Vlagyimir Putyinnak maradt még egy esélye, hogy ne destabilizálja egész Európát és ne veszítsen el mindent. Akár bevonul Ukrajnába, akár feladja anélkül, hogy bármit is elért volna, az orosz elnök vesztésre áll, de még mindig tehet annak érdekében, hogy a lehető legjobban jöjjön ki a helyzetből, és úgy vonuljon be a történelembe, mint a béke és nem a háború embere.
Nyilván nehéz ebben reménykedni, hiszen soha nem tudott más szerepet játszani, mint egy letűnt birodalom izmos bosszúállójáét. Ahelyett, hogy megpróbálta volna feltalálni a 21. század Oroszországát, Vlagyimir Putyinnak eddig abban merült ki a tudománya, hogy visszafelé, egy mitikus múlt felé menetelt, de végül is bármi megtörténhet. A szükség törvény bonthat, és még Putyint is átformálhatja, hiszen csak egy kis merészségre lenne szüksége ahhoz, hogy kilépjen a megszokott kerékvágásból, és meglepje – Oroszországgal együtt – egész Európát és a világ többi részét.
Ez az új Putyin – ugyanaz, de mennyire más – belekapaszkodhatna a mentőövbe, amelyet Emmanuel Macron dobott neki kettős minőségében, mint Franciaország és ebben a félévben az uniós Miniszterek Tanácsának az elnöke. Letudhatná az Ukrajnával való konfliktusát azzal, hogy úgy dönt, megkönnyíti a minszki megállapodás alkalmazását Kelet-Ukrajnában.
Mindössze annyit kellene tennie, hogy ráveszi az általa felfegyverzett és finanszírozott szakadárokat, hogy nyilvánosan nyújtsanak kezet az ukrán hatóságoknak, akiket ez arra késztetne, hogy tegyék meg a szükséges gesztusokat egy kompromisszum felé.
Néhány óra leforgása alatt problémából megoldássá válna Vlagyimir Putyin, és nem is kerülne neki semmibe.
Bizalmat építene, és ennek alapján olyan biztonsági intézkedéseket és együttműködési megállapodásokat ajánlhatna föl az Európai Uniónak, Ukrajnának és más, Oroszországgal határos országoknak, amelyek kellően előnyösek és megnyugtatóak ahhoz, hogy ne lehessen őket visszautasítani.
Ha az elfogadhatatlan ultimátumok politikáját fel tudná váltani a kinyújtott kéz politikájára, ha hozzá tudna járulni, hogy találják föl újra a helsinki megállapodásokat, ami szavatolná az európai kontinens stabilitását és jólétét, akkor nem csak a mai feszültségeket hagyhatná gyorsan maga mögött. Egyetértene vele az orosz nép, amely csak fejlődésről álmodik, az Egyesült Államok, amely nem akar visszatérni Európába, és az Unió huszonhét tagállama, amelyek nem vágynak másra, mint közös beruházások révén elmélyíteni az egységüket, de semmiképpen sem háborúba keveredni.
Más szóval, Vlagyimir Putyin bebiztosíthatná, hogy az uralkodása viszonylagos harmóniában érjen véget, és lefektethetné az alapjait Oroszország szabadság és demokrácia felé való átmenetéhez, amelyre oly sok polgára vágyik. A főbejáraton át vonulhatna be a történelembe, miközben most közel áll ahhoz, hogy nagyot, sőt nagyon nagyot veszítsen.
Ha átvezényli a csapatait az ukrán határon, Oroszországnak át kell vennie az irányítást Ukrajna, vagy legalábbis az Ukrajnától leszakított új régiók felett, miközben a Nyugat kemény gazdasági szankciókkal a pénztárcáján keresztül szorongatja majd.
Pénzügyi, katonai és politikai jellegű problémái is lesznek, mert elszánt ukrán ellenállással kell majd szembenéznie, amelyet a Nyugat nem fog elmulasztani fegyverekkel, hírszerzéssel és pénzzel támogatni. Egy új kifezejés kerülhet majd be a nemzetközi politikai szótárba: az "afganizáció", mivel
Ukrajna gyorsan azzá válhat Oroszország számára, ami Afganisztán volt a Szovjetuniónak.
Vegyük azt a hipotézist, hogy az orosz elnök mégsem merészkedik be Ukrajnába. Sok emberéletet, katonai kiadást és mindenekelőtt a kontinens destabilizálódásának veszélyét spórolná meg vele. Végtelenül bölcsebb lenne, de Vlagyimir Putyin annyira megalázva találná magát ezután az erődemonstrációja után, hogy a hitelessége nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai színtéren is csorbát szenvedne. Már nem lenne biztos abban, hogy meg tudja tartani hatalmát, és valószínűleg nem tudna szabadulni a bűnbak szerepétől: két évtizedes egyszemélyes kormányzása után ő lenne, akit felelősségre vonnak.
Természetesen vannak köztes opciók is: kibertámadások és más rejtett provokációk, de ezek csak időleges manőverek, nem valódi alternatívák. Alapvetően Vlagyimir Putyinnak gyorsan választania kell a katonai kaland és az azonnali politikai fiaskó között, hacsak...
Hacsak nem siet további késlekedés nélkül a neki felkínált vészkijárathoz, a saját és mindenki más érdekében.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
