Csaknem egy hónappal a tavalyi, letaglózó eredményt hozott országgyűlési választás után egy győri ellenzéki politikussal készítettem interjút. Arra a kérdésre kerestük a választ, mi történt. Felmerült: mintha Budapest egy külön kis miniállam lenne, teljesen más választókkal. "Igen, mintha nem is ugyanabban az országban lennének a fővárosi és vidéki szavazók – válaszolta az interjúalany. –Nekem a saját pártomban is el kell magyaráznom gyakran a fővárosi tagtársaimnak, hogy vidéken nem lehet úgy politizálni, mint Budapesten."
S valóban: az ország két, nem egyenlő méretű, de szinte ugyanazon elven működő buborékra osztódott, amelyben "a társadalmi fizika" alaptörvényei is máshogy érvényesülnek. Van annak haszna, ha az ember nem a saját buborékjában lakik. Annak pedig még inkább, ha nincs is buborékja. A főváros-vidék, mint két párhuzamos univerzum a belpolitika napi szintű tektonikus mozgásaitól függetlenül is realitás. Olyan szabály, amit a kivételek számos helyen próbára tesznek, de mindezidáig nem döntöttek meg. Nyilvánvaló, hogy Budapest a Tarlós-években is baloldali-liberális maradt, ahogy vidéken is vannak olyan NER-bástyák, amelyek lényege nem változott attól, hogy lakói egy vagy két cikluson át "hűtlenek" voltak a kedvenc narancsszínű pártjukhoz.
Újságíróként, értelmiségiként sokat profitálhat az ember attól, ha szűkebb hazája egy olyan buborék, amely nagyon nem az övé. S így naponta szembesülnie kell azzal, hogy az őt körülvevő realitás nem illik bele a világképébe. Időnként felteszik nekem a kérdést: független vagy ellenzéki? Nemcsak poénból szoktam rávágni: független ellenzéki. Ugyanis az utóbbi évtizedben ez a két szó (illetve azok egymáshoz való viszonya) gyökeresen átértelmeződött. A legfüggetlenebb szervezetet is az ellenzékhez sorolja, mi több, ellenségének tekinti a hatalom. Ez valamilyen szinten érthető. Ugyanis ebben a modellben a rendszer ellenzékeként lép fel az is, aki nem valamelyik ellenzéki párt vagy akár az ellenzéki összefogás rendületlen, kritikátlan híve, drukkere, politikai rajongója, hanem a NER-rel szemben fogalmaz meg bármifajta kritikát, illetve valamiféle rendszerváltást, a rendszer gyengítését, akár részleges lebontását is kisebb rossznak tartja a jelenlegi helyzetnél.
Egy olyan városban, mint Győr, (amelynek helyzetéről a korábbi publicisztikámban írtam) egy függetlenségre akár csak törekedni próbáló értelmiségi nem is lehet más, mint az ellenzék ellenzéke, de legalábbis kritikusa. Magam is kárvallottja vagyok annak a (messze nem csak belpolitikai dimenzióban jelentkező) jobb híján tanult tehetetlenségnek, Stockholm-szindrómának hívott jelenségnek, amikor bizonyos emberek, akik (pártpolitikai szimpátiától függetlenül) szenvedő alanyai egy helyzetnek, de mégsem tudnak, akarnak vagy mernek változtatni rajta. S ugyanez jut eszembe, ha azt látom: miközben a rendszerváltás utáni éveket, a Bokros-csomagot, a gyurcsányi elkúrást, a 2008-as válságot felülmúló megszorítás sújtja a magyar társadalmat, az nemhogy egy taxisblokáddal, egy 2006 őszi zavargássorozattal felérő, de annál jóval enyhébb reakciót, dühöt, tiltakozást sem vált ki belőle.
NER-végvárban élő "másként gondolkodóként" óva inteném a fővárosi ellenzéket, hogy a budapesti tüntetésekből, kordonbontásokból bármi elhamarkodott következtetést levonjon:
ez a vihar csak a saját buborékjában tombol, a rendszer jóval nagyobb buborékjában továbbra is szélcsend van.
