Meg nem erősített hírek szerint két-hárommilliárd forint pluszpénzt hozhat a Ferencváros labdarúgó csapatának a Gazprommal kötendő szponzori szerződés. Ezzel a Fradi éves kerete bőven húszmilliárd fölé lendülhet. De valódi üzleti célú szponzorációról van-e szó? Mert az nem kérdés, hogy ez bizony „véres pénz”, aminek aligha lesz jó visszhangja, különösen, ha a magyar csapat mezén európai stadionokban fog virítani az orosz gázióriás emblémája. A magyar külügyminisztérium mindenesetre nem lát kivetnivalót: „Minél több nemzetközi nagyvállalat fektet be a magyar sportba, az annál jobb, és a Gazprom nem szerepel a szankciós listán” – ezt közölték.
A Gazprom valóban nincs a büntetőintézkedésekkel sújtott intézmények, vállalatok, magánszemélyek jegyzékein. Ezzel együtt az egyébként nem túl finnyás Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a német Schalke 04 azonnal szerződést bontott a Gazprommal (előbbinél főszponzor volt a cég). A jelenleg a Bundesliga 2-ben játszó csapat is pár nappal Ukrajna 2022. februári lerohanása után szakított az orosz állami vállalattal. Az egyik legnépszerűbb német klub 2007 óta viselte mezén a Gazprom nevét; a hosszú távú szerződés értelmében a Deutsche Welle tudósítása szerint 2025-ig 3-6 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott volna attól függően, hogy marad a másodosztályban vagy visszakerül az élvonalba.
A Schalke-üzlettel kapcsolatban a Cornell Egyetem tavaly decemberi elemzése már arról ír, hogy ez része volt a putyini soft power európai kiépítésének.
A tanulmány ezt a szponzorációt beilleszti abba a folyamatba, amelyben előbb Gerhard Schröder, majd Angela Merkel kancellársága idején kibontakozó Ostpolitik meglehetősen barátságos kapcsolatokat ápolt Oroszországgal. (Schröder később a Gazprom igazgatóságának tagja lett, az ukrajnai háború kitörése után csak tetemes idő elteltével mondott le erről, miután az SPD kizárta soraiból.)
Érdemes megnézni, hogy Magyarország esetében beszélhetünk-e szokványos üzleti alapú szponzorációról, amelynek célja a támogató piaci részvételének erősítése. Nos, a Gazprom – amely a háború talán legnagyobb belső finanszírozója – európai piacát majdnem teljesen elvesztette 2022 februárja után. Addig a sokszereplős itteni gázimport legfontosabb résztvevője volt. Az EU importjának nagyjából 40 százalékát, a németekének több mint felét szállította. A háború miatti uniós leválás következtében ez 10-12 százalékra zuhant. Az Északi Áramlat felrobbantásával már csak délről (Török Áramlat) és Ukrajnán keresztül érkezik gáz mifelénk, de Magyarország, Ausztria és Szlovákia kivételével lényegében megszűnt az orosz gáz (legalábbis a vezetékes) beérkezése Európába. Az EU 2027-re nullára akarja levinni az orosz gáz importját. Az Európai Tanács jelentése szerint 2023-ra az LNG-vel együtt is 15 százalék alá esett az orosz import. Ez 2021-ben még 150 milliárd köbméter volt, a háború első évében már kevesebb, mint 80 milliárd, tavaly pedig mindössze 43 milliárd köbméter.
Mindebből levonható az a következtetés, hogy a Gazprom jelenleg nem abban a helyzetben van, mint a háború előtti években: képes-e az évi 150-160 milliárd köbméter gázmennyiséget a konkurensek (Egyesült Államok, Norvégia, Észak-Afrika) rovására növelni, amelynek egyik eszköze a megfelelő árazás mellett például a reklám/marketing. Az UEFA-val ennek megfelelően 2012-től volt főszponzori megállapodása a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Ezzel szemben lényegében a majdnem teljes piaczárulással néz szembe a társaság, nem látszik olyan körülmény, amely erőteljes – például szponzorációs – marketinggel együtt is üzleti alapú megrendelésnövekedéshez vezethetne. Az idézett Cornell egyetemi tanulmányban a Schalke-szponzorációjáról – a németországi választási eredmények áttekintése után is – a szerző egyenesen kifejezetten „megvásárolt lojalitásról” ír.
