körvonalait a jövőbeli Palesztina határairól és az Izraellel való együttélés feltételeiről.

Mivel az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Arab Liga jelenleg mind a kétállami megoldás hívei, szükség esetén képesek lennének nyomást gyakorolni a palesztinokra és az izraeliekre. Megértethetnék az előbbiekkel, hogy az arab és európai pénzügyi támogatás ezentúl a jövőbeni béketárgyalások előrehaladásától függ. Az utóbbiaknak azt mondhatnák, hogy az amerikai katonai támogatás, valamint az Izrael és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás mostantól a tárgyalóasztal körüli jóakaratuk mértékéhez lesz kötve. Megértethetnék a palesztinokkal és az izraeliekkel, hogy mekkora úr a szükség.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

(Címlapképünkön: A romos asz-Szaraja-mecset a gázai Rimal negyedben. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Haddzsar)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.