Ahogy Győrben is; itt akármilyen tüntetés is van, nagyjából ugyanazt a száz (legjobb esetben félezer) embert látni. Volt már egy olyan párt Magyarországon, amelyiknél belül húzódott a főváros-vidék törésvonal. A legnagyobb ellenzéki pártként, az 1990-es önkormányzati választás győzteseként az SZDSZ egy rövid ideig egyszerre tudta meghódítani a fővárost és a vidéket. Viszont gyorsan kiderült: a kettő együtt hosszú ideig nem tartható meg. A vidéki SZDSZ-szavazók legnagyobb része 1998-ban már a Fideszre voksolt, és azóta sem tudták visszaszerezni őket. Ahogy a NER pedig elbukta a Budapestért folyó csatát. Ámbár, úgy igazán megnyerni sem akarta soha. A Fidesz egyszer sem támogatott főpolgármester-jelöltként saját pártpolitikust. Latorcai János, Schmitt Pál, Tarlós István mind-mind kívülről jöttek. Ha egy Fidesz-pártember győzne (s tartósan győztes akarna maradni) Budapesten, be kellene lépnie a másik buborékba, s ezzel könnyen Orbán Viktor belső fékjévé, ellenzékévé válhatna a jelenlegi kormánypárton belül.
A közhelyet, hogy az MSZMP utódpártja az MSZP, tovább gondolhatjuk azzal, hogy az MSZP utódpártja viszont a Fidesz. Az állampárt örököse az 1990-es bukása után azért tudott visszatérni már '94-ben, mert hatékonyan tudta kiaknázni a diktatúrában beidegződött reflexeket. Amelyek, minél "vidékebbre" megyünk, annál erősebbek. Ha van, amit eltanult a NER a pártállamtól és annak örököseitől, akkor ezt biztosan. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Buborék-Magyarország: NER-ország. S itt nyer értelmet a cinikus lózung, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének része az ellenzék is. Mert valóban: ennek a "politikai buborékgazdaságnak" mindkét oldalon vannak haszonélvezői. Ahogy Budapest egy Fidesz-politikussal létrehozhatta volna Orbán belső kihívóját, egy átütő vidéki ellenzéki győzelem pedig a másik oldalon írná felül a status quo-t. Persze elvileg minden ellenzéki párt, illetve azok összefogása is nyerni akar. De a győzelem sokféle lehet, pontosabban: több dolgot is lehet annak mondani, azon érteni. És sok buborékon belüli gondolhatja úgy, jobb, ha biztosan nyerünk ott, ahol lehet, mint hogy a bizonytalanért kockára tegyük a nyerő helyeket.
Jó néhány, a saját pártközpontjaik által nyerésre esélytelen(ebb)nek gondolt vidéki választókerület (köztük Győr) ellenzéki politikusai gondolhatták úgy az előválasztásokon, hogy ők csak fővárosi sakkjátszmák gyalogjai, belső háttéralkuk áldozatai. Ugyanakkor az jól látszik, a bukorékon belül nyerő politikusok, pártok a korábbi választásokból le is vonhatják a konzekvenciát: jobb bent, mint kint. A DK (úgy is, mint az MSZP másik, immár az elődöt kinövő utódpártja) felívelése a legjobb példája ennek: ez a párt az utóbbi időben fényes győzelmeket arat saját buborékján, az ellenzéki közegen belül úgy, hogy azok a várak, amelyeknek a bevételével a NER igazán megrengethető volna, nyerhetetlenek a számára. Így ezekkel a jövőben talán már nem is akar rizikózni. Tipikus példa erre Győr, ahol a 2019-es önkormányzati, majd a tavalyi országgyűlési választásnak DK-s polgármester-, illetve képviselő-jelöltekkel ugrottak neki, az ismert eredménnyel, vagyis eredménytelenséggel. Ami a politikai buborékuniverzumok törvényének legjobb bizonyítéka: aki a saját buborékján belül a legjobban vonz (annyira, hogy a hívei megőrülnek tőle, úgy odavannak érte), abból kilépve nagyobb eséllyel taszíthat.
Ha valaki a politikai buborékján kívül, neki testidegen közegben akar nyerni, ahhoz kell, hogy meg akarja érteni azt, képes legyen a nyelvén beszélni, még akkor is, ha számos dologban nem tud, és nem is fog vele egyetérteni.
A jövő évi választások nyertese (és itt átütő, egyértelmű győzelemre gondolok) az lesz, aki képes szekértáboros párhuzamos valóságok, a főváros-vidék buborékuniverzumok közt átjárót nyitni.
(Címlapképünk illusztráció)
