Az arab országok, Európa és az Egyesült Államok a minap egyesítették az erőiket, hogy visszaverjék az Izrael elleni iráni csapásokat. Most ugyanígy kell kiszabniuk a békét mind az izraeliekre, mind a palesztinokra.
Azért van erre szükség, mert az október 7-i mészárlás és a gázai bombázások után ez a két nép nem lesz képes önmagában erőt találni a kompromisszumkereséshez, és nem szabad hagyni, hogy egy újabb évszázadnyi háborúskodásba kezdjenek. Éppen ellenkezőleg, ezt meg kell akadályozni, ráadásul az araboknak, az amerikaiaknak és az európaiaknak létfontosságú érdekük, hogy ezt megtegyék, nem is beszélve a történelmi adósságukról és a magától értetődő erkölcsi kötelességről a béke előmozdítása felé.
Persze megtörténhet, hogy az Egyesült Államok elveszíti az érdeklődését a Közel-Kelet iránt, mert már nincs szüksége a térség kőolajára. Csakhogy a politika irtózik a vákuumtól, és ha ők kivonulnának a régióból, akkor lehetővé tennék Oroszország számára, hogy folytassa a beruházásait, ahogyan Afrikában is teszi. Ezzel jelentősen megerősödne az iráni teokrácia, amely már most is szoros kapcsolatban áll a Kremllel, hiszen drónokat szállít Ukrajna megtámadásához, és Oroszországgal együtt mentette ki a kilátástalan helyzetéből a damaszkuszi rezsimet. Oroszország, Irán és kínai szövetségesük így domináns erővé válnának a Közel-Keleten, ami megváltoztatná az egész nemzetközi erőegyensúlyt az Egyesült Államok rovására és Kína javára.
Mindaddig, amíg az iráni mollák arra használják a palesztinok szerencsétlenségét, hogy a zászlajukra tűzik a „zsidó-keresztesekkel” szembeni muszlim ellenállás ügyét, az arab fővárosok ezt politikai kihívásként fogják értékelni Irán és szövetségesei részéről. De ebben a kihívásban nincs semmi újdonság: a Perzsa Birodalom és az Arab-félsziget közötti összecsapásig és a szunnita-síita szakításig nyúlik vissza. Az Öböl menti monarchiák számára nem kevesebb forog kockán, mint a régió feletti ellenőrzésük és a szunnizmus elsőbbsége.
Európa számára a Földközi-tenger közel-keleti partja egy egyre hangosabban ketyegő időzített bombává vált. Irak három országra szakadt: egy kurd, egy síita és egy szunnita részre. Állam és gazdaság nélkül Libanon nem több, mint emléke egykori önmagának. A lerombolt Szíria Damaszkuszra és az alavita partvidékre zsugorodott. Egyiptom, valamikor az arab világ büszkesége, már nem tudna megélni a szaúdi csekkek és az azokkal járó alávetettség nélkül, és maga Szaúd-Arábia is az elkerülhetetlen változás időszakába lépett, amelynek senki sem tudja megjósolni a kimenetelét.
Ha nem akarja, hogy a káosz átterjedjen a határaira, elérje a Maghreb-országokat és Törökországot, hogy menekültek százezreit hozza a partjaira, és hamarosan destabilizálja 27 tagállamát és Nagy-Britanniát, az Európai Uniónak a lehető leggyorsabban hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az izraeli-palesztin gyújtózsinór ne égjen tovább. Bizonyára így van, mondják majd sokan. De hogyan lehet rávenni az arab országokat, az Egyesült Államokat és a 27 tagállamot, hogy az izraeli-palesztin tárgyalások újraindításán munkálkodjanak, és hogyan játszhat ebben szerepet az Európai Unió, amikor Jeruzsálem nem bízik benne?
A válasz az, hogy a helyzet nemrég megváltozott. Miután Franciaország és Nagy-Britannia Izrael mellé állt Iránnal szemben, és ezt az Egyesült Államokkal közösen tette, az izraeliek már nem utasíthatják el az európaiakat. Európa, Franciaország vezetésével, továbbra is közelebb áll a palesztinokhoz, mint az amerikaiak. Ha akarná és belátná, hogy szükség van rá, az unió ideális helyzetben lenne ahhoz, hogy kezdeményező szerepet vállaljon a békefolyamat újraindításában. Tárgyalhatna kezdeti elképzelésekről az arabokkal, az izraeliekkel, a palesztinokkal és az amerikaiakkal is. Kereshetne és találhatna érdekegyezéseket az Egyesült Államokkal, az arab országokkal, amelyek alapján kijelölhetné a lehetséges kompromisszumok első körvonalait a jövőbeli Palesztina határairól és az Izraellel való együttélés feltételeiről.
Mivel az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Arab Liga jelenleg mind a kétállami megoldás hívei, szükség esetén képesek lennének nyomást gyakorolni a palesztinokra és az izraeliekre. Megértethetnék az előbbiekkel, hogy az arab és európai pénzügyi támogatás ezentúl a jövőbeni béketárgyalások előrehaladásától függ. Az utóbbiaknak azt mondhatnák, hogy az amerikai katonai támogatás, valamint az Izrael és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás mostantól a tárgyalóasztal körüli jóakaratuk mértékéhez lesz kötve. Megértethetnék a palesztinokkal és az izraeliekkel, hogy mekkora úr a szükség.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
(Címlapképünkön: A romos asz-Szaraja-mecset a gázai Rimal negyedben. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Haddzsar)
